Az Alkotmánybíróság ismertsége és megítélése a magyar társadalomban

Egy kérdőívre, amely az állampolgároknak az Alkotmánybírósággal kapcsolatos ismereteit és a róla alkotott véleményét vizsgálta, közel kétszázan válaszoltak. Azonban a kérdőív kitöltése után a válaszadók alig fele (százkettő személy) járult hozzá, hogy válaszait anonim módon felhasználhassam. Ezért a mostani elemzés a valóságnál kedvezőbb képet mutat, mivel a felhasználást megtiltó válaszolók többsége általában rossz feleletet adott a kérdésekre. A válaszadók kor (30 év alatti; 30 és 50 év közötti; 51 év feletti), nem (férfi; nő), iskolai végzettség (alapfokú; középfokú; felsőfokú) és munkatevékenység (beosztott; vezető; nem dolgozik) szerint kerültek csoportosításra. Célkitűzés volt, hogy minden csoportból lehetőleg azonos számú megkérdezett legyen. Sajnos a hozzá nem járulások miatt ez teljes mértékben nem valósulhatott meg. A részletes elemzés előtt két érdekesség: a jól tájékozottak két rétegbe sorolhatóak. Az egyik a középkorú (30-50 év közöttiek), középfokú iskolai végzettséggel rendelkező nők köre, míg a másik az idősebb korosztályhoz (51 év feletti) tartozó, felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező férfiak. A másik érdekesség: a munkatevékenységi besorolás szerinti megoszlás nem mutatott semmilyen homogenitást, ezért ennek elemzése fölösleges. Megjegyzem továbbá, hogy csak ott adom meg a válaszok megoszlásának valamilyen rendszerét, ahol a fent említett csoportok valamelyikébe azok besorolhatóak. A kérdőívek 1999 tavaszán kerültek kitöltésre, amikor az embereket elég sok információ érte a különböző médiumokból az új alkotmánybírók megválasztása körüli huzavona miatt. Ennek ellenére az első nyolc kérdésre (melyek az Alkotmánybírósággal kapcsolatos ismereteket mérték) adott válaszok elég ellentmondásosak voltak. Az első kérdésre – Hány tagja van az Alkotmánybíróságnak? – a válaszadók alig harminc százaléka felelt helyesen. A rossz válaszok között feltűnően magas arányt (kb. tizenöt százalékot) képeztek azok a feleletek, melyek a korábbi szabályozásnak feleltek meg. A kor szerinti megoszlásban a fiatal korosztályhoz tartozók voltak a legtájékozatlanabbak, míg az 51 év felettiek rendelkeztek a legpontosabb ismeretekkel. Ugyanakkor a régi szabályozás szerinti válaszokat is inkább az utóbb említett csoport adta. A nemek közti megoszlás e kérdésnél nem számottevő. A végzettséginél pedig a felsőfokúak rendelkeznek a legprecízebb ismeretekkel. A második kérdésre – Hol van az Alkotmánybíróság székhelye? – csak négy helyes válasz született. Az összes helytelen válasz Budapestet jelölte meg székhelyül. A harmadik kérdés – Ki az elnöke? – is sok érdekességet szült, mivel a kérdőív kitöltését megelőzően váltotta az Alkotmánybíróság elnöki székében Dr. Sólyom Lászlót Dr. Németh János. A régi elnök nevét a válaszadók ötven százaléka adta meg, míg Némethét csak nyolcan tudták. A helyesen válaszolók egy kivétellel a középkorú, középfokú végzettségű nők közül kerültek ki. A felsőfokú végzettségűek pedig, az egy helyesen válaszoló férfit leszámítva, Dr. Sólyom Lászlót nevezték meg. A legtöbb “Nem tudom.” válasz a fiatalok körében (hetven százalékuk meg sem kísérelte a válaszadást) született. Az alapfokú iskolával rendelkező legalább középkorú megkérdezettek kb. harminc százaléka a korábbi elnök nevét ismerte. Ez azért érdekes, mert más kérdésekben még ilyen szinten sem tudtak a jóhoz közelítő választ adni. A negyedik kérdés – Ki lehet az Alkotmánybíróság tagja? -. Helyes válaszként fogadtam el mindent, amely legalább két kritériumot megnevezett. Összességében mindegyik feltétel előfordult a feleletek során, de teljesen hibátlan, amelyik mindegyiket tartalmazta volna, nem volt. Leginkább a jogi egyetemi végzettséggel voltak tisztában az emberek, illetve az életkorhatárt is nagyon sokan ismerték. A szakmai múltat a felsőfokú végzettséggel rendelkezők próbáltak megadni, de a konkrét szabályozást - három főt leszámítva - nem tudták. Az ötödik kérdés – Ki vagy kik választják az Alkotmánybíróság tagjait? – is változatos képet mutatott. A diplomások mellett azok a fiatalok adtak főleg helyes választ, akik egy-két évvel korábban végezték el az általános iskolát, és ott tanultak társadalom-ismeretet. A miniszterelnök és a köztársasági elnök mellett a Legfelsőbb Bíróság elnöke bizonyult a legnépszerűbbnek a válaszok között. Ez azért nem meglepő, mivel a megkérdezettek kb. fele az Alkotmánybíróságot is a bírósági rendszerbe sorolta. Sajnos még a jogászok egy része sincs tisztában azzal, hogy az Alkotmánybíróságnak semmi köze nincs a klasszikus bíróságokhoz. Erre jó példa annak a budai bírónőnek az esete, aki 1999. novemberében, mivel a keresetben az Alkotmány rendelkezésére is hivatkoztak, az Alkotmánybírósághoz tette át az ügyet, mondván: az ilyenügyek az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartoznak. A hatodik kérdés: Hány évre szól az alkotmánybírók megbízatása, illetve újra lehet-e őket választani? A feleletek megoszlása három és tizenkettő év között mozgott. Helyes választ csak húsz százaléknyian adtak. Ezeket főleg a középfokú végzettségűektől származtak. A diplomások pedig inkább a más közhatalmi tisztségekhez tartozó (négy, öt, hat év) időintervallumot kapcsolták e tisztséghez is. Ezért a kérdés második részére ők adtak inkább helyes válasz, míg közel hetven százaléknyian nemmel válaszoltak. A hetedik kérdésre – Milyen ügyre terjed ki az Alkotmánybíróság a hatásköre? – adott válaszoknál elfogadtam minden olyat, amiben legalább két eleme szerepel a hatáskörnek. Szinte mindenki tudott legalább egy hatásköri elemet (főleg a normakontrollt – törvény-megsemmisítés néven), de négynél többet senki. Az intézmény azon feladatai, amelyek nem szerepelnek a média híradásaiban, szinte teljesen ismeretlenek, például: a normatívák nemzetközi szerződéssel való összhangban állásának a vizsgálata, alkotmányjogi panasz…. Ez alól csak a köztársasági elnök felelősségre vonása kivétel, mivel ezt a diplomás férfiak szinte mindegyike ismeri. Az alkotmányértelmezés is nagyon kevés feleletben szerepel. A nyolcadik kérdésnél – Ki vagy kik fordulhatnak a testülethez? – is főleg a híradásokból szerzett tudás köszön vissza. Így a kormány és a köztársasági elnök mindenki által ismert, az állampolgárok (akiket főleg a diplomás, idősebb korosztályhoz tartozók neveztek meg) saját jogon elvétve szerepelnek, míg a parlamenti bizottság, a bíróság vagy a legfőbb ügyész egyszer sem. A többi kérdés az Alkotmánybíróság megítélésére vonatkozik. Itt csak azok véleménye került értékelésre, akik az első nyolc kérdésből legalább háromra helyesen válaszoltak (így hetvenegy fő véleménye került elemzésre), mivel ők rendelkeznek legalább olyan szintű alapfokú ismeretekkel a testületről, amely szükséges ahhoz, hogy megítéljék az intézményt. A kilencedik kérdésre – Ön szerint politizál-e az Alkotmánybíróság? Ha igen, miért gondolja ezt így? – szinte kivétel nélkül igennel feleltek. Ám azok, akik a legtöbb ismerettel rendelkeztek a testületről, hozzáfűzték, hogy ezt nem tehetnék meg. Ugyanakkor sokan közülük kifejtették azt is, hogy ez a politikusok miatt van így. A bírák megválasztása körüli politikai viták valamint a testület döntésének pártbeállítódás szerinti értelmezése miatt gondolják, hogy politizál a “taláros testület” egy-egy döntés meghozatalánál. A fiatalok és az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők szerint ma Magyarországon mindenki politizál, így ők is. A kérdés második felére vonatkozóan sok “Nem tudom.” válasz is született (érdekes módon főleg a középkorú csoportban), ami kétségessé teszi a kérdés első részére adott határozott válaszukat is. A tizedik kérdés: Ön szerint szükséges-e az Alkotmánybíróság léte, és ha igen, miért? Ennél a kérdésnél a kor valamint az iskolai végzettség determináló tényezőnek bizonyult. A fiatalok és a középkorúak tartják szükségesnek létét. Indokaik leginkább azok, hogy más demokratikus országokban is vannak, akkor biztos, hogy kell Magyarországon is. Az idősebbek többsége szerint, ez csak egy újabb bürokratikus intézmény, szerintük semmi nem indokolja működését. ’45 előtt sem volt ilyen, mégis ment minden a maga útján. A rossz törvényt pedig az idő kiszűri.” – írta egy ötvenhárom éves férfi. A diplomások közül mindenki igényli ezen testület létezését. Legtöbbjük az állam kontrollját látja benne, továbbá néhányak szerint a demokratikus államberendezkedés egyik legfontosabb szerve. Az általános iskolai végzettségűek nagyobbik hányada is fontosnak tartja. A középfokú végzettséggel rendelkezők döntő része viszont elutasítja. A tizenegyedik és tizenkettedik kérdés osztályzatadó volt. Tízes skálán (a magasabb osztályzat jobb eredményt jelent) kellett értékelni az Alkotmánybíróság elmúlt tíz éves munkáját, illetve munkájának, tevékenységének ismertségét a magyar társadalomban. A munkáját azok, akik legtöbb ismerettel rendelkeznek a testületről, általában hetes-nyolcasra értékelték. Közülük magasabb osztályzatot inkább a hölgyek adtak. A többiek inkább közepesre, azaz ötös-hatosra, értékelték a tevékenységét. Négyest ketten adtak (legrosszabb osztályzat ez volt), míg a kilences osztályzat ötször szerepelt. A kérdésekre adott helyes válaszok alapján az Alkotmánybíróságot leginkább ismerő úr is erre az érdemjegyre szavazott. Összességében tehát megállapítható, hogy a közepes és jó teljesítmény határára helyezték a megkérdezettek a testület elmúlt tíz éves munkáját. A társadalmon belüli ismertség megítélése is érdekes eredményt hozott. Akik a válaszaik alapján szélesebb ismeretekkel rendelkeznek a “taláros testület”-ről, szinte valamennyien úgy vélik, hogy a magyar polgárok nagy hányadának kevés tudása van az Alkotmánybíróságról. Magukat is a közepes szintű ismeretekkel rendelkező csoportba sorolják be. Azok viszont, akik kevesebb tudással bírnak ezen a téren, úgy gondolják, hogy a társadalom ismeretei e tekintetben jónak mondhatóak, magukat pedig a közepes tudással rendelkezők közé sorolják. Az utolsó kérdésre – Ön szerint mennyire befolyásolja a jogalkotókat a munkájukban az Alkotmánybíróság működése? – egyértelműen válaszoltak a megkérdezettek: “semennyire”. Négyen adtakcsak olyan választ, hogy nagyon kis hatást gyakorol a testület tevékenysége a jogalkotókra. Ugyanakkor többen (kilenc fő) kifejtették azon véleményüket, hogy a jogalkotóknak is figyelembe kellene venniük munkájuk során az Alkotmánybíróság működését, és akkor talán kevesebb üggyel kellene a testülethez fordulni. A válaszadókat az Alkotmánybíróságról való ismereteik alapján három osztályba soroltam. A legtöbbet – ahogy már fentebb említettem – a középkorú, középfokú iskolai végzettséggel rendelkező nők és a diplomás idősebb korosztályhoz tartozó férfiak tudnak a testületről. Az előbbi csoport – mint a kérdőív kitöltése utáni beszélgetésekből kiderült – ismereteit főleg a házimunka ellátása során szerzi meg, ugyanis akkor szinte folyamatosan szól a rádió (főleg valamelyik kereskedelmi) illetve megy a tévé mellettük vagy a közelükben. Közülük is inkább azoknak van precízebb tudása, akik a televíziót részesítik előnyben. Olyan kérdéseknél, amelyek nem szerepelnek folyamatosan az elektronikus-média híreinek középpontjában, a tudásuk nagyon hiányos. A “taláros testület” megítélésekor is nagy hangsúlyt kap véleményük kialakításában a médiumok által közölt információ. Az ebbe az osztályba tartozó másik csoport más specifikumokat mutat. Ők ismereteiket szélesebb körből merítik. A napi sajtó elolvasása mellett rendszeresen olvasnak közéleti hetilapokat. A különböző adók hírműsorai közül a Kossuth krónikát választják. Munkahelyen illetve baráti társaságban is megvitatják a közéleti eseményeket. Az élet minden területéről rendelkeznek különböző ismeretekkel, és nyitottak az új dolgok befogadására is. Ezen tulajdonságokkal egyetlen más csoport sem rendelkezik. A közepes ismeretekkel rendelkezők a fentebbi besorolásnál csak nagyobb csoportokba oszthatók. Elsőként a diplomások sorolhatóak ide, kortól és nemtől – az idősebb korosztályhoz tartozó férfiakat leszámítva – függetlenül. A fiatalok rendelkeznek közülük a legkevesebb ismerettel, melyek még legtöbbnyire az iskoláikból származnak. Az elektronikus-sajtó (azon belül is legfőképpen a televízió) a legfontosabb hírforrásuk. A csoport többi tagja valamivel tájékozottabb a fiataloknál, és ismereteik nem csak a híradón alapulnak. Magukat általában jól tájékozottnak gondolják. Azon középkorúak is ide tartoznak, akiknek legalább középfokú iskolai végzettségük van. Értékelésükből az derül ki, hogy nem érdekli őket a közélet. Van egy elképzelésük, melyet nem nagyon befolyásolnak a média híradásai. Ebbe az osztályba sorolhatóak még a fiatal alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők. Ismereteiket az általános iskolából hozták. A média egyáltalán nem befolyásolja őket. Ugyanakkor tudásuknál és véleményüknél a szülők (elvétve a haveri kör) tudása és véleménye meghatározó. Legkevesebb ismeretekkel rendelkezők a legalább középkorú alap iskolázottságúak. Elmondásaik alapján nem olvasnak újságot, és a hírműsorok sem érdeklik őket. Nemcsak az Alkotmánybíróságot nem ismerik, hanem más államhatalmi intézményekről sem rendelkeznek ismeretekkel. Legfeljebb annyit tudnak róluk, hogy léteznek. Természetesen ez az osztályba sorolás általánosítás. Vannak olyanok, akik tudása a saját csoportjukhoz hasonlítva lényegesen eltér a többiekétől. Példa erre az, hogy azok között, akik nem járultak hozzá, hogy válaszaikat felhasználhassam – mivel saját megítélése szerint is nagyon hiányos tudással rendelkezett – sok diplomás is volt. Ugyanakkor alap iskolázottságú férfi is adott a kérdőívre szinte hibátlan feleletet. A felmérés eredménye kicsit elgondolkodtató. A válaszokat olyan időszakban adták a megkérdezettek, amikor a média naponta többször is foglalkozott a “taláros testület”-tel. Sok elemzés született a Sólyom-időszakról, jóslás az új összetételű testület jövőbeli munkájáról. A bírák megválasztása körüli is sok vita folyt. Ha az Alkotmánybíróságról, melyhez bármely állampolgár szinte valamennyi hatásköri elem gyakorlásának kezdeményezése végett fordulhat, és alapjában véve az ő jogvédelmüknek, jogbiztonságuknak is az egyik garanciális eszköze, ilyen kevés tudással rendelkeznek az átlagemberek, akkor kérdéses, hogy más garanciális eszközt, például az országgyűlési biztosok intézményét, mennyire ismerik. Ezen intézmények tevékenységével ugyanis még kevesebbet foglalkozik a média, ahonnan a polgárok legnagyobb része az információit nyeri. Akár az a következtetés is levonható, hogy tíz évvel a testület felállítása után, nem honosodott még meg a magyar társadalom tudatában, hogy az Alkotmánybíróság legfőképpen az ő alkotmányos jogaik garantálása végett tevékenykedik, hanem inkább politikai intézménynek tekintik. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni arra, hogy az emberek megismerjék az államhatalom működését, felépítését, szerepüket a közéletben. Ezzel a polgárokhoz közelebb lehetne vinni őket, és nem úgy tekintenének rájuk, mint tőlük teljesen független, felettük álló intézményekre. Szerintem azonban a legfontosabb az volna, hogy a társadalom tagjai megismerjék azokat az intézményeket, melyek a jogaik védelmét hivatottak szolgálni, tudják, hogy mikor és milyen ügyben fordulhatnak hozzájuk, adott esetben melyik garanciális szerv tud érdekükben a leghatékonyabban eljárni. Csörgits Lajos