Fiatal gólyák, öreg rókák
	- vénülő szemmel... -

Gólyabál után, csütörtök este kaptam egy telefonhívást, amelyben egy disztingvált hangú fiatalember az újságtól hosszas ködösítés után megkért, ugyan írjak már valamit a gólyanapról. Ekkor még nem nagyon tudtam, hogyan fogjak hozzá, hol is kezdjem, hiszen a nap rendezvényein nem volt szerencsém ott lenni, csak az esti bálon voltam jelen. Azonban úgy gondolom, a programoktól függetlenül legtöbben erre vártak, hiszen hagyományosan ez a buli koronázza meg azt a napot, amely a frissen kezdett jogászkadétokról, a gólyákról szól. Azt ugyan nem tudom, ők hogyan érezték magukat (ez így nem igaz: egy Roland nevű fiatalember, akivel a bárpultnál sikerült megismerkednem, egészen biztosan jól érezte magát, láthatólag nem nagyon foglalkozott az élet komoly problémáival, annál inkább igyekezett visszaemlékezni a két lábon járás rejtelmeire), de az összhan-gulatot lehetett látni. Volt hallgatóként az első benyomásom az volt, hogy más ez a jogi kar így, öt évfolyammal. Ez leginkább éjjel egy-kettő óra felé tűnt fel a hely telítettségéből; bizony néha ki kellett menni a friss levegőre, feltankolni ezen matériából, mivel ezidőtájt bent igen kevés volt belőle, főleg a “közlekedőrészben”. Láthatólag mindenki a bejárat mellett szeretett volna beszélgetni/inni/egyebeket csinálni, azonban ez komoly torlódásokhoz vezetett. Bizonyára a szervezők sem számoltak ilyen látogatómennyiséggel, viszont a jövőre nézve megfontolandó valamivel nagyobb helyre tervezni egy ilyen bált. A két tánctér - kétfajta zene már bevált a márciusi jogásznapról, most is nagy sikere volt, bár a hely korlátozottsága a tánc lehetőségét is korlátozta néha. Külön öröm volt a buli végén az újra beinduló külső terem, ahol ekkor még elhangzottak a jelenlevők hangulatához leginkább illő “ereszdelahajam” slágerek. A zenei kínálattal sem volt gond, minden korosztály megtalálhatta a szívének legkedvesebb stílust, illetve minden korosztálynak volt alkalma fintorogni a neki kevésbé tetsző zenéken, de ez egy ilyen buli kikerülhetetlen velejárója, összességében, aki akarta, jól érezte magát. A hely személyzetére sem lehet kifogás, a lehetőségekhez képest gyors és udvarias kiszolgálásban részesülhetett az, aki kiszáradt torkát szerette volna megnedvesíteni valamilyen nedűvel. Az italválaszték lehetett volna talán bőségesebb egy kicsit, de így is megtalálhatta kedvenc innivalóit mindenki, ha nem itt, hát valamelyik közelebbi vendéglátóipari egységben (hiába, Győrben nincsenek távolságok!). A személyzet annak is segített, akinek friss levegőre volt szüksége, de a fáradtságtól már nem volt képes megtenni az ajtóig tartó kék túrát. Számomra nagyon kellemes meglepetés volt, hogy viszonylag nagy létszámban képviseltette magát az idén végzett évfolyam, pedig többen mentek dolgozni másnap (azért kíváncsi lettem volna néhányuk arcára másnap reggel nyolckor egy tárgyalóteremben, ahogyan perbeszédet mondanak). Öröm volt ismét látni a régi ismerősöket, hiszen néhány kivételtől eltekintve ritkán tudunk találkozni, egy ilyen rendezvény kiváló alkalom az eszmecserére, később a régi bulik felelevenítésére. Persze fő téma a munka volt, ami mindannyiunk számára egy kicsit új még, hiszen sokan voltak, akik a középiskolai padokból egyenesen az egyetemi padsorokba ültek, de nekünk, akiknek volt némi kihagyás a kettő között is új érzés még, hogy amit az egyetemen tanultunk, bizony alkalmazni kell. Az is kiderült, hogy munkája majd’ mindenkinek van (akinek nincs, annak még nincs olyan, amilyet szeretett volna), felesleges volt aggódni a “de sok jogászt képeznek, nem fogunk tudni elhelyezkedni” parán, bebizonyosodott, hogy ez nem az a diploma, aminek a megszerzése után a pályakezdő munkanélküliek sorsa várna valakire is. Hiába a technikai, társadalmi és egyéb fejlődés, a jogász szakma nem véletlenül rendelkezik több ezer éves hagyományokkal (okoz is ez elég gondot elsőévesen), az emberek nem változnak, és a konfliktusok rendezett keretek közötti feloldása örök igény marad. Mint ahogyan mindig szükség lesz ezen keretek avatott ismerőire, a jogászokra is. Persze az elfogyasztott frissítők hatására hamar lekerült a napirendről a munka és a szakma, mindenki inkább vidámabb témákról beszélgetett. Ott voltak a bulik régebbi motoros állandó szereplői is, mint pl. az ügyeletes Don Juan az aktuális elsős csajával, vagy az összeszokott házaspárok, de meg lehetett találni az örök értelmiségit és a szellemi élet organizátorát is, akik mind régi ismerősök a győri éjszakai életből. Csakúgy, mint a kocsmák állandó vendégei, vagy a “minden bulira elmegyek, hogy aztán elmondhassam milyen **** volt” stílus néhány állandó képviselője. De hát nélkülük már nem is igazi egy győri buli, pláne nem egy bál, hiányoznának, ha nem lennének ott. Összességében elmondható, hogy a gólyanapot záró bál jól sikerült, köszönhetően a szervezőknek legalább annyira, mint a megjelentek által hozott jó hangulatnak. Csak annyit lehet kívánni: a következő is legalább ilyen jó legyen! -LP-