Európai igazságszolgáltatás 2010
	- Bírósági és ügyészségi fogalmazók I. országos találkozója -

November utolsó hétvégéjén került megrendezésre — hagyományteremtő célzattal — az Európai Jogakadémia szervezésében a Bírósági és ügyészségi fogalmazók I. országos találkozója Visegrádon. A téma a közelgő EU-csatlakozásra tekintettel az igazságszolgáltatásra váró feladatok és kihívások megtárgyalása volt. Jelen cikk szerzője sajnos csak a konferencia első napján tudott részt venni, az itt elhangzottakról fog — a teljesség igénye nélkül — beszámolni. Az első előadást “A magyar igazságszolgáltatási reform helyzete — általános áttekintés” címmel Zinner Tibor, az ELTE egyetemi tanára tartotta. Az első nagyobb témakör előadásában a hazai jogásztársadalmat az utóbbi időben talán leginkább foglalkoztató kérdés, az ítélőtáblák felállítása, illetve ennek mellőzése volt. Idén december 31-én lesz ötven éve, hogy a magyar igazságszolgáltatási fórumrendszerből eltűnt ez a szint. A múlt század közepétől 1950-ig folyamatosan megtalálhatóak voltak a felsőbíróságok vagy más néven ítélőtáblák az országban. Számuk először kettő volt, egy Budapesten, a szűkebb történelmi Magyarországra kiterjedő illetékességgel, és egy a Királyhágón túli vármegyék számára. A táblák száma az 1880-as években bővült tizenegyre, majd a trianoni békeszerződés után változatlan illetékességi területtel öt ítélőtábla maradt. Ezek kerültek megszüntetésre a Rákosi-érában. Sok vita kísérte, kíséri napjainkban is az ítélőtáblák számának kérdését. Egyesek szerint a megszüntetett öt táblát célszerű visszaállítani, a jelenlegi kormányzati koncepció szerint 2003. január elsején egy tábla, a budapesti székhelyű Országos Ítélőtábla kezdi meg működését. Zinner professzor úr elmondta, hogy a felsőbíróságok működését vizsgálva a múlt század közepétől a statisztikai adatok azt mutatják, hogy az erre a fórumra eljutott ügyek túlnyomó többsége (80-90%-a) az akkori Pest-budai illetve a későbbi Budapesti Ítélőtáblán nyert végleges befejezést. Ez erős érv az egy tábla mellett, de megfontolandó esetleg a későbbiekben még két ítélőtábla felállítása, de nem az eredeti székhelyén, hanem két kisebb regionális központban, a nem egyetemi város Székesfehérváron, valamint Szolnokon. A táblák kérdése úgy látszik még egy jó ideig nem kerül le a jogászok közti beszédtémák napirendjéről, egyelőre egy biztos: az Országos Ítélőtábla az említett időpontban elkezdi működését, ekkortól lép hatályba az új Be. is. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy 2002-ben országgyűlési választások lesznek... Az igazságszolgáltatási reform sarokköve volt az 1997-es törvénycsomagban elfogadott új Bsz., amely létrehozta az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, mint a bíróságok munkáját összehangoló és segítő, a kormányzattól független szervet. Ezzel a lépéssel olyan mértékű függetlenségre tett szert a magyar bírói kar, amely még Nyugat-Európában is kivételes. Az OIT, és annak Hivatala sokban segíti a bíróságok munkáját, értve ez alatt a továbbképzések megszervezésétől az igazságszolgáltatási informatikai hálózat, valamint a bíróságok infrastruktúrájának fejlesztéséig ívelő tevékenységeket. A reform keretében még megoldásra váró feladat a bírósági ügyhátralék feldolgozásának kérdése. A lehetséges megoldások között kell megemlíteni a fellebbezési jog korlátozását, megfontolandó az ügyvédkényszer bevezetése nem csak a Legfelsőbb Bíróság, hanem minden bíróság előtt, a perelhúzó magatartásokkal szembeni hatékonyabb perjogi megoldások keresése, valamint a hazai fórumrendszer átgondolása, ideértve a fent említett ítélőtábla (ítélőtáblák) szerepét is. Az ügyvédi karra váró kihívásokról tudhattunk meg többet Bánáti János, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének előadásából. Az elmúlt tíz évben jelentős változáson ment keresztül az ügyvédség, mind a létszám tekintetében, mind a működési formában, mind az ügyvédi munka tartalmában. 1990-ben Budapesten 650, az egész országban 1600 ügyvéd volt. Idén a Budapesti Ügyvédi Kamarának valamivel több, mint 4200 tagja van (ebből kb. 1500 ügyvédjelölt), az Országos Ügyvédi Kamarának kb. 8000. A számok önmagukért beszélnek. A rendszerváltás előtt az ügyvédi praxist csak valamely ügyvédi munkaközösség tagjaként lehetett folytatni. Ez a kényszerközösség gyakorlatilag egyfajta rezsiközösségként működött, egyetlen előnye volt, a helyettesítés könnyebb megoldhatósága. A formakényszer megszűnése után a tevékenységet egyéni ügyvédként vagy ügyvédi iroda tagjaként lehet folytatni. Ma az egyéni ügyvédkénti működés a meghatározó, az iroda kevésbé, és ezek között is sok az ún. “kétszemélyes iroda”, amely az egyéni ügyvédséghez áll közelebb. A munka tartalmát illetően az államszocializmus időszakában ezt nagyjából a társbérlők egymás közti vitáinak intézése (ki mikorhasználhatja a fürdőszobát, stb.), az okiratszerkesztés (zömében eltartási szerződések), valamit a klasszikus büntetőügyek tették ki. Ma a munka zömét (70% körül) a gazdasági és a cégügyek teszik ki, egyébként pedig gyakoriak az igen nagy perértékű polgári és közigazgatási peres ügyek, valamint a megszaporodott és jellegükben is átalakult büntetőügyek. A jövőre nézve az előbbi tematika szerint az alábbi kihívásokra adandó, adható válaszokról beszélt az előadó. Megszaporodott a jogi karok száma, évente 3000-4000 végzett jogász kezdi meg a szakvizsgáig kötelező három éves gyakorlati idejét. A bíróságok és az ügyészségek ennek töredékét, évente körülbelül 100-150 embert tudnak foglalkoztatni, a közigazgatás sem sokkal többet. A végzősök hozzávetőleg 80%-a ügyvédjelöltnek szeretne menni, de ez nem lehetséges, az ügyvédi kar “kapacitása” évente körülbelül 1000 új jelölt felvétele. Ez a szám is csak korlátozott ideig tartható, mert Magyarország 16 000 ügyvéd megfelelő szintű életszínvonalának biztosítására képes. A megfelelő szintű kereset biztosítása etikai kérdéssé válik egy bizonyos létszám felett, hiszen ha valaki nem képes ügyvédként eltartani a családját, esetleg rá lesz szorítva, hogy olyan megbízásokat is elfogadjon, amilyeneket normális esetben meg sem hallgatna. Erre a Kamara külön figyelmet fordít, de a “túl sok jogász”-probléma megoldása túlmutat az ügyvédségen (bár a legjobban őket érinti), a megoldásán a jogásztársadalom egészének kell gondolkodnia, egyelőre azonban nem tudni, mi lenne a helyes út. A jövő fogja eldönteni azt a kérdést is, hogy a nagy ügyvédi irodák (ez alatt a legalább 50 alkalmazott ügyvédet foglalkoztató irodák értendőek), vagy az egyéni ügyvédek fogják jobban bírni hosszú távon a piaci versenyt? Elsőre úgy látszik, a nagy irodáké a jövő, de igazából csak kevesen szeretnék, ha a kamarai tagság nagy része alkalmazott ügyvédekből állna. Meg kell találni az egészséges egyensúlyt, és a megfelelő módszerekkel biztosítani azt. Az Európai Unió egyik alapja a munkaerő szabad áramlása. Ez azonban az ügyvédekre igen nagy valószínűséggel csak korlátozásokkal fog érvényesülni. Ennek elsősorban a nemzeti jogrendszerek különbözőségeiben rejlik az oka. Ahogyan a magyar ügyvédeknek is lehetőségük van/lesz külföldön jogi munkát végezni, fel kell készülni a külföldi ügyvédek, ügyvédi irodák nagy számban való megjelenésére is, hiszen a gazdasági ügyek egyre nagyobb hányada multinacionális tudást igényel, nemritkán három-négy nemzet ügyvédeinek kell kooperálniuk egy-egy nagyobb beruházás tető alá hozásához (jelenleg 22 külföldi ügyvédi iroda van jelen magyar partnerirodája révén az országban). Külön téma az egész igazságszolgáltatásra váró informatikai feladatok megoldása, hiszen a technikai fejlődést követnie kel a jognak is, méghozzá az eljárásjognak, amely “immunisabb” erre az anyagi jognál. Az átfogó igazságügyi informatikai hálózat kiépítése után lehetővé kell tenni a beadványok elektronikus levél-formában való eljuttatását a bíróságokhoz, illetve a közigazgatás szerveihez, ezzel együtt el kell érni, hogy elektronikus aláírással is lehessen hitelesíteni ezeket az okiratokat. Az informatika fejlődési üteme belátható időn belül anakronisztikussá fogja tenni, és fel fogja váltani a papír-pecsét-aláírás sémára épülő okiratokat és beadványokat. A távközlés fejlődésével pedig akár személyes jelenlét nélkül is lebonyolítható lesz egy bírósági tárgyalás, (de ez csak a távoli jövő). Már most is érezhető, de az uniós csatlakozás után valószínűleg erősebb lesz az ügyvédekre váró verseny, mind a jogi szakmán kívül (pl. a nagy könyvvizsgálócégekkel, melyek komplex szolgáltatásaikat kínálva a cégekkel való minden tevékenységet szívesen — és könnyen — átvennének az ügyvédségtől), mind szakmán belül (közjegyzőkkel az okiratszerkesztésben). Átgondolandó a jövőre nézve az ügyvédi reklám kérdése. Az szinte biztos, hogy a jelenlegi állapot, a teljes tiltás nem lesz tartható, bár remélhetőleg nem jutunk el az amerikai szintre, ahol a beteg a mentőautóban hamarabb találkozik az ügyvéddel, mint a mentőorvossal. (lásd. az Esőcsináló c. filmet). A Maastrichti szerződésben megfogalmazott III. pillér gyakorlatilag csak bűnügyi és közigazgatási együttműködésről szólt — tudhattuk meg Polt Péter legfőbb ügyész előadásából. Az Amszterdami Szerződéssel módosított dokumentumban a III. pillér már csak a bűnügyi együttműködést tartalmazta, a közigazgatási kérdések átkerültek az I. pillérbe. Változást a tamperei csúcs hozott, ahol is elfogadták a tagállamok az EUROJUST programot. Már az Europol is több volt, mint a nemzetközi rendőri együttműködés korábbi csatornája az Interpol, ami gyakorlatilag a nemzeti rendőrségek közti információcserét biztosította. Az EUROJUST megvalósítása után az Europol quasi egyesült “szövetségi” rendőrségként fogja folytatni működését. Az ezzel egy időben kiépítendő egységes európai ügyészséggel együtt (mely nem váltja fel a nemzeti ügyészségeket, hanem mintegy azok fölé szerveződik) a közeljövőben megvalósul az az európai egységes igazságszolgáltatási rendszer, amely a remények szerint hatékonyabb védelmet tud nyújtani az Európai Unió számára a fenyegetésekkel szemben (illegális migráció, kábítószer- és fegyverkereskedelem, nemzetközi terrorizmus, stb.). Az előadás után egy ügyészségi fogalmazó azt a kérdést intézte a legfőbb ügyészhez, megoldható lenne-e, hogy a fogalmazók is “élesben” próbálhassák ki magukat, hiszen míg az ügyvédjelöltek már a gyakorlati idejük alatt is tárgyalhatnak, erre a fogalmazóknak csak szakvizsga után egy — esetleg több — évvel, az ügyészi kinevezésük után lesz lehetőségük. Polt Péter nemlegesen válaszolt, hiszen alapvetően más a jogállása az ügyvédjelölteknek, mint az ügyészségi fogalmazóknak. E cikk szerzője számára Solt Pálnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének fergeteges hangulatú előadásával zárult a konferencia. A legfőbb ügyész előadására reagálva sietett leszögezni, hogy — az ügyészséggel ellentétben — a bíróságok nem fognak “európaisodni”. Köszönhető ez annak, hogy az uniós jog egyik alapelve, a szubszidiaritás elve miatt az uniós jog hatálya alá tartozó belső jogvitákat továbbra is a nemzeti bíróságok intézik. Ez természetesen hatalmas feladatot ró a bírói karra, hiszen az uniós jogra bármely hazai bíróság előtt lehet hivatkozni, és ha a feltételei fennállnak, a hazai bíróság alkalmazni is köteles azt. Hogy ezt a feladatot el tudják látni a bírák, az OIT szervezésében folyamatos továbbképzésben részesülnek. Az unió rendeletei és irányelvei közvetlenül hatályba lépnek a tagállamban, így ismeretük elengedhetetlen, de ugyanígy ismerni kell a luxemburgi Bíróság legalább 450-500 olyan fundamentális ítéletét is, amelyben alapelveket fektet le. Nagy kihívás ez a magyar bíróságoknak, hiszen maga az újra/megtanulandó joganyag is hatalmas, és a Bíróság precedensszerű ítéleteinek tanulmányozása olyan jogászi szemléletet, gondolkodásmódot igényel, amely idegen a magyar jogi hagyományoktól. A joganyag fordítása folyamatban van, de ez sem egyszerű feladat, hiszen speciális jogi nyelvezete miatt kevés szakember ért a szakfordításhoz, nem csak itthon, de a tagállamokban is. A magyar nyelvű szakirodalom folyamatosan bővül, így valószínűleg a bíróságok felkészültebben várhatják a csatlakozás napját, mint ahogyan ez olyan országokban történt, ahol nem voltak erre vonatkozó előzetes tapasztalatok (pl. Portugália, Görögország). Az uniós jog ismeretén kívül nagy bírói felkészültséget igényel annak alkalmazása is. Adott esetben a közösségi jogot a hatályos magyar jog ellenében is alkalmazni kell, vagy fordítva, mellőzni kell a hatályos magyar jog alkalmazását a vonatkozó közösségi jogszabállyal szemben. Ez nem egyszerű feladat a magyar jogon “felnőtt” jogászok számára, legyenek akár bírók, akár ügyvédek. A Bírósághoz intézett előzetes kérdés intézménye sem könnyíti meg a csatlakozás utáni bírói munkát. Az előadó szólt az első előadásban már említett problémákról, elsősorban a bírósági ügyhátralékról és annak okairól is. Nagy társadalmi változások idején, főleg ha egy diktatórikus rendszer változik demokratikussá, természetesen és érthető módon előtérbe kerül az állam, az állami szervek eljárásával, tevékenységével szembeni állampolgári garanciák, garanciarendszerek kiépítése (lásd a II. világháború után az ENSZ és más nemzetközi szervezetek emberi jogi tevékenységét). A rendszerváltás után tíz évvel azonban érdemes elgondolkozni ezen. Jelen formájában a magyar jogrendszer garanciatöbbletet tartalmaz. A garanciák túltengése pedig az igazságszolgáltatás hatékony működését gátolhatja. Megoldást a jogorvoslati rendszer korlátozottsága jelenthetne, a társadalmi ráfordítás tükrében. Jelenleg az a helyzet, hogy egy szomszédba átlógó faág ügyének eldöntése ugyanúgy hét hivatásos bírót foglalhat le az eljárás végéig, mint egy többmilliárdos adócsalás jogelvi szintű eldöntése. A különbség érzékelhető, és az egyszerűsítésre napjainkban is történnek kísérletek, elég csak a 2000. január 1-én hatályba lépett Pp. módosításra gondolni, többek között a közigazgatási perek körében. Meggondolandó az egyszerűbb ügyek esetében nemcsak a jogorvoslat korlátozása, de akár a bírói útról való elterelésük is. A magyarországi bírósági eljárásra azt szokás mondani, hogy drága. Ez nem igaz, különösen nem európai összehasonlításban. Az eljárási illetékeket is újra kellene szabályozni, a rászorulók számára adható költségmentességi szabályok kibővítésével együtt. A Legfelsőbb Bíróságon felhalmozódott 15 000 ügy is példa nélküli Európában, lassan veszélyezteti, hogy az LB elláthassa az Alkotmányban meghatározott feladatát. Ezen az ítélőtábla felállítása talán segíteni fog, ez után az LB valóban képes lesz arra, amire hivatott: a felülvizsgálatok elintézésére és a jogalkalmazás egységének biztosítására. Előadása végén Solt úr érintette azt a korábbiakban feltett kérdést, hogy az ügyészségi fogalmazók tárgyalhatnának-e. A maga részéről nem javasolta, mint mondta, egy bírósági fogalmazó már kipróbálta ezt Mátészalkán, de nem vált be. A fogalmazók — akár ügyészségen, akár bíróságon — olyan szakmákra készülnek, amelyek közhatalmi jogosítványokkal rendelkeznek, így eljárásukért való felelősségük is sokkal nagyobb, mint egy ügyvéd felelőssége. Összességében jó hangulatú rendezvényen vehettünk részt, amelyen olyan kérdésekre kaphattunk választ, amelyek mindannyiunkat érdekelnek. Úgy érzem, a hagyományteremtés sikerrel járt, aki ott volt, szívesen megy el a következő konferenciára. Egyszersmind remek alkalom volt arra is, hogy az ország különböző részein élő fogalmazók megismerjék egymást, véleményt cserélhessenek, megoszthassák egymással gondolataikat. Az előadások utáni kérdésfeltevési lehetőség közvetlenné, jó hangulatúvá tette a rendezvényt. Aki nem így érezte magát, az is megváltoztatta véleményét az esti borkóstoló után. Egy személyes megjegyzés: kicsit félve kezdtem el joggyakorlatomat a bíróságon, féltem, mi lesz a kitűnő jogász-bulikkal, amelyek nélkül nem tudtam volna az egyetemet elképzelni. Nos, a visegrádi este után megnyugodtam: a jogászok az egyetem után sem felejtik el, hogyan kell szórakozni! László Péter