" Nem az élettartam a fontos, hanem az élet minősége"
	- In memoriam Petri György -

Szerkesztőségünk egyik kedvenc költője Petri György. Áprilisi számunkban Rozman Balázs a “Szép versek 1999” című kötet bemutatása kapcsán már idézte egy versét, Neumann kulturális rovatvezető kolléga is hallott már róla. A közelmúltban elhunyt költő temetésén járt tudósítónk nekrológja. Milyen kár, hogy pont most halok meg, mikor már lehetne jobb, de így se rossz, békén megyek alkotni szelíd elegyet vízzel, lösszel, agyaggal, avarral, hólével, nyári zivatarral, a törkölyszagú őszi lombbal, vár reám a békés domboldal, mondjátok meg, sok idő kell-é: megtérnem Lilla, Maya mellé. (Én elpihennék már a sírba, de ki vigyáz akkor Marira?) Ki vesz neki egy szál virágot, ha engem a szú már lerágott?) “Amikor néhány éve súlyosan megjelent ez az új téma az életemben, rögtön költőként kezdett el izgatni, hogy mire lehet felhasználni a halált.” “Az ember hozzáedződik az élet végességének tudatához.” “Tudta: egy-két éve van még. És addig is ki akarta sajtolni a sorstól azt, amit még lehet…” (Réz Pál) “… őbenne sem öncsalás, sem önsajnálat nem volt, ami egészen bámulatra méltó.” (Eörsi István) “Ő tulajdonképpen olyan volt, nekünk legalábbis, mint egy vadkeleti lovas, egy western-hős, egy eastern-hős volt, akiről lehetett tudni, hogy meg fog halni. Belovagol, elvégzi a dolgát, és aztán meghal.” (Zilahy Péter) “Telített, sűrű életem volt: volt benne több házasság, még több válság, dráma, politika – nem maradtam le semmiről.” Szülővárosomhoz közel esik Dunaalmás, a község, ahol Petri Györgyöt temetik. Így viszonylag hamar megérkezem az elsősorban a fővárosból érkező gyászolókhoz képest. Elzarándoklom Csokonai múzsája, Lilla sírjához – mától két híresség lesz a temetőben. A kis falusi temető egy domboldalon bújik meg, közepén a katolikus templom. Fű növi be a sírokat keretező utakat, ösvényeket: olyan, mintha kertben járnánk. Lassan gyűlnek a búcsúzkodók. Furcsa kontrasztot eredményez a falusi környezet, és az, hogy elsősorban a budapesti liberális értelmiség van jelen. Az SZDSZ egykori vagy jelenlegi prominensei: Tamás Gáspár Miklós, Magyar Bálint, Hodosán Róza, Pető Iván, és a művészvilág vagy a közélet egyéb jelesei: Dés László, Kasza László, Csákányi Eszter. Ahogy a tömegben állok, és hátrafordulok, egyszer csak Kis Jánost látom magam mögött, majd Konrád György áll mellém. Kornis Mihály meglehetősen esetlenül mozog kis aktatáskájával, közben egy virágot szorongatva az ujjai között. Erősen ellenpontozza a konzervatív viselkedésmintákat Ungváry Rudolf kék rövidnadrágja és piros zoknija. Micsoda terepgyakorlat lehetne ez a népi-urbánus ellentét mai állásáról szóló tanulmányhoz – gondolom. Éppoly szabálytalan, mint Petri egész élete. “Élhettél volna másképp is.” (Forgách András) “Én másfél-két liter vodkát vagy whiskyt tudtam meginni naponta.” “Nekem valahogy olyan szürkévé és érdektelenné válik a világ, ha egy bizonyos alkoholszint nincs.” “Gimnazista koromban én már kőkemény alkoholista voltam… A nagyszünetben lerobogtam, húsz percig tartott. És ittam valamit, cseresznyepálinkát, általában.” “Egy nap úgy telt el…, hogy megittam tíz korsó sört, három üveg vörösbort, és aztán egy üveg vodkát.” “Én nem azért iszom, hogy beteg legyek. Élvezem.” “Én Gyurival sok temetésen voltam együtt, de mindig eltűnt, és mindig megtaláltam a temetőhöz legközelebbi kocsmában, ami egyáltalán nem jelentette azt, hogy nem a halottra gondolt.” (Eörsi István) “Petri egy egész különleges ivó volt… Petrivel, amíg össze nem esett, Hegelről lehetett beszélni.” (Eörsi István) “Gyurival együtt ültünk délután 5-től 9-ig, és 24 darab kétcentes konyakot ivott meg. … én alig láttam változást. Tehát ugyanúgy beszélt.” (Esterházy Péter) “… ivás közben hihetetlenül vigyázott, hogy az emberi formájából egy pillanatig ki ne kerüljön.” (Eörsi István) “… azt hiszem, semmiképpen nem fogok már sokáig élni, és nem akarom korlátozásokkal boldogtalanná tenni hátra lévő életemet. Inkább úgy élek, ahogy a kedvem tartja.” A búcsúztatót tartó Réz Pál, és a sírnál verset mondó Várady Szabolcs egyaránt kiemeli – még ebben a gyászos órában is –, hogy Petri ivott. Ezt az embert valósággal megette a rák. Évek óta szinte múmiaformára soványodva hallgatta az orvosok tanácsait – és fütyült rá. Íme egy szélsőséges példája annak, hogyan képeződik le a vallott ideológia konzekvensen az életmódra is. “Ezért volt a sok nő – hogy nehogy egyedül kelljen lenni.” “Az élet élvezetét, a szerelmet, a nők tiszteletét – némi trubadúros elemekkel megspékelve – feltétlen értéknek gondolom.” “A mi nemzedékünknek a presszó jutott… Petri közönsége (és olykor maga Petri is) ezekben a presszókban üldögélt, cserélgetett lemezt, “vett át” sokszorosítványt, csókolózott, itta le magát.” (Tamás Gáspár Miklós) Amikor a szertartás végeztével – pap nélkül, csak a fent említett kritikus és költő beszélt – elindulnék, egy magányos nőre leszek figyelmes. Végigmér ő is, de nem izgatja a tömeg. Vár. Egyedül akar lenni. Majd akkor, ha mindenki elment. Gondolkozom, vajon mikor volt a halott költő társa. Hány ilyen titkot őriz még az a friss sírhant? “…én tizenhárom éves koromban döntöttem el, hogy költő leszek…” “Mikor nem írok verset, nem vagyok.” “Én azért hagytam fel a költészettel, mert rájöttem, hogy Petri mindent elmondott, amit akartam.” (Dalos György) “Petri nélkül úgy kellett volna élnünk, hogy csak halott költőktől idézhettünk volna nekünk szóló, mondható, gondolható, szerethető verseket.” (Haraszti Miklós) “És jelenléte volt, súlya. Ha megszólalt egy társaságban, elhallgattunk, ha megjelent a színpadon, hogy elmondja egy versét, mindenki érezte, azok is, akik nem ismerték: történik valami…” (Réz Pál) “… egyszerre volt képes a személyes gyávaságainkat kompenzáló népi hős s az ízlésformáló, megkerülhetetlen hatású korszakos költő szerepét betölteni.” (Keresztury Tibor) “Felejtsenek el, vagy olvassák a verseimet, a könyveimből minden kiderül.” Petri György érettségi tétel lesz, ebben biztos vagyok. A XX. század egyik jelentős költőjeként fognak rá emlékezni. Életigenlő, aki hihetetlenül sokat foglalkozik a halállal. A demokratikus ellenzék tagja, holott talán a legkevésbé politikus-alkat még a művészek között is. Életműve a legmagasabb irodalom, miközben ritka kivételként “topic” az interneten. Hívei – ínyencek és egyszerű olvasók – egymásnak idézik kedvenc soraikat. Lehet, hogy ő lesz a századvég klasszikus magyar költője? “Sírverseit előre megírta, nem bízta másra a feladatot, lehet válogatni belőlük.” (Farkas Zoltán) Ég veletek, barátaim, vége a dal- nak. Engem most már vár a ravatal. Lehettem volna jobb, szorgalmasabb, de sajnos ennyire futotta csak. Kár, hogy így van, jó volna élni még, másrészt, belátom, ennyi is elég, nincs rá okom – nem elégedetlenkedem: tartalmas és szép volt az életem. S mint bársonyon smaragdok, jáspisok, drága hónapok ékköve ragyog még káprázó, boldog szemem előtt, ajándék minden reggel, délelőtt, kiélvezem a maradék időt, mint ínyenc a húsos cubákokat - csontig lerágom végnapjaimat. Farkas Dénes