|
Ideges voltam. Gyomrom remegése,
szempilláim gyűrődése a bizonytalan következő tett
átrohant ideje, mit vét ellenem, mekkora lesz a
veszteségem. Sikerülhet-e valaha újból feltöltődni
a nyugodtság, a megbízhatóság szintjére. Nem akartam
válaszokat hallani, tudatlanságot kívántam magamnak
legalább egy megfelelő ébredés erejéig, míg egy jó
adag friss levegő le nem fújja lelkem kiizzadt porát.
Lehetetlenség, gondoltam. Hogy nem bírom a terhelést,
hogy egyedüli lehetőségként csak az őrültség
mutatkozik. És csak egyre hallottam a körülöttem
folyó világ megelégedettségét, meggyőződésüket,
a mégiscsak színlelő szavaikkal: szeretlek, higgy…
Csalódást okoztam megmentőimnek, ők már nem hisznek,
én meg, én meg egyre jobban, jobban, mint szabad lenne.
Túléltem a halált, és megint magasságokra vágyom.
Péntek Zoltán
|
