Postaláda
  - olvasói levelek -
   
A postaláda rovatunkban olvasóinktól kapott írásokat közlünk. A szerkesztőség az írások tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azok az olvasó-szerzők véleményét tükrözik. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a levelek tartalmát rövidítve közölje.

OLAJFOLT

- Lentner Csaba a Szent Lászlóban -

Olajszőkítés, ezermilliárdos csalás, korrupt párttisztségviselők, Nógrádi Zsolt, Pallag László. Nap, mint nap találkozunk szavakkal, nevekkel, közhelyekkel az írott és az elektronikus médiában, és a közönséges magyar állampolgár ki sem tud igazodni a magyarországi kapcsolatrendszerekben.
A Jobboldali Ifjúsági Közösség győri szervezete, és a Szent László Katolikus Szakkollégium szerette volna fellebbenteni a fátylat a joghallgatók és minden más érdeklődő számára, ezért október végén meghívta Győrbe a Magyar Igazság és Élet Pártjának parlamenti képviselőjét, Lentner Csabát, a soproni közgazdaságtudományi egyetem tanárát, aki többek között az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottságnak is tagja. Rendkívül nagy érdeklődés kísérte előadását, melyben igyekezett mindenkit felvilágosítani az olajügyek visszásságairól. Minden indulat és elfogultság nélkül beszélt az olajbizottság munkájának kezdeti szakaszáról, a várakozásokról, arról, hogy mindenki reménykedett abban, hogy a bizottság végre rendet tud teremteni. Beszélt arról, hogy hogyan lett nevetséges a bizottsági munka. Ebben a kérdésben némi tudatosságot sugallt az előadásában, mivel elmondta, hogy a bizottság elnöke pont akkor dobta be az ún. koronatanút a köztudatba, amikor Surányi György CW-Bankos visszaélésével foglalkozott a sajtó. Nógrádi légből kapott (vagy nem) nyilatkozatai nyomán azonban láss csodát világ azonnal átváltottak a Pallag László főszereplésével játszódó, várhatóan az előbbinél jóval nagyobb érdeklődésre számot tartó szappanoperára.
A Jobboldali Ifjúsági Közösség egyik tagjának kérdésére elmondta, hogy a bizottság munkaképtelenségéért elsősorban a kisgazda elnököt tartja felelősnek. A bizonyítékokkal való manipulálás, a felelőtlen gyanúsítgatások mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a közvélemény teljesen alkalmatlannak tartsa a bizottsági tagokat munkájuk elvégzésére.
Úgy érzem, hasznos volt végighallgatni a Képviselő Úr előadását. Elmondta, hogy pártja nem akar szavazatokat szerezni más, tisztességes pártok rovására. De mivel a jelenlegi Országgyűlésből csak két ilyen pártot tudott megnevezni, elengedhetetlennek tartja, hogy a társadalom felismerje, hogy végre gyökeres változásokra van szükség a magyar politikai életben.

B.

Az év legnagyobb bulija?

- gólyabál a SZIF-en -

Bárki bármit mondhat, én bátran állítom, hogy az, aki nem volt ott az október 20-án megtartott gólyabálon, az az év legnagyobb bulijáról maradt le.
Előzetesen néhány adat: eddig hasonló össznépi mulatságoknál 1200-1500 jegy kelt el, most már elővételben eladtak 2200-at; ez a szám önmagáért beszél. Véleményem szerint ez a keresletnövekedés annak tudható be, hogy a szervezők kitettek magukért (mondhatnánk, felülmúlták önmagukat), és érdekesebbnél érdekesebb programokkal rukkoltak elő. Olyanokkal, amelyekre a szif-esekben volt fogadókészség.
Aki vette magának a fáradtságot, és a gólyabál kedvéért leporolta a vizsgaidőszak óta pihengető öltönyét/kosztümét, az ebédlőben ingyenes svédasztal és sör mellett élvezhette az Unicum együttes zenéjét. Így lehetett élvezni.
Akinek nem jött be a mulatós, vagy a svédasztal, azt Kozsó (ohne Ámokfutók) tette boldoggá az aulában. A zene dizsire emlékeztetett, a hely szardíniásdobozra. A szag is.
A főszponzorok egyike egy mobcsigyártó/forgalmazó mamut volt (NO KI Az, aki nem tudja, melyik?), volt sms fal az elveszett társak fellelésére, meg egy mobil a tombolára.
Az alagsorban az ír népzene kedvelőit a Bran együttes próbálta megmozgatni, néhány óra alatt bebizonyították, hogy az alkohol csak bátorságot ad a tánchoz, tehetséget nem. Michael Flatleynek egyelőre nem kell tartania a szif-es trónkövetelőktől.
A három helyszínen patakokban folyt a koktél, azt hallottam, hogy egy APEH ellenőrt is sikerült egy koktéllal megvenni. Biztos szabadnapos volt.
Az estének tulajdonképpen két váratlan negatívuma volt csak. Az egyik a szépségverseny győztese volt, a másik pedig, hogy hajnali négykor – jó győri szokás szerint – bezárt a buli. Hazafelé még kicsit üvöltöztünk, attól megnyugszik az ember, sokan voltunk, nem volt mitől félnünk, legfeljebb egymástól.
A csípős hideg megtette hatását, mire hazaértem egészen kijózanodtam, így csak kétszer aludtam el állva, amíg kimostam a nadrágom szárából azt a furcsa barna foltot.

TD.