Ultrák és pofonok
	- szurkolói szubkultúra a lelátókon -

Most induló sorozatunkban a magyarországi és külföldi szurkolói kultúrák és attitűdök világáról szeretnénk megközelítően teljes képet adni. Az első részben a talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó fejezet kerül sorra: a fővárosi élvonalbeli, illetőleg a közelmúltban még élvonalbeli csapatok szurkolótáborainak bemutatása. Szurkolói balhék a Fradi-UTE előtt és után, vandalizmus a lelátókon, „Szurkolj, ne háborúzz!” - kampány, ürességtől kongó stadionok. Ezek azok a témák, amelyek – természetesen a magyar bajnokság kiábrándítóan alacsony színvonala és az MLSZ körüli botrányok mellett – a leginkább foglalkoztatják az elmúlt években kis hazánk egyre gyérebb számú futballkedvelő közönségét. Ezen cikkel azt próbálom bemutatni, kik is valójában azok az elemek, akikkel az előbb említett sajtóslágerek olyan rengeteget foglalkoztak és foglalkoznak; megkísérlek egy, az eddigieknél talán tisztább képet adni róluk, remélve, hogy az irántuk érzett esetleges előítéleteket talán sikerül egy kicsit mérsékelni. Először is a kezdetekről. Az első szervezett magyar szurkolócsoportok a 90-es évek elején alakultak, akkor elsősorban a fővárosi nagycsapatok mellett. Az esztendők folyamán ez a mozgalom olyan népszerű lett, hogy mára már nem is igazi csapat az, amelynek meccseit nem szurkolja végig fordulóról fordulóra legalább 20-30 elvetemült fanatikus. Már itt az elején fontos tisztázni, hogy alapvetően kétféle szurkolói stílusról beszélhetünk. Az egyiket az olasz mintát követő ultrák képviselik, akik szurkolói tevékenységük során elsősorban a látványra helyezik a hangsúlyt. Előszeretettel készítenek kedvenc csapatuk mérkőzéseikre koreográfiát, ők azok, akik transzparenseikkel teleaggatják a stadionokat, és az ő pirotechnikai bemutatóikban gyönyörködhetünk a mérkőzések kezdetekor (lásd: Milan – Barcelona BL-selejtező, október 18.). A másik az Angolhonban kialakult huligán mentalitás, akik a buzdítás lényegét az ultrákéhoz hasonlatos fergeteges hangerő mellett a látvány helyett inkább a minél erőteljesebb külső megjelenésre, és ebből kifolyólag – sajnos – az erőszakra helyezik. Lássuk, hogyan is néz ki ez a dolog itthon, Magyarországon: A szurkolótáborok bemutatását mindenképpen illik a híres – hírhedt fradistákkal kezdeni. Minden bizonnyal ők azok, akikről mindenki a legtöbbet hallott. Első számú csoportjuk a Green Monsters, ők felelnek elsősorban a stadionon belüli hangulatért; pár éve alakultak, de mára az egyik legszervezettebb, legütőképesebb társulattá váltak az országban, mindenhova több százan kísérik el a csapatukat, és nekik köszönhető az utóbbi évek Üllői úti koreográfiáinak döntő többsége. Jelentősebb ultracsoport még Franzstadtban a főleg fiatalokat tömörítő, több felvidéki magyar szimpatizánst is a soraiban tudó, rendkívül lelkes és feltörekvő Stormy Scamps, és az egyik legújabb formáció, a Greenternet. Legfanatikusabbjaik Hellish Greens és Irresistibles néven kiabálják rekedtre magukat a kézilabdás lányok, valamint a pólócsapat derbijein. Félelmetes hírüket azonban nem az előbb említett kompániáknak köszönhetik a zöldek, hanem a 2. és a 16. szektor bőrfejűinek, akik bizton pályázhatnak az ország legkeményebb alakulata címre, és közönséges földi halandónak nem célszerű a hazai meccseken a stadion ezen részeibe betenni a lábát. Idehaza legnagyobb ellenségeik – természetesen - az Újpest vagabundjai, de igazából senkivel nincsenek jóban, talán csak a zalaegerszegiekkel nevezhető jónak a viszonyuk, illetve az idült lila – gyűlölet miatt egyre inkább megtűrik a kispestieket is. Remek kapcsolatot tartanak fenn külföldön a Rapid Wien és a Panathinaikosz fanatikusaival. Itt kell mindenképpen kalapot emelnünk nemzetközi szerepléseik előtt, hiszen megjárták már többek között Brémát, Koppenhágát, Madridot, Zürichet, Athént és Göteborgtot, és sehol sem vallottak szégyent. Egyetlen hibájuk, hogy idegenben a rengeteg hozzájuk csapódó vidéki “divatfradista” borzasztóan felhígítja a soraikat, aminek aztán persze a szurkolás minősége látja a kárát, valamint az, hogy még akkor is a lilákat gyalázó rigmusokat skandálnak, amikor a Zöld Sasok a gyepen éppenséggel egy másik csapat legyőzésén fáradoznak. Nem sokkal maradnak le az ősi rivális zöldek mögött az Újpest elvetemültjei, akik több, a témával foglalkozó újságíró szerint – akikkel egyes esetekben ezencikk írója is hajlamos egyetérteni – a legjobbak Magyarhonban. Változatos dalok, félelmetes zászló- és sálarzenál, monumentális koreográfiák, már-már nyugat-európai szintű szervezettség jellemzi őket. Vezető csoportjuk az 1992-ben létrejött - így az egyik legrégebbi magyar társulatnak számító - Ultra Viola Bulldogs, akik minden tekintetben igyekeznek megfelelni a fentebb említetteknek. Az utóbbi években egyre inkább számíthatnak a fiatalokból álló, igen vehemens Ultra Korps legénységére, akikről az utóbbi időkben sajnos egyre gyakrabban hallunk a botrányaik miatt is. A Megyeri úton a huliganizmust a Viola Kaos képviseli, akik az országban – kétes dicsőség – egyedül képesek felvenni a versenyt brutalitásban a zöld–fehérek vandáljaival. Itthon – de ezt úgyis mindenki tudja – a ferencvárosi zöldeket utálják a legjobban, de egyre könnyebben kapnak hányingert a Kispest szimpatizánsaitól is, és lassan már ők sem tudják szerintem megmondani, hogy a kettő közül melyiket utálják jobban, és hát annak idején Diósgyőrbe sem barátkozni jártak… Igazából itthon senkivel sincsenek jó viszonyban – kivéve talán az angyalföldieket – külföldről azonban legendásan jó a kapcsolat a firenzei Collettivo Autonomo Viola ultráival, és senki ne csodálkozzon, ha egy Fiorentina–meccsen Budapest feliratú transzparenssel találkozik. Érdekességük még, hogy soraikat színesíti egy tisztán a szebbik nem képviselőiből álló brigád, az UVB Girls is, ami nálunk igen ritka jelenségnek számít. Nekik is az a legnagyobb hibájuk – a zöldekhez hasonlóan –, hogy a ferencvárosiak mocskolásával töltik el a 90 perc jelentős részét. A két “óriás” után mindenképpen a Kispest–Honvéd rajongóit kell megemlíteni. Szerintem ha az újpestieket tartjuk a legjobbaknak, akkor utánuk mindenképpen a kispestiek következnek (bár egy független magyar szurkolói lap az elmúlt szezonban őket tette az első helyre). Övék a legrégebben fennálló szervezett honi szurkolóbanda, az 1988–as alapítású Red Boys, itt működik a Nuova Guardia, hazánk egyik legjobban felszerelt ultracsoportja, valamint a félelmetes hírű Szelídek. Igazán azért tiszteletreméltóak, mert olyan csapat kedvéért utazzák át több százan rendszeresen az országot, amelyik már hosszú évek óta kilátástalanul szerepel a minden év elején elhangzó hangzatos ígérgetések és határtalan optimizmus ellenére (és akkor a beléjük ölt rengeteg pénzről még nem is szóltam…). Csapata hasonló produkciója miatt már nem is egy galeri tette le a lantot idő előtt. A rossonerók ezzel szemben minden megpróbáltatás ellenére borzasztóan szervezetten lépnek fel mindenhol, nótáik igen változatosak, fanatizmusuk pedig egész egyszerűen elképesztő. Legnagyobb ellenségeik a fradistákhoz hasonlóan nekik is a Megyeri úti lila–fehérek, összecsapásaik lassan már veszélyesebbek, mint a hírhedt Fradi–Újpest előtti verekedések. Rajtuk kívül igen feszült a viszony a diósgyőriekkel is, és hát nem cseresznyéznek egy tálból az. angyalföldiekkel, a debreceniekkel és a fehérváriakkal sem. Legendás a haverságuk a szombathelyi “anglománokkal”, bár a viszony a vasiak újpestiekhez való közeledése miatt mintha egyre hűvösebb lenne. Egész jóban vannak továbbá – valószínűleg a Miskolc – utálat miatt – a nyíregyházi piros–kékekkel. Ha már a Fővárosban járunk röviden meg kell említenünk a két további NB I-es csapat, a Vasas és az MTK híveit is. Előbbieket az Ultra’ Vasas, az Angelland V.I.P. és a Vasas Trió élteti meccsről meccsre. Ahhoz képest, hogy milyen jó gárdának szurkolnak, rettentően kevesen vannak, szurkolásuk is elég unalmas, zászlók, sálak terén is igen rosszul állnak, koreográfiát pedig alig mutatnak be, de akkor sem túl nagy sikerrel. Az előbb említettek miatt senki sem keresi velük igazán a barátságot, viszont a Videoton és a Debrecen ultráival igencsak rühellik egymást. Ami pedig a Hungária körútiakat illeti, hiába az MTK állandó jó szereplése, tragikusan kevesen szurkolnak a Blue Front drapija mögött, pedig – lévén, hogy messze a leggazdagabb magyarországi csapat az övék – szinte mindenhova ingyen utazhatnak, és otthon is mindenben segíti őket klubjuk. Idehaza senkivel nincsenek jóban, de a többség csekély létszámuk miatt nem foglalkozik velük, kivéve talán a váciakat. Kummer Ákos