Dusek Tamás: Tér és közgazdaságtan. L’Harmattan, Budapest, 2013. p. 206.

22. oldal:

Samuelson módszertanról szóló írásaiban deklarált módszertana egy olyan ad hoc adatokon és megfigyeléseken alapuló induktív-empiricista megközelítés, amelynek semmilyen kapcsolata sincs Samuelson tényleges elméleti munkásságával, a jól ismert deduktív-antiempiricista elméleteivel. Ezekben a dedukcióval nem tapasztalati tényeket fordít le elméletekké, hanem durván és nyilvánvalóan antirealista állításokból vezet le olyan tételeket, amelyeknek nincs sok közük a valósághoz. A tényezőárak kiegyenlítődéséről szóló elmélete például nem tapasztalati elmélet, hanem számos tapasztalattal ellentétes feltevés (amelyek közül a térre vonatkozó leegyszerűsítések, mint a pontszerű országok implicit feltevése és a szállítási költség hiányának explicit feltevése is szerepelnek) következménye. Elméletépítő eljárásában nem kaotikus adattengert alakít elméletekké, nem indukció, nem tapasztalati megfigyelések és nem adatok alapján állít fel hipotéziseket. Tapasztalattal ellentétes a közjavak Samuelson-féle elmélete, Thünen elméletének az át- és újraértelmezése, a tapasztalati tartalom nélküli misztikus társadalmi jóléti függvény is.

38. oldal:

A hetedik értelmezést explicit módon Hayek fogalmazta meg. Eszerint az egyensúly egy olyan helyzet, ahol a társadalmat alkotó egyének különböző jövőre vonatkozó akciótervei egymással kölcsönösen összehangolhatók (Hayek, 1937, 41. o.). Ez az egyensúlynak, mint nyugalmi állapotnak vagy a hatóerők egyensúlyának fizikai analógiájából származtatható értelmezéséhez képest eredeti, az emberi szubjektumon, a tudáson és a jövő tökéletlen előrelátásán alapuló közgazdasági értelmezése.

39. oldal:

Hayek az intertemporális elemzésben is ehhez hasonlóan, és a főáramú közgazdaságtantól merőben eltérő módon alkalmazza az egyensúly fogalmát. A tőkeelmélet módszertani hátterének tárgyalásakor rámutat arra, hogy a tőkeelméletnek egyszerre kell foglalkoznia a vállalkozások, iparágak közötti kapcsolatokkal, és így általános egyensúlyelméletnek lennie, és emellett különösen azokat a hatásokat kell számba vennie, amit a statikus és rövid távú elemzés szándékosan mellőz. A statikus megközelítésben definíciószerűen eltűnik a tőkeelmélet minden lényeges problémája. A statikus elemzés lehetetlensége egyből nyilvánvalóvá válik, ha a megtakarításokkal és beruházásokkal kapcsolatos problémákra gondolunk.

40-41. oldal:

A valóságidegen feltevések használata elsősorban a szokásjogon alapszik: mindenki ezt használja, eszerint tehát alkalmazásában nincs semmi kivetnivaló. Amennyiben az eljárást mégis igazolni szeretnék, akkor az ilyen feltevések alkalmazói hivatkozhatnak arra, hogy minden tudományos elmélet a valóság absztrakciója, leegyszerűsítése és ilyen értelemben a valóság leegyszerűsített képét adja. Különösen Friedman 1953-as tanulmányát említik gyakran támogatóul, amely szerint „az igazán fontos és jelentős hipotézisekről kiderül, hogy feltevései messze nem adnak pontos képet a valóságról, és általában (ebben az értelemben) minél jelentősebb az elmélet, annál kevésbé reálisak a feltevései” (Friedman, 1987, 27. o.). Egy elmélet megítélése szempontjából Friedman szerint feltevéseinek valóságidegensége nem számít, csak az elmélet előrejelzéseinek a sikeressége. Friedman és követői érvelésének gyenge pontja a különböző típusú feltevések egybemosásában rejlik.

53-54. oldal:

Nem gondolom, hogy Ricardo, Marshall vagy bármelyik más egyedi szerző lenne a fő felelőse annak, hogy a térbeli kérdések tárgyalása kiszorult a közgazdaságtan főáramából. Ezt inkább azzal a sajnálatos tendenciával tartom magyarázhatónak, amely a közgazdaságtan főáramát egyre inkább eltérítette a tényleges gazdasági problémák tárgyalásától, és az egyre absztraktabb, valóságidegenebb képzetes gazdasági csodavilág furcsa koncepciói közötti funkcionális kapcsolatok vizsgálata felé irányította. Ebbe a tendenciába illeszkedik a térnélküli csodavilág megjelenése is a térbeliséget explicit módon kizáró, második típusú modellépítési eljárással, egyrészt a makroökonómiai modellek, másrészt a neoklasszikus formalizmus révén.

90. oldal:

Bár Isard ezt elítélően, bírálatként írta, a parciális megközelítés mögötti okok miatt dicséretnek kellene tartani. Hoover 1937-es könyve előszavában azt írja, hogy a tiszta verseny egyensúlyának, sőt, minden egyensúlynak természetesen jelentéktelen szerepe van. Mindenképpen olyan elméleti megközelítésre van szükség, amely az egyensúly helyett a változásokra és a változásokra adott válaszokra összpontosít. Ezen a kutatási területen ez annál is fontosabb, mivel a termelés és az emberek térben kevésbé mobilak, mint más szempontokból (Hoover, 1937, VII. o.). Vagyis Hoover nem veti el az egyensúlyi elemzést, csak a statikus egyensúly koncepcióját. Így tudatosan idegenkedett attól is, hogy az általános térbeli egyensúly létével foglalkozzon, lévén az többek között statikus jellege miatt nem valós gazdasági probléma. A térbeli piacok egymást átfedő jellege kapcsán írja ezt: „Emlékeznünk kell, hogy a telephely ténylegesen soha sincs az egyensúly állapotában, de megfigyelhető az állandóan változó helyzethez való igazodás tendenciája. Így bármely időpontban számos piacon zajlik a termelők vagy a termelők halmaza közötti térbeli átcsoportosítás folyamata” (Hoover, 1937, 85. o.).

94-95. oldal:

Az elemzés kezelhetősége érdekében egyes megszorító feltevések feloldása után azonban más jellegű megszorító feltevéseket kell alkalmazniuk, amelyek lehet, hogy még valóságidegenebbek. Ezek így még speciálisabb elméletekhez vezetnek és olyan jellegű kérdésekhez, amelyek csak az elméletek technikai oldala számára érdekesek, de távol állnak a valós térgazdasági problémáktól. Ez a tendencia leginkább az általános térbeli egyensúlyelmélet megalkotására irányuló igyekezetnél figyelhető meg, amely Predöhl munkásságával kezdődött, de nála, valamint Weigmannál és Palandernél is megmaradt verbális szinten. Lösch, Isard, Lefeber, Bos és ebben az összefoglalóban nem említett további szerzők azonban mélyen belebonyolódtak egy olyan problémának a taglalásába, amely ugyanúgy távol áll a piacgazdaság szellemétől, mint a térnélküli általános egyensúlyelmélet.

103. oldal:

Az ’50-es években Isard még kudarcsorozatként festette le az őt megelőző regionális gazdaságtani irodalmat. A ’90-es évektől kibontakozó új gazdaságföldrajz képviselőinél az elmélettörténet másfajta kezelése figyelhető meg: a korábbi szakirodalom (beleértve a regionális tudományt) csaknem teljes elhallgatása, jobb esetben lekezelő hangvételű lábjegyzetekbe szorítása a tipikus a monográfiák és a tanulmányok által is. Ez annyiból érthető is, hogy ez az irányzat a korábbi területi kutatásokhoz képest tematikailag is törést jelent: elsősorban egy szűkebb témakörrel, a térbeli koncentráció magyarázatával foglalkozik, a hagyományos telephelyelmélet és a regionális tudomány kutatási témáinak a zöme kimarad érdeklődési területéből.

118. oldal:

Az ilyen típusú elméletek nem helyezhetők el a pozitív-normatív dichotómia alapján meghatározott pozitív kutatások között sem és a normatív ítéletek között sem. Lösch elméletét ilyen értelmű normatív jelzővel illetik, mivel Lösch nem azzal foglalkozott, ami van, hanem aminek lennie kellene a lösch-i értelemben racionális és optimális (vagyis modellje feltevései érvényessége melletti) térbeli elrendeződés esetén. Lösch maga kívánatosnak, optimálisnak és ideálisnak is tartotta elméletének térbeli elrendeződését, amit szembeállított a valóság hiányosságaival. Így nem az elméletet tesztelte a valóság révén, hanem megfordítva a sorrendet, a valóság racionalitását tesztelte az elmélet által. Ugyanez érvényes a neoklasszikus formalista közgazdaságtan nagy részére, arra a részére, amely nem azzal foglalkozik, ami ténylegesen van, hanem amelynek egy képzetes világra vonatkoznak elméleteik, de ennek ellenére ezen elméletekből a valós világra vonatkozó következtetéseket és gazdaságpolitikai javaslatokat is levonnak. Így ezek a kutatások se nem pozitívak (nem a tényekkel foglalkoznak) és nem tisztán normatívak (a célokkal nem általánosságban vagy erkölcsi alapokon állóan foglalkoznak).

141. oldal:

Az utóbbi két modelltípusnál ügyelni kell az esetleges leegyszerűsítő feltevéseken kívül az idő kezelésére is. Az elméletek matematizált dinamizálása során – az egyensúlyi helyzetek stabilitásának vizsgálatakor, differenciálegyenletek használatakor, dinamikus programozással vagy máshogyan – valamilyen absztrakt gazdasági időegységről van szó, amelyet szükséges lenne átváltani történeti időre. Az ugyanis a történeti idő szempontjából semmitmondó, hogy „rövid távon”, „hosszú távon” kialakul az egyensúly, vagy az egyensúlyhoz 50 vagy 1000 iterációra van szükség.

148. oldal:

A mikroökonómia piacelmélete alapesetben nem foglalkozik sem a keresleti, sem a kínálati oldal, sem a csere tárgyának, sem az információknak a csere létrejöttéhez szükséges területközi mozgásával. Ha a vevők és eladók térbeli elhelyezkedését vesszük figyelembe, és eltekintünk a csere tárgyának térbeliségétől, akkor a 18. táblázatban látható 18 helyzet közül csak az elsővel foglalkozik. Ez a létező legspeciálisabb térbeli elrendeződésként legfeljebb csak a pénzügyi piacok egy részére jellemző, egyébként a pénzügyi piacok tipikusan a 9. típushoz tartoznak.