A számítógépek és alkalmazásuk mintegy fél évszázados múltjára visszatekintve egy dinamikus, egyre progresszívabb ütemben növekvõ fejlõdésnek lehetünk tanúi. A számítógépek technikai felépítésével foglalkozó mûszaki informatika, a mûködtetést megvalósító, az alkalmazásokat lehetõvé tevõ gyakorlati informatika, a hatékony és egyre nagyobb képességeket elméletileg megalapozó számítástudomány és a különbözõ felhasználásokat támogató, segítõ alkalmazott informatikai szakterületek mára egy interdiszciplináris, önálló tudományággá nõtték ki magukat [Raffai, 1997/2]. Nagy feladatra vállalkozik tehát az az intézmény, aki ezen a szakterületen kíván a munkaerõpiaci elvárásoknak eleget tevõ, korszerû ismeretekkel rendelkezõ fiatal értelmiséget képezni [Falusné, 1997] nemcsak azért, mert meg kell tudnia határozni a szükségesen oktatandó és még ésszerûen oktatható ismereteket, hanem azért is, mert a fejlõdéstörténeti visszatekintés mellett a legújabb eredmények alapján kell összeállítani a tananyagot, megteremtve az alapot az önálló fejlõdéshez, a továbblépéshez [Raffai, 1996/3]. A magas szakértelemmel rendelkezõ informatikusok iránti egyre növekvõ igény [Raffai, 98/1], valamint a technológia folyamatos, gyors fejlõdése azonban hatalmas kihívás nemcsak az oktatási intézmények számára, hanem azoknak az oktatóknak is, akik tudásuk legjavát adva kívánják a fiatalokat képezni. A probléma azonban nemcsak abban rejlik, hogy változik és mennyiségileg növekszik a célszerûen oktatandó isme-retanyag, hanem abban is, hogy az új technológiák átvétele, alkalmazása elég gyakran komoly szemléletváltást is követel [Goffe-Parks, 97] azoktól a munkatársaktól, akik alkalmazni, s különösen azoktól, akik oktatni szeretnék. A strukturált programnyelvek mellett egyre elterjedtebben alkalmazott strukturált-objektumorientált hibrid nyelvek (Object Pascal, C++) megjelenése a '80-as évek végé-re egyre erõsebb igényt támasztott a fejlesztõkkel szemben a továbblépésre. A progra-mozásban, implementációs munkában már alkalmazott és bevált egyértelmû szemlélet-váltás, az egyre növekvõ elvárások egységes filozófiát követelnek a szoftverfejlesztés teljes életciklusában [Raffai, 1997/3] annak érdekében, hogy a különbözõ tervezési eredményekbõl adódó konverziók során ne vesszenek el a fejlesztési információk. Az objektumorientált programnyelvek és fejlesztõkörnyezetek mellett tehát a '90-es évek közepére egyre nagyobb számban jelentek meg az objektumorientált elemzési tervezési módszertanok is [Raffai, 1996/2]. Bár a SZIF informatikus képzésében nagy hang-súlyt kap az információrendszer-fejlesztés paradigmáinak, módszereinek és eszközrendszerének oktatása, a teljes életciklusra kiterjedõ objektumszemléletû oktatást mindezideig még csak szakkollégiumokon, tudományos diákköri tevékenység kereté-ben [Raffai, 1997/1], valamint a közgazdászképzés informatika szakirányában tudtuk tárgyalni. A fejlesztési technológiák szemléletében és módszereiben bekövetkezett forradalmi változás felelõsségteljes feladatokat határoz meg [Raffai, 1996/1] a felsõoktatás számára, így szükségessé válik