A Győr-Moson-Sopron megyei Szervezet megalakulása

A Területi Szervezet megalakulása, történeti visszatekintés az első időszakra

1982-1991
Az NJSZT Győr-Sopron m.-i Szervezete dr. Bakó András kezdeményezésére néhány  kolléga aktív közreműködésével 1982-ben alakult . Kezdetben a Szervezet a Győr-Sopron m.i MTESZ Szervezettel együttműködve aktív tevékenységet fejtett ki csaknem egy évtizeden keresztül a számítástechnikai kultúra terjesztésében. Különösen jelentős szerepe volt a személyi számítógépek megjelenésekor azok ismertté tételében. Számos, nagy érdeklődéssel kísért szakmai kiállítást szervezett, amelyeken ismeretterjesztő előadások hangzottak el, szoftver-bemutatókra került sor, és a néha több napra tervezett szakmai program során az érdeklődők kipróbálhatták az új alkalmazásokat is. Az informatikai kultúra terjesztésében játszott kiemelkedő tevékenységnek szerves része volt azoknak a foglalkozásoknak a szervezése is (Kis Programozók Baráti köre, Középiskolai Tanárok Klubja stb.), amelyeken a résztvevők rendszeres összejöveteleken ismerkedhettek a számítógépekkel. A Szervezet néhány, a megyeközponttól távol eső iskolát személyi számítógépekkel is ellátott, és gondoskodott az oktatást végzők képzéséről. A Megyei Számítástechnikai Koordinációs Bizottsággal szorosan együttműködve szakmai programokat, külföldi kiállításon való részvételi lehetőséget szervezett a megye informatikai szakembereinek, ezzel járulva hozzá a szakma ismeretbázisának korszerűsítéséhez.

1995-2001
A csaknem egy évtizedig aktívan működő helyi szervezet számára azonban a rendszerváltás nagyon nehéz időszakot jelentett, a tagok és az informatika iránt érdeklődők saját egzisztenciájuk fenntartásával foglalkoztak. A szervezet megbénult, és néhány évig szüneteltette működését. A csaknem 5 éves "pihenő" után azonban már hiányzott a szakmai összetartozás, az információtechnológia újdonságairól folytatott közös elmélkedések sokszor forró hangulata és ismeretbővítő hatása, az esetleges szakmai problémák megbeszélése. Az 1995. októberében a jelenlegi, valamint régebbi NJSZT-tagok és az új érdeklődők részvételével tartott ülésen a Szervezet régi vezetői elhatározták, hogy újjászervezzük a megyei szervezetet, olyan műhellyé alakítják, ahol az informatika új fejlesztéseit, eredményeit a kollégák és érdeklődők megismerhetik.

Az aktív szerepet vállalók beszervezése és a tagtoborzás után 1996. februárjában új korszak nyílt a szervezet életében, amelyet az Információs társadalom megvalósításának gondolatköre determinált. Az újraéledéshez "Az információs társadalom kihívásai" címmel szakmai napot rendeztek, amelyen dr. Dömölki Bálint  a világban végbemenő információtechnológiai forradalomról, valamint a Nemzeti Informatikai Stratégiáról beszélt. Az előadást Internet bemutató követte. A rendezvénynek nagy visszhangja volt, felkeltette a megye szakembereinek és lakóinak érdeklődését, és Többen jelezték  a Szervezethez való csatlakozási szándékukat. A helyi Internet Klub megalakítása és működtetése nagy siker volt. A programok közül érdemes kiemelni a megyei jogú város Polgármesteri Hivatalának vezetőivel folytatott beszélgetés- és bemutatósorozatot azokról a NIS-ben (Nemzeti Informatikai Stratégia) megfogalmazott feladatokról, valamint Internet lehetőségekről, amelyek a közigazgatási munkát hatékonyabbá tehetik, megerősítik a kapcsolatokat a belföldi szervekkel és a külföldi partnerekkel. A Megyei Szervezet működését Győr városának intézményeivel és termelővállalataival való szoros együttműködés jellemzi, amelyek közül elsősorban a Széchenyi István Főiskolát, az Alexander Alapítványt és az ÉDÁSZ vállalatot szükséges kiemelni. A 2001 év jelentős eredményének tekintjük az országban elsőként megalakított, területi Szervezethez kapcsolódó Győr-Moson-Soron m.i Ifjúsági Tagozat létrehozását.

2000-től:  a Területi Szervezet az ezredfordulón

A szervezet küldetése

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Győr-Moson-Sopron m.-i Szervezetének alapvető célja, hogy széles körben terjessze az informatikai kultúrát, és az országos szervezet regionális képviseletét ellátva a területen élő szakembereket és az informatika iránt érdeklődőket megismertesse a legkorszerűbb informatikai eredményekkel.
 

A Szervezet működési koncepciója és formája

A Területi Szervezet különböző rendezvényeken előadások, vitaindítók, klub jellegű foglalkozások és szakmai napok rendezésével ismerteti az információtechnológia legújabb vívmányait, tájékoztat azokról a fejlesztésekről, amelyek segítenek megoldani az információs társadalom nagy kihívásait. A munkát éves téma-koncepció szemléletben végzi, az éves terv összeállításánál mindig egy adott témakört határoznak meg, és az éves programot ennek jegyében készítik el. Néhány gondolatkör  az elmúlt évek koncepcióiból:

A Szervezet éves működését az a vezetői értekezlet határozza meg, amelyen az IT fejlesztési eredmények, az éves munka értékelése, valamint a tagság érdeklődése alapján határozzák meg az éves programot. Évente négy komolyabb szakmai rendezvényt tartanak, amelyet számos kísérő program színesít. A programok összeállításánál és a szervezeti munka során alapvető fontosságúnak tekinti a Szervezet az alábbi, folyamatos feladatokat:
Tagok, tagtoborzás
A Szervezet taglétszáma 30-50 fő között változik, néhány törzstaggal, és mintegy 40-50%-ban változó személyű tagsággal. A vezetőség folyamatosan nagy hangsúlyt helyez arra, hogy tagságának létszámát növelje, és a rendezvények érdeklődői közül minél több NJSZT tagot toborozzon. Különösen erősen épít a város középiskolai tanulóira és a felsőoktatás hallgatóira.

Pályázatok
Az évente rendszeresen hirdetnek meg elsősorban az éves témakocepcióhoz kapcsolódó pályázatokat, amelyeket általában az ALEXANDER Alapítvány a Jövő Értelmiségéért szervezettel közösen írnak ki. A pályázatok célja elsősorban a fiatalok ösztönözése az informatikai szakma szeretetére, másodsorban pedig az információtechnológia jelentőségének, meghatározó szerepének felismertetése.

PR-tevékenység
A vezetőség kiemelten fontosnak tartja a szervezet munkájának széleskörű ismertté tételét, Győr városában és a megyében betöltött szerepének és tevékenységének nyilvánosságát. A rendezvényekről és programokról a helyi sajtóban, rádióban, a városi televízióban folyamatosan tájékoztatják nemcsak a tagságot, hanem az informatika iránt érdeklődőket is. Fontosnak tartják, hogy a komolyabb rendezvényekről az NJSZT országos tájékoztatójában is hírt adjanak, és az elektronikus sajtó is információforrásként szolgáljon az érdeklődők számára.

Együttműködés
A Megyei Szervezet szorosan együttműködik a város minden olyan intézményével, akik a munkához, a rendezvényekhez valamilyen módon hozzá tudnak járulni. Ilyen együttműködési megállapodás van a MTESZ Megyei Szervezetével, az Alexander Alapítvánnyal, a Széchenyi István Egyetemmel, a I-ConSec International Business Continuity Service Center-rel, a Szintézis ZRt.-vel és az E-ON vállalattal.

Költségvetés tervezése
A Területi Szervezet az NJSZT Titkársághoz befizetett egyéni és jogi tagdíjak összegéből, valamint egyéb, helyi, pénzben, illetve természetbeni juttatások formájában adományozott célirányos támogatásokból tartja fenn magát, ami, az összeg csekély mértékét és nagy részének bizonytalan voltát tekintve nem egyszerű feladat. Az éves program és a pénzügyi terv összeállításánál mindig olyan rendezvények megszervezésén kell gondolkodni, ahol a társintézmény anyagilag is támogatni tudja a program megrendezését. A Vezetőség a jövőben több energiát kíván fordítani támogatók, szponzorok és jogi tagok megszerzésére annak érdekében, hogy a jelenleginél is színvonalasabban tudjon működni.

Működési problémák
A több éves működési tapasztalat azt igazolja, hogy a helyi szervezet munkáját a régió lakossága igényli, az érdeklődésre számot tartó témák rendezvényeit mindig számos résztvevő látogatja, és aktívan működik közre a vitákban. A problémát a Szervezet vezetői abban látják, hogy sokan időhiánnyal küszködnek, és szándékaik ellenére sokszor nem tudnak részt venni a programokon.


Home