Kutatási Szemináriumi Füzetek első kötet:

.pdf formában letölthető;      papíralapú változat igényelhető

Tudományos Diákköri tevékenység

a Széchenyi István Egyetem Informatika szakán

Az egyetemi oktatási és kutatási tevékenységhez kapcsolódóan az Informatika Szak oktatói nagy hangsúlyt helyeznek az arra méltó, tanulmányaik során kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatókkal való, a kötelező tanórán kívüli külön foglalkozásra . Ezeket a hallgatókat bevonják a kutatómunkába, és ösztönzik őket arra, hogy eredményeiket a Tudományos Diákköri Konferenciákon bemutassák. Az informatika szak 1991 évi indítása után a főiskola TDK konferenciájának első informatika szekciója 1994 tavaszán volt. Ettől az időponttól kezdve évente mintegy 25-30 tudományos munkát végző hallgató vesz részt a szakmai kollégiumi szemináriumokon, és végez különböző témákban kutatómunkát. A tehetséges hallgatók tudományos életre nevelésével elsősorban Raffai Mária, Kovács János és Hartványi Tamás foglalkoznak, de az intézmény többi oktatója is részt vesz a munkában. A házi konferenciákon legeredményesebben szereplő hallgatók először az 1995-ben, majd az 1997-ben megrendezett OTDK-n vettek részt, ahonnan értékes eredményekkel tértek vissza.

A hallgatókkal való foglalkozást a tanszék oktatói kiemelt feladatnak tekintik, hiszen olyan hallgatók tudományos érdeklődését keltik fel, akik -mint az eredmények is mutatják- méltóak arra, hogy nagyobb odafigyelést, több segítséget, ösztönzést, támogatást kapjanak.

Nagy megtiszteltetés az intézmény, és különösen a szak oktatói számára, hogy a tudományos diákköri  munka 10. évfordulóját éppen akkor ünnepelhette, amikor a XXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Szekciójának a Széchenyi István Egyetem adott otthont. A jubileum alkalmából a TMDK-tevékenységet végző vezetőoktatók az egyetem rektorának és a tudományos tevékenységért felelős vezetőknek a támogatásával egy szép kiállítású kiadványt jelentettek meg. A kiadvány áttekinti az elmúlt tíz év tevékenységét, bemutatja a kutatott témákat és az elért eredményeket. A Tudományos Diákköri Tevékenység a Széchenyi István Egyetem Informatika Szakán című kiadvány:

TDK: Széchenyi István Egyetem TDK/TMDK Konferenciák:

1994-1996, 1997-1998, 1999-2001, 2002-2003


 OTDK

 Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciák eredményei

 

 

 

 

 

 

  2003   XXVI. OTDK Konferencia  Képek a 2003 évi OTDK Konferenciáról 

     Venesz Béla:
     Betörésérzékelés- és kezelés hálózatos környezetben
     Konzulens: dr. Raffai Mária - Informatika Szekció III. helyezés

     Báthory Gábor:
     Az elektronikus üzletvitel intelligens megoldásai
     Konzulens: dr. Raffai Mária - Informatika Szekció különdíj


     Venesz Béla:
     Üzletmenet-folytonosság biztosítása a World trade Center tragédiájának a tükrében

     Konzulens: dr. Raffai Mária - Közgazdaságtudományi Szekció különdíj


 
  2001   XXV. OTDK Konferencia: Képek a 2001 évi OTDK Konferenciáról 

     Elek Tamás - Mihalovics Sándor:
     Az ember-gép kapcsolatok speciális kérdései
     Konzulens: dr. Raffai Mária - Informatika Szekció "A legjobb főiskolai pályamű" díj, valamint a konferenciát rendező Főiskola Különdíja

 
     Fátrai Eszter - Mánik Borbála - Véghelyi Róbert:
     Egy vezető magyarországi szállítmányozó cég informatikai rendszerének felmérése
     Konzulens: dr. Kovács János, főiskolai docens
 
  1999 

     Vitai Katalin-Nagy Tibor-Fekete Attila:
     Járatszervezés optimalizálás térinformatikai megoldás alkalmazásával
     Konzulens: dr. Raffai Mária - Közgazdaságtudományi Szekció - Informatika alszekció

     Vitai Katalin-Nagy Tibor-Fekete Attila:
     Térinformatikával támogatott járatszervezési rendszer
     Konzulens: dr. Raffai Mária - Informatika Szekció
 
  1997    Képek az 1997-es OTDK Konferenciákról 

     Pataki Péter-Kovács Katalin-Krizsák Gábor-Máthé Zsolt-Praveczki Nóra-Szabó Dalma-Szikora Emese:
     Felmérési eredmények elemzési rendszere - objektumorientált technológia alkalmazásával (Számítógépes rendszer fejlesztése)
     Konzulens: dr. Raffai Mária, főiskolai docens
     Közgazdasági ülésszak Informatika Szekció "A legjobb főiskolai pályamunka" díj

     Böde Krisztina-Galántai Júlia-Horváth Attila-Molnár Mónika-Solymosi Orsolya:
     Elektronikus adatcsere (EDI) alkalmazási lehetőségei
     Konzulens: dr. Kovács János, főiskolai docens; Hartványi Tamás, főiskolai tanársegéd
     Közlekedési szekció

     Schönléber Zoltán-Bergmann Balázs:
     A MÁV Rt. Pályagazdálkodási főnökségének számítógéppel támogatott gazdálkodási  rendszere
     Konzulens: dr. Raffai Mária, főiskolai docens; dr. Kovács János, főiskolai docens
     Informatika Szekció
 
  1995 

     Erdész János-Somogyi Sándor-Timár Csaba-Timár József:
     A Petz Aladár Megyei Kórház-Rendelőintézet Diabetes szakambulancia járóbeteg-ellátási folyamata
     Konzulens: Hartványi Tamás főiskolai tanársegéd
 
  1993 

     Raczenböck András-Veisz Balázs:
     Önkormányzati tevékenység a lakosság szociális-, gyámügyi ellátásában
     Konzulens: dr. Raffai Mária, főiskolai docens; Hartványi Tamás, főiskolai tanársegéd

vissza a lap elejére