Az izgalom és a kíváncsiság erősebb volt mindennél, és hamar rengeteg információt gyűjtöttünk össze különböző szakfolyóiratokból, tanárainktól, akik maguk is lázasan vettek részt velünk együtt a „kutatásban”. Sok matematika órát szenteltünk a témának, sőt, a matematika szakkörökön matematikai logikával, Boole algebrával kezdtünk foglalkozni, és a számítógépek működési elvét tanulmányoztuk. És nagyon izgalmas órákat töltöttünk együtt egy új világgal ismerkedve. Aztán jött a továbbtanulás, a pályaválasztás nehéz feladata. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen terv-matematika szakra lehet jelentkezni, tudtam meg, de nem a hivatalos tájékoztatóból, mert a szak még annyira új volt, hogy hivatalosan még nem hirdették meg. A felvételi elbeszélgető bizottság választotta ki azokat a jelentkezőket, akikről úgy gondolta, hogy érdeklődésük és képességeik alapján megállják majd a helyüket az új szakon.
 
 

Mágnesdob-tároló egység

Szemben ülve a Bizottság szigorú tagjaival izgatottan próbáltam válaszolni a kérdésekre. A matematika felvételi során a táblánál levezetett bizonyításom megtetszett Krekó Bélának, aki meg is kérdezte, hogy nincs-e kedvem a terv-matematika szakra menni. Nekem volt, és felvételt is nyertem. Az öt csodálatos egyetemi év aktív vitákkal és a számítástechnika rejtelmeivel való ismerkedéssel telt. A földszinten elhelyezett Ural-2 számítógép volt talán a legizgalmasabb. Abba a hatalmas terembe, ahol a „monstrum” állt csak néhányan mehettünk be, az egyetem többi szakának hallgatói pedig irigykedve néztek bennünket. A gépet nyolcas számrendszerben, gépi kódban programoztuk, és a 8-as formában végtelenített film-lyukszalagra lyukasztottuk az utasításokat. Az eredményt keskeny kis papírszalagon kaptuk meg. Tanulmányaim utolsó éveiben már komolyabb alkalmazásokon dolgoztunk. A csoportból néhányan Kornai János irányításával részt vettünk az ÁKM optimalizáló modell és program kidolgozásában, és én magam az Alutröszt részére készített dinamikus termelésirányítási rendszer kifejlesztésében és megoldásában is. Izgalmas kutatómunka volt a termelésoptimalizálás dinamikus modelljének kidolgozása, életképességének, alkalmazhatóságának a bizonyítása. Ez a kutatás egyben a diplomatémám is lett. Egyetemi éveim alatt 1967-ben érdekes és tanulságos tanulmányúton vehettem részt Moszkvában, ahol megismerhettem a Statisztikai Hivatal számítógéprendszerét és feldolgozásait.

Az első munkahelyemen a RÁBA Magyar Vagon és Gépgyárban rendszerszervezői és programozói munkakörben helyezkedtem el, ahol az adatfeldolgozás lyukkártyagépekkel és táblázógépekkel történt. Akkoriban már folytak a tárgyalások egy IBM S-360/40 típusú rendszer beszerzéséről, és 1971-ben az IBM már telepítette is a számítógépet. Bennünket az IBM Magyarország munkatársai képeztek ki, megtanították a COBOL és a PL/I programnyelveket (az egyetemen Algolt és Fortrant tanultam), és néhány kollégával megismertették a jelentéskészítésre alkalmas RPG nyelvet. A DOS operációs rendszert és annak működését az IBM Roece-nél Bécsben ismertük meg. Az első hónapok után a Számítóközpontba többnyire villamosmérnök végzettségű újabb és újabb munkatársakat vettünk fel, akiknek a számítástechnikai képzését már a SZÁMOK képzési programjában végeztük. A kollégák programozói és rendszerszervezői oklevelet kaptak. Akkoriban az egyetlen számítástechnikai szakképzést a SZÁMOK nyújtotta, az egyetemek alapvetően elméleti szakembereket, többnyire programozó matematikusokat, illetve villamosmérnököket képeztek.

A gyárban részben az IBM PICS termelésirányítási programcsomagot, részben pedig saját fejlesztésű alrendszereket futtattunk. A munka jól haladt, komoly problémát jelentett azonban a számítógépen tárolt adatok ellenőrzése és főleg javítása. A tételtörzsállomány mintegy 130 000 tételének adatai között még 5 év után is voltak hibák! Megpróbáltuk a legkorszerűbb technikát alkalmazni, 1973-ban a dolgozók munkaidőadatait már optikai kártyákon vittük be a rendszerbe. Ezzel kiküszöböltük ugyan az adatrögzítésből eredő hibákat, de meglehet?sen sok munkát jelentett a heti kártyák elkészítése a 20 000 dolgozóra, ezek kiszállítása a munkahelyekre, majd a kitöltött kártyák visszaszállítása. Az IBM rendszer nagyon megbízhatóan működött, leállás csak nagyon ritkán és akkor is csak rövid időre volt, mert a bécsi IBM Központból néhány órán belül szállították a szükséges alkatrészeket.

A 64 Kbyte-os memóriával (nem tévedés: 64*1024 Byte! ami a mai kapacitásadatokat ismerve szinte hihetetlen!) 3 partícióban, multiprogramozott üzemmódban dolgoztunk, a rendszer a vállalat teljes, minden alrendszerre kiterjedő komplex termelésirányítási feladatait elvégezte. A fejlesztés 4 évig tartott. Érdekes volt a gyár dolgozóinak a Számítóközponthoz való viszonya. Valami földönkívüli, érthetetlen dolognak tartották, és a bizonylatokat hozó, vagy az eredménylistákért jövő munkatársak mindig csak tartózkodóan álltak a Számítóközpont üvegajtajánál, és nézték a villogó lámpácskákat. Nem igazán értették mi folyik bent. Pár évvel később azonban, amikor az első terminálokat felszereltük, és a dolgozók közvetlenül kerültek kapcsolatba a számítógéppel, megváltozott a viszonyuk a rendszerhez. A RÁBA vezetői mindig nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a számítógéprendszerrel, az alkalmazásokkal közvetlen kapcsolatban lévő munkatársakat folyamatosan képezzék, és megtanítsák nekik a gép és a rendszer használatát. Ezt a munkát többnyire mi végeztük, mindegyik rendszerszervező a saját rendszeréhez tartozó felhasználókat képezte ki.

A Neumann Társaság tevékenységébe 1971-ben kapcsolódtam be, mert úgy éreztem szükségem van arra a szakmai közösségre, arra a háttérre, amit a Társaság az érdeklődésemhez és ismereteimhez nyújtani tud. Bár az NJSZT már akkoriban is sok érdekes szakmai programot szervezett, mégis nehezen tudtunk csak részt venni rajtuk, hiszen a vállalatnál nem nézték jó szemmel, ha külső kapcsolataink voltak. Így ritkán találkoztunk a szakmai kollégákkal, és sok ötlet, gondolat ismertetés és megvitatás nélkül maradt.

NJSZT Számítástechnikai Verseny a MTESZ-ben

Sándor Ferenccel, aki a KKCS Matematikai Osztályának vezetője volt 1973-ban találkoztam Svájcban. Ő akkor a Cyba-Geigy Gyógyszergyár Számítóközpontjának vezetője volt. Mélyen érdeklődött a hazai számítástechnika helyzete iránt, és izgatottan hallgatta azokat a híreket, amelyeket meséltem neki a fejlődésünkről. Bár érzékelte, hogy távozása óta sajnos nem csökkent a rés a nyugati országok számítástechnikai fejlettsége és hazánk lehetőségei között, mégis örömmel fogadta az információkat a hazai eredményekről. Később többször találkoztunk, és 1998-ban bekövetkezett haláláig sok izgalmas beszélgetésünk volt a közös szakmáról.

Érezve a számítástechnikai szakemberek képzésének, a kész szakemberek továbbképzésének szükségességét a Közgazdaságtudományi Egyetem számítástechnikai kutatási témákat írt ki. Többéves kutatómunka, rendszerfejlesztési és programozási feladatok elvégzése után 1975-ben védtem meg doktori értekezésemet, amelyet a számítógéppel támogatott termelésirányítási rendszer kifejlesztése témakörben készítettem. Bírálóim, Kiss Imre és Nagy József a disszertáció legnagyobb értékének a módszer kidolgozását tartották, és kiemelték, hogy előremutató abban a tekintetben, hogy a számítógépet a döntési tevékenység támogatásához javasolom használni.
 

A KTMF Számítógépterme1985-ben

A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Győrbe településekor elnyertem egy kutatói állást a Matematikai és Számítástechnikai Intézetben. Ekkor a RÁBA Számítóközpontból többen is az oktatási-kutatási területre váltottunk. A főiskolán egy az ESZR program keretében gyártott, az IBM S-360/40 rendszerrel kompatibilis számítógépet szereltünk fel, az R-20-at. Mivel ennek a saját operációs rendszere nagyon megbízhatatlan volt, ezért az eredeti IBM rendszerrel dolgoztunk. A két gépet azonban, bár alapvetően architektúra szempontjából és a technikai megoldásokat tekintve is azonosak voltak, nem lehetett összehasonlítani. A 66 millió forintba kerülő R-20 nem működött megbízhatóan, nagyon sok volt a leállás, nehéz volt a hibák diagnosztizálása és javítása, nem tudtuk beszerezni a megfelelő alkatrészeket.

A számítógépen alapvetően a főiskolai információfeldolgozási feladatokat végeztük, amelyeknek a kifejlesztése az Intézet munkatársainak a feladata volt. A határidős munkák futtatása a géphibák miatt sokszor problémát jelentett, nemegyszer kellett rendszer- és adatlemezekkel az ÉDÁSZ vállalathoz menni, hogy az ő gépükön végezzük el a futtatásokat. A munkák másik csoportját azoknak a kutatási megbízásoknak a teljesítése jelentette, amelyeket különböző iparvállalatokkal közös megállapodás alapján végeztünk. Mivel ezek a KK munkák is határidősek voltak, többször kerültünk ezekkel is kínos helyzetekbe, és kellett más központokban megoldást keresni. 1982-ben 7 darab Videoton terminállal kiépítettük a főiskolai hálózatot. A rendszer használói azonban nem merték adataikat a terminálon keresztül elküldeni, mindig valamilyen kifogást találtak. Egy alkalommal az egyik, Munkaügyi Osztályon dolgozó kolléganő bevallotta, hogy „félnek attól, hogy útközben az adatok elvesznek”. Szóval a szemléletváltás nem ment könnyen, sok türelemre, megértésre és értelmes, segítőkész hozzáállásra, képzésre volt szükség.

A Főiskola plotterrel, rajzológéppel és Videoton VT-340  konzollal felszerelt R-20 típusú számítógépe

 

PL/I deklarációs utasítást tartalmazó Hollerith lyukkártya

A számítógépet oktatási célokra is használtuk, hiszen korán bevezettük a programozási ismeretek oktatását. Először a közlekedési szakos hallgatók tanultak számítástechnikát. Kezdetben Fortrant, és PL/I-et, majd később Pascalt is tanítottunk. A képzés beindítása rengeteg munkát jelentettek, hiszen jegyzetek, szakkönyvek nem voltak, az oktatási anyagok elkészítése mellett tehát meg kellett írnunk a tankönyveket is. A hallgatói programok kezelése az R-20-on nagy gondot jelentett, hiszen a sok hallgató szerette volna minél hamarabb megkapni megírt programjának fordítási listáját, de bizony hosszú volt a várakozás, a Job-ok csak egymás után, az adminisztratív rendszerek futtatási munkáinak elvégzésével kerülhettek be a rendszerbe, így gyakran előfordult, hogy egy fordítási lista csak egy hét után készült el! Ekkor általában kiderült, hogy szintaktikai hiba volt valamelyik utasításban, javítani kellett a kártyákat, és ismét várakozni a futtatásra.

A 80-as években változott a helyzet, lehetőségünk volt személyi számítógépek beszerzésére. Laboratóriumokat tudtunk felszerelni a Híradástechnika Szövetkezet HT számítógépeivel és áttértünk a BASIC nyelv oktatására. A hallgatók közvetlenül a számítógépeken készítették és próbálták ki a programjaikat, és szívesen tesztelték az általuk készített utasítások végrehajtását.

1977-ben BAKÓ ANDRÁS vezetésével megalakítottuk az NJSZT Győr-Sopron m-i Szervezetét. A szervezet, amelynek 1982-ben elnöke lettem aktív ismeretterjesztő szerepet töltött be a megyében. Számos előadást tartottunk különböző számítástechnikai, informatikai témában, gépbemutatókat szerveztünk, vezettük a Kis Programozók Baráti körét, középiskolai tanárokat képeztünk, egyszóval sokat tettünk a számítástechnikai kultúra terjesztésében. Különösen nagy érdeklődés kísérte a ’80-as évek elején azokat a programjainkat, amelyeken bemutattuk az első személyi számítógépeket, az ABC 80-at, a HT 1001Z iskolaszámítógépet és a Commodore-t, és még jó néhány rendezvényünk volt az első IBM kompatíbilis személyi számítógépek bemutatásával is. Jó érzés volt látni azt a sok érdeklődőt, fiatalt, felnőttet, akik nagy izgalommal vizsgálgatták az immár testközelségbe került számítógépeket, és próbálgatták, mire is képesek.

De ez már egy következő történet …