A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság

Területi Szervezetek 2000-2006 között

-működési forma-

-NJSZT-

 

Területi Szervezetek munkája

 -2006-

-2005-

-2004-

 -2003-

-2002-

-2001-

-2000-

Webmester NJSZT alelnök 2000-2006 között: dr. Raffai Mária

 

 

Területi szervezeti vezetők éves országos értekezlete

Az NJSZT Elnöksége és a területi szervezetekért felelős alelnök a területi vezetőket éves értékelő és program-meghatározó értekezletre hívja. A rendezvény

2006. március 2-án az NJSZT Budapest, Báthori utcai székhelyén, az alagsori tárgyalóban lesz.

A megbeszélés programja

 

2005 - Területi szervezetek munkája 2005-ben

A területi szervezetek beérkezett beszámolói alapján (összesen 6+1 területi szervezet) megállapíthatjuk, hogy a szakemberek egyre növekvő terhelése és elfoglaltsága ellenére a tagok érdeklődésének a felkeltéséért tett vezetői erőfeszítések néhány szervezetnél sikereket és komoly szakmai munkát eredményeztek, elősegítve ezzel nemcsak az informatika szakemberek összefogását, hanem az informatikai kultúra szélesebbé tételét, az ifjúság bevonását, a tehetségek felkarolását is.A területi szervezetek tevékenységéből az alábbiakat tartjuk fontosnak kiemelni:

- a Digitális FotóKlub tevékenysége, amelyre változatlanul nagy az érdeklődés mind az NJSZT-tagok, mind pedig a fotózással foglalkozó amatőrök és hagyományosan fotózó szakemberek részéről (szakmai előadások profi szakemberekkel, technikai ismertetők bemutatókkal). A programokról és bemutatókról a helyi médiák (Kisalföld, Revita TV) többször is tudósítottak.

- a GIKOF szakmai szervezettel való együttműködés a harmadik, immár nemzetközi Gazdaságinformatikai Konferencia megrendezésében (ISBIS’2005), valamint

- a szervezet által Győrben rendezett Elnökségi ülés és a hozzá kapcsolódó szakmai ifjúsági konferencia (2005.03.03).

A szervezet sikeresen működteti Ifjúsági Tagozatát, amelynek klubfoglalkozásain 2005-ben elsősorban az új kétlépcsős képzési rendszerre való áttérés módjai, lehetőségei kerültek megvitatásra. A területi szervezet részletes, mindenre kiterjedő beszámolót. A megyei szervezet Raffai Mária elnök és Tóth Ferenc titkár, ifjúsági felelős által készített beszámolóból látható az a PR-tevékenység is, amelyet a szervezet és a Digitális Fotóklub honlapjának működtetése, a programoknak a MiÚjságban és egyéb sajtóorgánumokban való megjelentetése, az eredményekről való tájékoztatás tükröz. A szervezet által működtetett, folyamatosan frissített honlapon a tagok informálódhatnak a megrendezésre kerülő és a lebonyolított programokról (http://rs1.szif.hu/~raffai/njszt_gyor/).

2006. január 15.

dr. Raffai Mária, NJSZT-alelnök


2004. A területi szervezetek 2004 évi tevékenységének legfontosabb eredményei

    A Bács-Kiskun megyei Szervezet 2004 júniusában tisztújító közgyűlést tartott, amelyen egy öttagú vezetőség megválasztásával Pintér István elnökként ismét bizalmat kapott. A szervezet együttműködött a KF GAMF-Kar 40 éves évfordulójának alkalmából rendezett Tudományos Ülés, valamint a Magyar Tudomány Napja Műszaki és Természettudományi Szekcióülésének a megszervezésében, és A szoftverfejlesztés kihívásai a 21. században címmel szakmai napot rendezett.

-     A Cegléd városi szervezet A Cegléden működő városi NJSZT egyesület 2004-ben a taglétszám növelését tűzte ki célul. A városunkban évek óta tartó munkahelycsökkenés következtében a potenciális tagok száma jelentősen csökkent. Ezért úgy határoztunk, hogy az ifjúság felé próbálunk nyitni. Ezt előkészítendő - mind az öt városi középiskolában - felkértünk az informatikát oktató kollégák közül valakit, hogy ez ügyben propaganda tevékenységet végezzen. A visszajelzések alapján várható, hogy a 2005-ös év elején számos középiskolást üdvözölhetünk tagjaink sorában. Ismeretterjesztő rendezvényeink közül három került megrendezésre a városi MTESZ székházban. Az általános iskolások számára évek óta szervezett városi informatikai vetélkedőt a szponzor kívánságára elhalasztottuk, mert új formát kívánunk adni e rendezvénynek. Az informatikatörténeti gyűjteményünk bemutatásának előkészületei folynak. A megnyitó előre láthatólag 2005 májusában várható.

    A Győr-Moson-Sopron megyei Szervezet szakmai napokat és vitafórumokat rendezett az MDA keretrendszer-szabványnak az alkalmazásintegrációban betöltött szerepéről, az UML modellező nyelvi szabvány új változatáról, és együttműködött a GIKOF szakmai szervezettel a második Gazdaságinformatikai Konferencia megrendezésében. Sikeresen működteti Ifjúsági Tagozatát, amelynek rendszeres klubfoglalkozásain ebben az évben az informatikai szakképzettségű fiatalok Európai Unióban való mobilitásának, a felsőoktatási reformnak a kérdései voltak a középpontban. A szervezet a tagok érdeklődésének a felkeltése, az informatikai kultúra terjesztése terén az országban egyedülálló kezdeményezésként megalakította és működteti a Digitális Fotóklubot, és az Európai Unióhoz való csatlakozással kapcsolatban fotópályázatot is hirdetett.

    A Heves m.-i Szervezet ezévi legjelentősebb programja az Eger város ünnepén megrendezett program, amelyen nagy érdeklődés mellett ünnepélyes keretek között adták át a METESZ megyei szervezetének épületében telepített e-pontot, és mutatták be a Heves m.-i Szervezet újonnan kialakított honlapját.

    A múlt év áprilisában újjáalakult Komárom-Esztergom m.-i szervezet nagy lendülettel folytatta ebben az évben is tevékenységét, számos értékes programot valósított meg. A szervezet fontosnak tartja a partnerintézményekkel való együttműködést (Önkormányzat, KSH, Modern Üzleti Tudományok Főiskola, MTESZ, TIT, ITDH), szakmai programok, rendezvények közös megszervezését (például a Magyar Tudomány Napja rendezvény), megszervezte és beindította az NJSZT tudásbázisán alapuló, a térségi oktatási tevékenységet támogató Neumann Klubot. Különösen nagy gondot fordítanak a fiatal tehetségek támogatására, ezért a középiskolás tanulók részére beindítottak egy tehetséggondozó szakkört. A szervezet fontosnak tartja, hogy munkájáról folyamatosan tájékoztassa a helyi informatikusokat és érdeklődőket (folyamatos jelenlét a helyi rádióban és a megyei lapban).

         A Paks városi Szervezet 2004-ben új vezetőséget választott, az elnök Hamvas István lett. Több szakmai rendezvényt szerveztek, amelyek közül a legjelentősebb talán a régi számítástechnikai berendezéseket és alkatrészeket bemutató Neumann János jubileumi kiállítás volt. A szervezet programjai között ebben az évben is fontos szerepet kaptak a szakmai tanulmányutak, a kiállításokon való részvétel (Hannover CeBIT, Systems), amelynek tapasztalatiról nyilvános szakmai előadásokat tartottak.

         A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szervezet 2004-ben kiemelt feladatának tekintette a Linux-klub működtetését és a magyar Fuzzy Társaság megyei csoportjával való együttműködést. Ifjúsági szervezetével nagy érdeklődésre számot tartó vetélkedőket rendezett középiskolások számára, a Hajdú-Bihar m.-i szervezettel közösen részt vett az Internet Fiesta programban, és több szakmai konferencia megrendezésében.

         A Vas megyei Szervezet a Kodolányi János Főiskolával közösen dolgozik az akkreditált szakképzések, a kihelyezett főiskolai képzések fejlesztésén, ebben az évben ezzel kapcsolatban több felsőoktatási intézménnyel is felvette a kapcsolatot (KMF, SZE, Kodolányi Főiskola). Szervezi az Info-Savaria konferenciát, a szakmai programokat és a tanulmányi versenyeket, és aktívan vesz részt a MTESZ helyi szervezetének a munkájában.


2003
 

Területi Szervezetek Országos Fóruma

A területi szakmai munka erősítése, hatékonyságának növelése érdekében közös konzultációs Fórumot szerveztünk a Területi Szervezetek vezetőivel.

A rendezvény időpontja: 2003 október 30
Helye: NJSZT tárgyaló, Budapest, Báthori u. 16. 

Napirendi pontok

  1. A Társaság 3 éves programjának értékelése, különös tekintettel a területi szervezetek tevékenységére - Előadó: dr. Raffai Mária alelnök Az előadás slide-ok megtekinthetők

  2. A ciklus területi munkájának értékelése az NJSZT ügyvezetőjének a szemével  - Előadó: Alföldi István ügyvezető igazgató

  3. A területi szervezeti vezetők beszámolói, problémák felvetése, javaslatok

  4. Hozzászólások, vita

május 16  JUBILEUM 25 éves a Győr-Moson-Sopron m.-i Szervezet!
Helyszín: Hotel Konferencia dísztermeA rendezvény programjáról tájékozódhatnak a szervezet honlapján.

Itt tekinthetők meg a visszatekintés slide-jai is.

 

Tisztújító közgyűlések

 

Komárom-Esztergom m.-i Szervezet

elnök: Fürész József

titkár: Mádai Ágnes

tagok: Kovács Ferenc, Varga Károly, Zachar Zoltán

Szabolcs-Szatmár-Bereg m.-i Szervezet

elnök: Simon Béláné dr. Balogh Ágnes

titkár: Csontos Tibor

tagok: Csajbók Zoltán, Szabó Sándor, Takács Péter

KÖZGYŰLÉS - 2003 május 8-án 10 órakor a MTESZ Székház

Az NJSZT éves Közgyűlésére kerül sor   (Budapest, 5. ker., Kossuth tér 6-8).

A 2002 évi Társasági Beszámolónak a területi szervezetekre vonatkozó értékelését a területi vezetőségek beszámolói alapján készítettük el. A területi beszámoló letölthetően megtekinthető


2002 május 16-án 10 órakor a MTESZ Székház I. em. 135. terem
Az NJSZT éves Közgyűlésére kerül sor   (Budapest, 5. ker., Kossuth tér 6-8).

A 2002 évi Társasági Beszámolónak a területi szervezetekre vonatkozó értékelését a területi vezetőségek beszámolói alapján készítettük el.

A területi beszámoló letölthetően megtekinthető


 


2001

2001 december 4 - Szakmai Nap az NJSZT-nek az Információs Társadalomban betöltött szerepéről
A MTESZ Veszprém m.-i Szervezete az Információs Társadalom kihívásairól, a kialakítás feladatairól és a társadalmi szervezeteknek az Információs társadalomban betöltött szerepéről rendezett szakmai Napot Balatonkenesén 2001. december 4.-én. A rendezvény plenáris előadására, a szakmai viták lebonyolítására az NJSZT Elnökségét kérték fel. Az Elnökség megbízásából a Szakmai Napon dr. Raffai Mária alelnök vett részt.

2001 november - Új pénzügyi elszámolási rend
Az Elnökség és az NJSZT gazdasági vezetése átdolgozta a területi és a szakmai szervezetek pénzügyi elszámolásának rendjét. Az NJSZT ezzel kapcsolatos pénzügyi végrehajtási utasítását a november 22.-i Elnökségi ülésen tárgyaljuk, életbe lépését követően minden területi vezetőséghez megküldjük.

2001 október 17. - Ifjúsági tagozat alakulása Győrőtt
A Győr-Moson-Sopron m.-i Szervezet  fiatal NJSZT tagjai 13 fővel megalakították az NJSZT Győri Ijúsági Tagozatát, és 3 fős vezetőséget választottak Nagy Roland, Németh András és Marancsics Tamás személyében. A tagok elkötelezték magukat az informatikai kultúra fiatalok körében történő terjesztésére, és programok, ismeretterjesztő előadások tartására. 

2001 október 12.  - Kecskemét
A Bács Kiskun megyei informatikai szakemberek a szervezet több éves passzivitása után egy Szakmai Nap keretében 14 fővel ismét megalakították az NJSZT Bács-Kiskun m.-i szervezetét. Az alakuló ülésen a jelenlévők 5 fős vezetőséget választottak: dr. Pintér István, Nagyné Cséky Zsuzsa, Németh Rózsa, Sályi Géza és Nagy Gusztáv személyében. 

2001. október 11-12.   E-Commerce Konferencia, Kecskemét
A kecskeméri MTESZ rendezésében kétnapos, nagyon sikeres elektronikus kereskedelmi konferencia zajlott, amelyen kormnánytisztviselők (MEH, IKB, GM és számos neves szakember tartott színvonalas, nagy érdeklődésre számot tartó előadásokat. 


2001. június 28. 
Az elnökségi ülés foglalkozott a szakmai és területi szervezetek 2001. év 1. félévi programjainak teljesítésével. Az alelnökök beszámoltak az eddig végzett munkáról, a problémákról és a 2. félév terveiről, feladatairól. 
Határozat:
Tekintettal arra, hogy egy informatikai szakmai szervezethez nem méltó, hogy az Interneten nyilvánosan megjelenő információs honlapok több hónapon, vagy akár egy éven keresztül is frissítés nélkül legyenek és már rég nem aktuális információkat tartalmazzanak az Elnökség úgy határozott, hogy mind az NJSZT központi honlapján, mind pedig a Szervezetek információs honlapjain megszűnteti azokat a linkeket, amelyek ilyen honlapokra mutatnak. Ha a Szervezetek folyamatosan biztosítani tudják a frissítést, akkor a linkeket visszatesszük. 
A területi szervezetek beszámolója

2001 május 28.
Székesfehérváron -án újjáalakult a '90-es évek előtt aktív Fejér megyei szervezet, és megválasztotta új vezetőségét.  A Közgyűlésről és a vezetőségről képes beszámolót láthatnak.
2001 május 15   NJSZT Közgyűlés   A közgyűlésről képes beszámolót láthatnak
2001. március 29-31.
"Az informatika, mint a társadalmi fejlődés katalizátora" -  Előadás-slide-ok Plenáris előadás az InfoSavaria  között Szombathelyen rendezett Országos Konferencián
2001 március 2.-3.   Internet-Fiesta program
2001. február 28.Tisztújító Közgyűlés Debrecenben  - Képes beszámoló
2001 február 15
Szakmai és Területi Szervezetek Fóruma - Előadás-slide-ok megtekinthetők! .

NJSZT hároméves programja 2001-2003 * Stratégiai javaslat

2000 év II. félév

 Területi Szervezetek országos összesített beszamolója: beszámoló
 Nyílt levél a Területi Szervezetekhez - Letölthető levél, Stratégia, Beszámoló Adatlap, InternetAdatlap
2000. október 19
NJSZT elnökségi ülés: Területi Szervezetekkel kapcsolatos napirendi pont

vissza a lap tetejére


Szakmai és Területi Szervezetek Országos Fóruma

A szakmai és területi munka erősítésa, hatékonyságának növelése érdekében közös konzultációs Fórumot szervezeünk a Területi és a Szakmai Szervezetek vezetőivel.

A rendezvény időpontja: 2001 február 15. de. 10.30 óra
Helye: MTESZ Székház, Budapest Kossuth tér 6-8. 

Napirendi pontok (az előadások slide-jai megtekinthetők a linkekről):

  1. a Társaság 3 éves programjának ismertetése és megvitatása - stratégia'2000-2003  Bakonyi Péter elnök
  2. Beszámoló a területi Szervezetek (Raffai Mária alelnök) és a szakmai szervezetek (Remzső Tibor) 2000 évi munkájáról
  3. 2001 évi előzetes pénzügyi terv megvitatása - Alföldi István ügyvezető igazgató
  4. Hozzászólások, vita

Minden Területi Szervezet vezetőjét szeretettel várjuk, és egyben kérjük is, hogy az aktív részvétellel mindenki járuljon hozzá a Fórum és közös munkánk jövőbeni sikereihez!

Raffai Mária


Területi Szervezetek működésének támogatása

A 2000. október 19-én tartott elnökségi ülés első napirendi pontjaként  a Területi Szervezetekkel kapcsolatos kérdésekről tárgyaltunk. Az alábbi kérdések kerültek megvitatásra:

  • A területi szervezetekkel kapcsolatos három éves stratégiai elképzelés bekerül az NJSZT stratégiai tervébe, amelynek tervezetét  2000. november 30.-tól nyilvános vitára bocsátjuk, az NJSZT honlapon megtekinthető lesz. Az Elnökség számít a tagok aktív vélemény-nyilvánítására.
  • A területi szervezetek tevékenységének megismerése céljából  a Vezetőségektől tájékoztatást kérünk. Az egyszerűbb megoldás érdekében a beszámolót egy, a szervezeti vezetőknek megküldött adatlapon lehet elkészíteni.
  • Az Elnökség fontosnak tartja a Területi Szervezetek Interneten történő megjelenését. Mivel mindezideig a Vezetőségeknek nem volt módjuk (szerver, energia, Webmester hiánya stb. okok miatt) önálló Web Site-ok létrehozására, megszerveztük ennek támogatott módon történő megvalósítását (Internet Adatlap).
  • A Területi Szervezetek Vezetőségei október 30.-ig megkapják mindazon anyagokat (ezeket a hálózatról is le fogják tudni tölteni), amelyek a tájékozódáshoz és a tájékoztatáshoz szükségesek.

dr. Raffai Mária
alelnök

vissza a lap tetejére

A területi szervezeti vezetők 2006. március 2.-i megbeszélésének a programja:

- beszámoló a 2005 évi területi munkáról

- a területi szervezetek aktivitásának a növelése, a tagságot érdeklő témák megtalálása, programok szervezése

- a felhasznált központi működési keretek felhasználásának elszámolási rendje, az elszámolás időpontjai és módja

- az ifjúság bevonása, együttműködés a fiatalokkal

- az anyaszervezet és a területi szervezetek kapcsolata, együttműködése

- területi javaslatok a munka hatékonyabbá tételére

- egyebek

Javasolom a vezetőségeknek, hogy tekintsék át a 2005 évi területi teljesítést.

vissza a lap tetejére