Diplomavédés Budapesten
   
   
Gellér Balázsnak régóta szívügye, hogy a budapesti és a győri joghallgatók közeledjenek egymáshoz, ismerjék egymás tevékenységét, közös tudományos programokat (pl.: TDK-kat) szervezzenek, ilyen módon is szélesítve látókörüket. Ennek jegyében szervezte meg a budapesti diplomavédéseket is.

Hoffmann Orsolya és Illés Melinda rendkívül színvonalas és alapos felkészültségről, a büntetőjog területéről választott témákban való jártasságról tanúskodó diplomavédésére Budapesten került sor az ELTE-ÁJK épületének egyik hangulatos könyvtárszobájában. A két dolgozat témája a magzatvédelem jogi helyzetét járta körül, rávilágítva a hatályos jogi szabályozás problémás területeire éppúgy, mint például a kérdés történeti fejlődésének ívére. Mindkét hallgató jeles osztályzatot kapott, amire méltán lehetnek büszkék, hiszen Gellér Balázs "csillogó szemekkel" vetette bele magát a vitába, az utolsó pillanatig kihasználva ezt a lehetőséget. És bár minden ügyességét (szaktudását) latba vetette, nemigen tudta megszorongatni a lányokat, ami azért is nagy dolog, mert Gellér Balázs szavaival élve: "ő még Angyal Pállal is vitába szállna".

Tóth Ildi