Holt mező

Én nappal nem hiszek neked sápadó fényű csillagom akartam éke senkinek se légy, hogy lássalak. Nagyon szerettem nehéz hajadat lélegzem bőröd illatát becézni kóbor gondodat érteni pólusok zaját. Szemükkel meg ne rontsanak őrzöm a vénasszonyokat szavakkal meg ne sértsenek lámpással virrasztok neked. Ködvilágok szélein felolvadt a jég megint harc se volt, de fű se nő meddő talaj, holt mező. Világon másnak lássalak ami volt, nem gyógyul be már hamuból kezed, nem szabad megfognom porlik, szerteszáll és nappal nem hiszek neked ruháid vérbe rejtenek holtomig hordom lelkedet színpompás, szoros viselet. Míg távol vagyok, jó legyél mérgező gombát ne egyél tóra ha szomjazva találsz állóvizéből ne igyál Kimért szavak résein átcsapott a fagy megint harc se volt, de fű se nő vak fájdalom, holt mező. (CE.)