Egy polgár élményei Győrött

(Könyörgöm, a polgár szó pejoratív értelmét a cikk erejéig mindenki felejtse el.) Győr belvárosát járva szinte el-elfeledkezünk arról, hogy igazából egy hatalmas gyártelep az, ami körülvesz bennünket. Ha nem tekintünk magasabbra kb. öt méternél, még a szocreál épületelemek sem kelthetnek borzongást, ennek ellenére gyakran érdemes felpillantani. Egy polgárváros hangulata, rossz szó, de nem találok jobbat: mindennapjai egészen más élményeket nyújtanak az életüket itt (ott) tartalmasan eltölteni vágyóknak, mint egy ipara által is meggazdagodott és kipucolt "nyugati" city hirtelenízléses korzója képes adni. A tartalmas alatt kellemes is érthető. A kávéházak hétköz- vagy munkanapok szerves részei az értelmiség (nem kirekesztő fogalom) számára. A kis asztalok íve, a kávé átható illata és melege apró örömöket nyújt a megfáradni készülőknek. A kávé mellé egy jó szivar vagy pipa már a kényelmes emésztés idilljét csillantja fel, persze eme élvezeti és káros cikkek fogyasztásához idő kell, ez pedig ritkán adatik meg, még az ezredvég Közép-Európájában is. Egyetemista, főiskolás ezen a téren szerencsés helyzetű. Pillantsunk hát a győri kávéházakra, melyik milyen különlegességgel kívánja a rohanó idő lassulásának csalfa illúzióját kelteni. Csak a belvárosi és a tényleg kávézónak nevezhetőeket mutatom be, ABC sorrendben, nehogy valaki minősítésnek tekintse. Általában elmondható, hogy a pasztellszínek és szinte mindenütt a giccs kísértése jelenti az első benyomást. A műfákon s -virágokon, kirittyentett és bevakolt kiszolgálókon azonban felül kell emelkedni (nem tudok jobbat ajánlani). Amnesia café. Nem kávéház, ahol talpas pohárban adják a cappuccinot, hanem sznobéria. Vagány kocsma, erőltetett stílus ("népszerűsége" miatt tartottam fontosnak bevenni a sorba). Bécsi kávéház. Szinte esőerdő hangulatot idéz fel az első helyiség, ahova a látogató belép. Finoman légkondicionált, a művirágok nem fáznak meg. A belső terem egészen szívhez közeli, már kevesebb műzölddel, több újsággal - a kávé itt is éppen olyan finom, mint kint. A kiszolgálás kedves, bár kicsit lassú. A külföldi vendégekkel, akik sokan vannak, nem bánnak kiemeltebben, pedig, ha jól tapasztaltam, beszélnek németül. Café Mozart. Kíváncsi vagyok, mit szólna ehhez Amadeus. Kellemes szabadtéri (a korzóból elég nagy helyet foglal el, nem szerencsés a sok járókelő az asztalok között) platz, hatalmas választék kávéból. Mindez alig képes feledtetni a pincérlányok hajmeresztő ruháját és sminkjét. Sokat gondolkoztunk azon, vajon válogatják-e ezen hölgyeket a ruhákhoz, vagy a természet cinikus játéka, hogy ennyire passzolnak az egész fühlunghoz. Egyébként én a Capuccino Winterre szavazok, bár csupán a kínálat töredékét kóstoltam meg. Van benne fahéj is. Nosztalgia kávéház. Méltán népszerű, talán egyszerűsége az erénye. Ízlésesen szimpla megjelenés, mosolygó kiszolgálás, tekintélyes adagok. A légelszívó képes csak megzavarni a beszélgetésünket. Nevezhetném légkondicionálónak is, de nem hízelgek neki. Egy asztalnyi vendég cigarettájával, vagy egy vendég a pipájával balladai félhomályt képes teremteni. Választani lehet: füst-beszélgetés, füst-zörej, beszélgetés-cigihiány, füst-beszélgetés-nyitottablak (télen nem jó). Ne tessék dohányozni! Káros az egészségre. (Cikkem írása után új szokás alakult ki: nem használják a légkondit, hanem kinyitják az ajtót. Ez azért pozitív.) Rába Hotel kávézója. Beleveszem a sorba, mert egy menő hotelhez méltó egy kávézó, vagy legalábbis az lehetne. A berendezés impozáns, hovatovább megnyerő, a virág, ha van, nem mű. Finom a kávé, de a pincér bácsi már nem, és a számlát mátrixon nyomják, az meg elég zajos. Lajos. Segafredo Espresso. Igazi piros-fekete elegancia, szegletesen szép. Kevés a mű, de a Danubius hangosan szól. Nagyon finom és drága italok. A toilette kilincse piros. No, de tessék csak befáradni, megkóstolni az ízletes italokat. Újságot olvasni, egy jót beszélgetni. Üdítőzni, sörözni ezeken a helyeken nem elegáns. Nem oda való. (A polgári kocsmák is megérnek egy misét...) Smuk Péter