Remélem, hogy a 2002-es világbajnokságot már a tel-jesség igényével tudom megnézni. Ez egy kiadós vizs-gaidőszak kellős közepén meglehetősen lehetetlennek tűnik. Példának okáért az idei Európa - bajnokság is áldozatául esett a munkajog tudományterülete iránt érzett olthatatlan tudásszomj kielégítése iránti kényszer-nek.
Így jó lélekkel nem is vállalkozhatom a labdarúgó EB elemző bemutatására, különös tekintettel a támadó fut-ball reneszánszára. Az "Euro 2000" számomra elsősor-ban pillanatfelvételek, villanások kavalkádja volt. Mivel a tényeket úgyis mindenki tudja, akit érdekel a foci, csu-pán felvillantanék - az egyéni ízlés alapján - néhány arckifejezést, amelyet a meccssorozat legkifejezőbb momentumainak ítéltem.
5. A portugál játékosok arca - az összesé -, amikor a játékvezető a francia - portugál mérkőzés 117. percében befújta a tizenegyest a franciáknak.
A Magyar Narancs újságírója már a csoportmérkőzések alatt kérészéletűnek tartotta a latin futball eredményességét. Legtovább a portugálok fognak jutni, de az elődöntőben nekik is azt mondja valamelyik erőfutballt játszó futballnagyhatalom, hogy húzás - jósolta látnoki erővel. De hogy mindez a hosszabbítás utolsó perceiben, egy legalábbis vitatható tizenegyessel történjen, amire már nem lehet válaszolni, az azért mégiscsak túlzás.
A portugálok produkciója előtt csak levett kalappal tiszteleghet a világ. Nem tudom, hányan tettek portugál győzelemre a tippmixen a németek vagy az angolok ellen, mindenesetre a luzitánok százszázalékos teljesít-ménnyel hozták a csoportgyőzelmet. Ezek után, egy már több alkalommal is megnyerhető meccsen az abszolút favorit alig bírja legyűrni a közönségkedvencet.
Azt hiszem, a portugálok a "kis nemzet vagyunk, és mindenki bánt minket" szindrómába estek. Minden por-tugálban megcsontosodott az a tudat, hogy csak és kizárólag a játékvezetés katasztrofális hibája fosztotta meg őket a döntő lehetőségétől. A magyar köztudat is csak így tudta nyugtázni például az 1954-es labdarúgó VB-döntőt (Rahn megadott, szabálytalan, illetve Puskás meg nem adott, szabályos gólja). Görgey Artúr és Kár-olyi Sándor árulása miatt buktak el a szabadságharcok, Zrínyi Miklóst pedig nem a vadkan, hanem az osztrák császári kamarilla ármánykodása ölte meg.
Mindez ott tükröződött a játékosok arcán. Sajnáltam és megértettem őket. De hogy mi volt az igazság? Nem tudjuk, talán soha nem fogjuk megtudni.
4. Szavo Milosevics arca a holland-jugoszláv mérkőzés utolsó percében, avagy gólöröm hat bekapott gombóc után.
Szegény Milosevics! Számomra az EB nagy felfede-zettje, aki épp az ezen a meccsen három gólt vágó Kluivert-tel holtversenyben lett gólkirály. A negyeddön-tőben hatalmas küzdelmet (a két évvel korábbi VB-meccs alapján), és jugoszláv továbbjutást vártam. Ehhez képest… Néha még a legjobb csapatok is összeroskad-nak (lásd a magyarok Irapuato-i fellépését). Az ellenál-lásra képtelen, megalázott jugoszláv "csapat" becsület-gólja egy fáradt homloktörlést és talán egy könnycseppet kapott szerzőjétől. Kifejezőbb és felemelőbb volt, mint száz más, megszokott őrjöngés. A játék komolysága. A verseny, ami halálosan komoly. Csak így érdemes.
3. Frank Rijkaard arca a holland-olasz elődöntőben Stam kihagyot tizenegyese után.
A hollandok meg akarták nyerni ezt az EB-t. Minden feltétel adott volt ehhez: otthon játszottak, és volt egy remek csapatuk. Vagy csak remek játékosaik, csapat nélkül?
A hollandok szinte végig egykapuztak (eltekintve Delvecchio egy-egy meglódulásától), kihagytak két tize-negyest a rendes játékidőben, nem utolsósorban ember-előnyben játszottak végig közel kilencven percet. Az olaszok mindezt kibekkelték, ami nem akármilyen lélek-tani előnyt jelenthetett a büntetőpárbajban. A tragédia itt már előrevetítette árnyékát. A már korábban is hibázó Frank de Boer hiába kacsint ki Van der Saar-ra, csúnyán ront. Stam elképesztő, minden képzettséget ügyesen leplező, "izomagyú" lövése oszlatta el a maradék illúzió-kat. Innen nem lehet felállni. Rijkaard keserűen rámo-solyog pályaedzőjére, feladta, és már most lemondását fogalmazgatta. Ha úgy tetszik, magára hagyta a csapa-tát. Értsük meg: évekig dolgozott a sikerért, és most belehaltak a szépségbe. A játék fonák oldala. Ha mindig bejönne a papírforma, nem lenne izgalom.
2. Roger Lemerre arca Wiltord egyenlítő gólja után a döntőben, a rendes játékidő 94. percében.
Negyven másodperccel az EB-döntő vége előtt egyen-líteni, ehhez nem is tudom, mi kell. Tudás? Hidegvér? Szerencse?
Lemerre, a kapitány szerette volna gondolatban né-hány nappal korábban elhunyt apja sírjára helyezni ezt az aranyérmet. A sors igenis tartozott neki. Ha van isteni elrendelés, akkor a győzelem a franciáknak járt.
Wiltord lövése után elmosolyodott. Talán először azó-ta. Ő már tudta - amit az olasz kapitány, Zoff is -, hogy ez a mérkőzés az övék. Mintha azt mondta volna magá-ban: "Apa, megvan."
1. Mégis Demetrio Albertini arcát választom.
Trezeguet aranygólja után külön tanulmány lehetett volna akár Toldo, akár Del Piero, akár bármelyik olasz tekintete. Azt hiszem azonban, Albertini arckifejezésére mondják azt, hogy ha a pillantása ölni tudott volna, az ellenfél már átszúrt testtel feküdt volna a pályán.
A Milan veterán középpályása klubszinten már mindent elért, de 1990-ben kettő, míg 1994-ben egy hajszállal maradt le a világbajnoki címről. 1998-ban a franciák ütötték el őket a továbbjutástól, most meg… Már fogták a kupa fülét. Ez olyan szintű brutalitás volt, mint a Bayern München '99-es veresége a Manchesterrel szemben a BEK-döntőben. Két perc, két gól, így fordítottak a rendes játékidő letelte után, a ráadásban az angolok. Most pedig a négyévenként elnyerhető Európa bajnoki cím volt a tét. A huszonkilenc éves játékosnak valószínűleg ez volt az utolsó lehetősége.
Minden joga meglett volna, hogy kifakadjon vagy be-szóljon (a sírást, mint lehetőséget kihagyom, ránézve a sziklakemény arcra). Nem tette. Vannak kultúrák, ahol tudnak veszíteni.
Fel a fejjel, Demetrio! Mindannyian vesztünk. Például nekem is hátra van még a munkajog vizsgám.

Farkas Dénes



	Sportvarázs
	- labdarúgó EB madártávlatból -