Április 12-én a Bibó István Egyetemi Klub vendége volt Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, az Európa Parla-ment tagja. Előadásában első-sorban az európai integráció aktuális kérdéseit vizsgálta. Erről, és sok egyébről kérdez-tük.

- Ma már össznépi társasjáték Magyarországon, hogy pró-bálják kitalálni, mi lesz az eu-rópai uniós csatlakozás idő-pontja. Esetleg Ön is beszállna ebbe a társasjátékba?
- Igen. Én úgy érzem, hogy még mindig ki kell állnunk amellett, hogy jogunk van 2002-re, mert ez a kis Magyarország mégis a leg-jobban előkészült ország. Mindenki elismeri, hogy nálunk a haladás gyorsabb, mint bárhol másutt. Nem mondom, az észtek nagyon közel vannak hozzánk, de mi mé-gis az első számúak vagyunk. Az Európai Parlamentben mostanáig minden magyar ügy egyhangúlag ment keresztül. A kommunistáktól egészen a szélsőjobboldalig. Úgy-hogy tényleg van egy nagy presz-tízsünk, és ezt főleg 1956-nak kö-szönhetjük. Mert az a tény, hogy Magyarország volt az az ország, amely tényleg eldöntötte a hideg-háborút, ezt az országon kívül ta-lán jobban tudják, mint itt az or-szágon belül.
- Ön többször is nyilatkozta, hogy elkötelezett republiká-nus, úgyhogy nyilvánvalóan van véleménye az idén nyáron esedékes köztársasági elnök-választásról. Önnek mi a vé-leménye, mi lenne a jobb, ha egy köztiszteletben álló értel-miségi - adott esetben egy pártok felett álló ember -, vagy ha egy pártpolitikus ke-rülne a köztársasági elnöki székbe?
- Az én véleményem az, hogy egyén szerinti kategóriát nem sza-bad létesíteni. Vannak a posztra képes emberek ebben és abban az aktivitásban. Például, amikor Ame-rika legjobb mostani elnökének Ronald Reagant választották, sok ember azt mondta, hogy nem tudják elfogadni, mert színész. Mégis egy kiváló elnök volt. Kor-mányzó volt, igen, de mikor beje-gyezte magát, hát mégiscsak az artist-ot tette le, és mindenki úgy találta, hogy az nem lehetséges. Lehetséges. A képesség attól függ, hogyan képes az ember gondol-kodni: úgy, ahogy a Reagan csi-nálta. Ő nem volt egy szakértő ezen vagy azon az alapon, hanem mindenhez egy kissé értett. És fő-leg jó elveket hozott be. Úgyhogy ez volna az, ami nekem az ideálom volna egy magyar elnök számára.
- Nyugat-Európában mennyire erős, van-e egyáltalán magyar lobby, amelyik Magyarország európai uniós csatlakozását megkönnyíti, és kik fémjelzik ezt?
- Őszintén mondva, nem elég erős, nem elég dinamikus. Sokszor az emberek nekem azt mondják: de hát mi úgyis olyan rendesen visel-kedünk, miért van szükségünk propagandára. Tudják jól a keres-kedelemben is, hogy először pre-zentálni kell a dolgot. Jó a hírne-vünk, az tény, de ki kell építeni. Az utolsó pillanatig kell itt működni, már csak azért is, mert az nem-csak az Európai Tanácstól függ, nemcsak a Bizottságtól, nemcsak egyedül a Parlamenttől, de az Eu-rópai Parlamentnek nagyobb, döntő szava lesz. De a parlamenti szavazás után az egyes parla-menteknek is meg kell adni a hoz-zájárulásokat, így ezt közvetíteni kell mindenkihez, legyen az Íror-szág, Portugália vagy Görögország, szóval az összes ország, amelyek bent vannak, amelyek dönteni fognak fölöttünk. Úgyhogy itt na-gyon komolyan kellene dolgozni, komolyan kell venni a működést, ebben talán még lehetne javulni. Nem mondom, értem azt, hogy ők azt mondják, hogy hát becsületes emberek, jól viselkedtek mostaná-ig, hát akkor miért csinálják min-dezt. Kérem szépen, sajnos, ezen a világon nem kap az ember aján-dékot.
- Magyarországon az utóbbi években az elmúlt rendszer egyoldalú történeti ábrázolása után a Horthy-korszakot kez-dik némileg árnyaltabban, és némileg talán pozitívabban is ábrázolni. Önnek mint magán-embernek vagy családtagnak milyen érzés ez Horthy Miklós-sal kapcsolatban, aki az Ön édesapja visszatérési kísérle-teinek az útjába állt. Ön mi-lyen emlékeket őriz róla?
- Nem viselem a szívemen, az egész biztos. De én ebben az em-berben is eléggé semleges vagyok, mert elvégre politikáról van szó. Ahogy viselkedett, azt mindig el fogom ítélni - hűséget esküdött, és nem tartotta be -, de én utálom azt, hogy az egyik emberről azt mondják, hogy horthysta: Horthy már nagyon régen meghalt. Akkor ez a történelem része, hogy valaki a történelem egy idejében így vagy amúgy viselkedett. Mindenki javul-hat. Például a legjobb magyar po-litikus-barátom Eckhardt Tibor volt, és 1922-ben Horthy oldalán állt. De azután ráeszmélt, hogy más. És hát olyan nagy és kitűnő hazafi volt, hogy hát az... Ezért én neki örökké hálás leszek. Éppen most jövök a Márai-ünnepségről, Kas-sáról. Két magyar ember volt Amerikában, akik igazi nagy és tragikus egyéniségek voltak: az Márai Sándor és Eckhardt Tibor. Mert mind a kettőnek már nem volt alkalma ide visszatérni, és sokszor, mikor én idejöhetek az országba, gondolom, milyen szép lenne, hogyha egyikük vagy mási-kuk azt láthatta volna, amit én láttam.
- A Habsburg-ház, a Habsburg-család nyilvánvalóan képviselt olyan értékrendszert, amely azt a korszakot is meghatá-rozta, amikor ők uralkodtak. Esetleg ennek az értékrend-szernek van-e valamilyen használható üzenete ma, itt az ezredfordulón?
- Én úgy érzem, talán a legna-gyobb üzenete az, hogy nekünk egy szerepünk van a Duna meden-céjében. Sok nemzetiség van ott, példának okáért Kassán van tize-negy nemzetiség. Ez tipikus a mi Duna-medencénkben, a mi vidé-künkön, és ennek folytán valószí-nű, hogy ezt a tradíciót fönn kell tartani, együtt kell működni az összes nemzetiségekkel. Jó az it-teni törvényhozás általában, ezt mindjárt szeretném aláhúzni, mert sok ember próbálja most az orszá-got támadni azáltal, hogy azt mondják, javítani kellene. A nagy probléma persze nálunk a romák problémája. Ezt folyton feszegetik, de alig valaki ismeri a romákat. Én foglalkoztam a romák ügyével, mert már akkor, mikor még meg-volt az orosz okkupáció itt, én an-nak idején először próbáltam Nyu-gat-Európában egy roma státust keresztülvinni, hogy megoldjuk ezt a problémát, mielőtt még fölsza-badulnánk. Nem sikerült. Ők na-gyon nagy individualisták, én nem mondom, én nem bánom azt, mert mi úgyis annyira konformista idők-ben élünk, hogy nagyon szép, hogy vannak ilyen individualisták is, akik függetlenek. De hogy ez problémát fog jelenteni, az egé-szen biztos.
- Ha az Európai Unió kiterjed mostani közép-kelet európai államokra is, akkor Ön szerint a nemzeti sajátosságok, a nemzeti karakterek mennyire fognak megmaradni, vagy esetleg egy olyan folyamat in-dul el, amely némileg felol-vasztó jellegű lesz?
- Én remélem nagyon, hogy sike-rülni fog mindenkit megtartani a saját jellegzetessége miatt, mert ez a mi nagy erősségünk, és ezek mind egy közös nagy egységet lé-tesítenek, de mindenki megtartván a saját különbségét. Ezért annak idején, amikor a maastrichti szer-ződést bocsátották szavazásra az Európai Parlamentben, én először úgy gondoltam, hogy nem fogok mellette szavazni - mindenféle, gazdasági és más okokból -, de mikor találtam bent egy paragra-fust, amely azt mondja, hogy a szubszidiaritási elvet az Európai Bíróság elé lehet hozni, azaz hogy tényleg védeni kell, lehet azt, ha a nagyobb egység nem tud átvenni valamit, amit a kisebb egység ki-elégítően kész keresztülvinni, ak-kor én a Maastrichtra szavaztam, mert azt találtam, hogy ez a döntő alapelve az egész Európának. A különbség az, amit meg kell tanul-ni. Habár bizonyos elvi kérdések-ben és döntő kérdésekben - azaz a biztonság, a pénzügy - ebben egységesnek kell maradni.
- Ön némileg belülről láthatja azt, hogy milyen hatással volt Európára az, hogy az osztrák kormányba bekerült a Szabad-ságpárt. Mi erről a véleménye? Mennyire indokolt az, hogy az Európai Unió, az európai uniós tagállamok ennyire óvakod-nak?
- Kérem szépen, először is az Eu-rópai Unió nem óvakodott, hanem az egyes kormányok óvakodtak. És mint szélhámosok, azt állították, hogy ez az Európai Unió, ami nem igaz. Csak át kell olvasni az Euró-pai Unió státuszát. Ebbe a dologba nincs beleszólása az Európai Unió-nak. Ezt az egyes kormányok csi-nálták. Másodszor: jogi szempont-ból én ezt egy barbárságnak tar-tom, mert elvégre hogyha valaki ellen valamit mondanak, akkor azt be is kell bizonyítani. Senkise bizo-nyít semmit. Ne felejtse el például Chirac elnököt, aki közöttük volt, akik elítélték Ausztriát. Hogyha összeszedi azt, amit ő bizonyos idegenek ellen mondott az ő vá-lasztási harcában, sokkal rosszabb volt, mint az, amit a Haider mon-dott.
- Hadd zárjak egy személyes kérdéssel…
- Kérem.
- … hogy ha valaki Habsburg-nak születik, ebbe a családba születik, akkor az vajon pre-desztinálja-e arra, hogy politi-kai, áttételesen politikai karri-erbe kezdjen?
- Nézze kérem szépen, nem egé-szen, de tényleg egy kissé. Nem egészen, mert vannak, akik mást csinálnak. Nézze, van egy lányom, aki szobrász, és hát ki van elégítve teljesen a szobrászi működésével. Másrészt mégis mindenkinek mondjuk van egy génje, és hogyha egy család hatszáz éven át a poli-tikában volt, az nagyon feltűnő lenne, hogyha nem lennének olyanok, akik politika iránt érdeklődnek, mint ahogy én csináltam. Vagy pedig a György fi-am, aki elvégre képviseli Magya-rországot most nagyon szerencsé-sen az Európai Unióban, mint nagykövet. Az egyik lányom a svéd politikában szerepel, mivel ő svéd-hez ment férjhez. Tudja, egy bok-szoló gyereke is mehet bokszoló-nak. Vagy ha veszek egy másik sportot, a biciklizést. Nézze, ma - ön túl fiatal ahhoz, de én emlék-szem, hogy kik voltak a nagyjai mondjuk most a bicikliversenyzés-nek - ...

(Itt a szalag véget ért, így Habs-burg Ottó utolsó mondata elve-szett.)

Farkas Dénes



	Eléggé semleges vagyok
	- interjú Habsburg Ottóval -