Hetedíziglen

…Nem, ilyen nincs, ez nem lehet igaz! Teljesen átázva, nyakig sáro-san kucorogtam a barlang egy vi-szonylag száraznak mondható szögletében. Megpróbáltam arány-lag kényelmesen elhelyezkedni, és komótosan rágyújtottam. Kifújtam az illatos füstöt és elmerengve néztem a cigaretta parázsló végét. Úgy tűnt, elég időm van arra, hogy átgondoljam a helyzetet és eltöp-rengjek sorsomon. Az a sanda gya-núm támadt, hogy üldöz a végzet. …Tegnap még rózsásnak tűnt a jö-vendő, s szép reményekkel ke-csegtetett. Kezdetét vette ugyanis az oly régóta és oly hőn áhított nyári táborozás. A rendkívül ízlése-sen berendezett és minden földi jó-val felszerelt (sörkert, hangulatos kisvendéglő, 24 órás bár) sátortá-bor a festői környezettel már az el-ső pillanatban megigézett, és min-dennel meg voltam elégedve, ami nálam igazi ritkaság, lévén, hogy kritikus szemléletű vagyok. A hosz-szú utazás némileg kimerített, ezért egy kellemes brassói aprópecsenye és egy pohárka jó bor erejéig láto-gatást tettem a kisvendéglőbe. Ép-pen át akartam adni magam a kel-lemesen elfogyasztott ebéd utáni szieszta gyönyörűségének, amikor durva, mondhatni harsány ordibálás zavart meg. Így volt alkalmam megismerkedni Rezsővel, aki, mint kiderült, a rend-kívül jellemző Bivaly ragadványnév-vel büszkélkedhetett, bár szerintem a Tulok, vagy a Slapaj is találó lett volna. Ormótlan, tagbaszakadt szerzet volt, sonkányi mancsokkal és rövid, virsliszerű ujjakkal. Nyaka nem volt, így tokája egybeolvadt a hasával, ami némileg hengeres megjelenést kölcsönzött neki. Rö-vid, sörte haj, mélyen ülő, tompa disznószemek, melyekkel jól har-monizált a homo erectust lealázó homlokeresz. Elborzasztó megjele-nése vízilovakat is megszégyenítő mozgáskultúrával egészült ki. Hát, igen. Már az első pillantásra látszott, hogy nem túl eszes az iste-nadta, s hogy nem él cizellált, kifi-nomult lelki életet, valamint szelle-mi kiteljesedése is korán megakadt, valahogy úgy, mint az albán gazda-sági fejlődés. Öblös hangját ki-eresztve, tajtékozva kommandí-rozta a kicsiket; szervezett, irányí-tott, parancsolgatott, egyszóval ki-állhatatlan volt. - Édes istenem - fordultam pszichológushallgató is-merősömhöz -, micsoda kiváló al-kalom az állati intelligencia tanul-mányozására! Mint később kiderült, ezt a kijelentésemet megspórol-hattam volna, ugyanis Rezső meg-hallotta és bosszút forralt… Másnap kora reggel ébredtem, ami határozottan meglepett, de hát vannak még csodák. Bárhogy igye-keztem, forgolódtam, sehogy sem tudtam újra elaludni, így inkább el-határoztam, sétálok egyet még a reggeli előtt. Sajnos nem akadt tár-saságom, hiába néztem be kedves hölgyismerőseim sátrába, még mindenki aludt. Már reggeli közben feltűnt önelégült és kárörvendő vi-gyorgása, s bár fikarcnyit sem tö-rődtem vele, gyanús volt, az már egyszer igaz. Majd hanyatt estem a döbbenettől, amikor a táborvezető hivatott, és közölte velem, meny-nyire elkeseríti, és meglepi az, amire vetemedtem. Mint elmondta, megbízható forrásból értesült, hogy nyilvánvalóan "alávaló és erkölcs-telen" céltól vezérelve sündörögtem a lánysátrak körül. Az mondjuk már nem ért túlzottan váratlanul, hogy megtudtam, csak a táborfelügyelő Rezső éberségén és rendíthetetlen erkölcsi szilárdságán múlott, hogy a tábor jó hírneve megmaradt. Fel-háborodottan tiltakoztam, bizony-gattam, hogy nem volt semmiféle gyors közbeavatkozás Rezső ré-széről, amivel megakadályozta "bű-nös céljaim" elérését. Azon kívül nyilvánvaló hazugság az egész, hi-szen Rezsőről még a legnagyobb jóindulattal sem tudnám feltételezni az olyan szavak spontán használatát, mint az "erkölcsi kilengés" vagy a "nemi eltévelyedés", s most ilyen szólamokból állt a vád. Alighanem valami televíziós bűnügyi magazin-ban hallhatott róla, lévén az írott szöveg megértéséhez némileg ma-gasabb szintű absztrakciós kézség kell annál, mint amivel Rezső, rövid ismeretségünk alapján legalábbis, rendelkezhet. Mindegy, mondhat-tam, amit csak akartam, Rezsőnek tekintélye volt, így részt kellett vennem egy büntető túrán Rezső felügyelete alatt a környező erdő-ben, hogy elmenjen a kedvem at-tól, hogy leánysátrak környékén ólálkodjak hajnalok hajnalán. Mit volt mit tenni, nekivágtunk. Mivel Rezső vízhatlan kezeslábasban és gumicsizmában jelent meg, tudtam, semmi jóra nem számíthatok. Amint az igazi rengeteg felé tar-tottunk, az erdő szélén megláttunk egy erdészházat sokat sejtető "Bor-pince és Csárda" felirattal az olda-lán. Felajánlottam, hogy meghívom egy italra, hiszen sokkal kényelme-sebben telik az idő egy korsó sör társaságában, neki is jobb lenne itt, mint kínkeservesen mászni a he-gyeket. Nos, kiderült Rezső a be-csület bajnoka, őt aztán nem lehet megvesztegetni, ha neki egyszer a táborvezető úr azt mondja, hogy mennie kell, akkor ő megy, és ne is próbálkozzak nála a piszkos kis trükkjeimmel. Közöltem vele, hogy sültbolond, és még annyi esze sincs, hogy rájöjjön, őt legalább annyira büntetik a hazug rágalmai-ért, mint engem, ő is itt sétafikál ebben az isten háta mögötti erdő-ben, és még arra sem képes, hogy a körülményekhez képest jól érezze magát. A vesztegetési kísérletemért drágán megfizettem, megismer-hettem a folyó elöntött árterének minden szegletét, volt, ahol derékig gázoltunk az undok posványban. Majd következett a barlang, amiben éppen csak kúszni lehetett, s en-gem ért az a megtiszteltetés, hogy felderíthettem eleddig ismeretlen járatait, az egyetemes kartográfiát gazdagítandó. …Elnyomtam a cigarettát, és szent esküvéssel megfogadtam, keserve-sen megbánja még ez a nyomorult Rezső, hogy megismerkedett ve-lem. Hazaértünk a táborba, elkese-rítő volt nyakig sárosan végigmenni a sátrak között. De mivel az úr a pokolban is úr marad, felszegett állal vonultam be a zuhanyzóba, és gőgös arccal jelentem meg a va-csoránál. Ez a viselkedés pont az ellenkezője volt annak, mint amit Rezső várt, így az asztalok körül csak Rezső barbárságáról suttog-tak, aki láthatóan feszengett, és én megengedhettem magamnak egy kurta mosolyt. Hát igen. Erre mondják, hogy isten nem ver bottal! Másnap strandra mentünk, de mivel cirka 18 kilo-méterre volt, lovas kocsival utaz-tunk, lévén buszjárat az egész tér-ségben nem volt. Megtanultam én már ezerszer: az információ hata-lom. A tábori hirdetmény szerint a délutáni program túrázás volt, ezért előrelátóan bakancsot és vizes ku-lacsot is csomagoltam a fürdőcuc-cok mellé. Kissé furcsa látványt nyújtott Rezső egy szál strandpa-pucsban és fürdőgatyában, amikor mindenki rendesen felöltözött, de nem szóltam semmit. A strandon még minden jól alakult, de indulás-nál kiderült, hogy Rezső strandpa-pucsa elszakadt, bár ő váltig állí-totta, hogy valaki elvágta. Sietve közöltem vele, hogy nyilván elment a józan esze, és jó lenne, ha nem cirkuszolna folyton. Benyúltam a zsebembe, és megigazítottam ap-rócska körömvágó ollómat. Követ-kezett a nap fénypontja, a túra ha-zafelé. Tűzött a nap, kegyetlen me-netelés kezdődött. Kezdődött a murvás műúttal, majd áttértünk az erdei talajra, de a csúcs a tarló volt. Rezső folyton lemaradt, mezítláb valóban nem lehetett felemelő él-mény ez a séta, és még egy korty vize sem volt, de valahogy senkinek sem jutott eszébe, hogy segítsen rajta. Sétából egy - egy. Este hatalmas zivatar kerekedett, ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna. Rettentő módon fújt a szél, és ko-romfekete felhőket kergetett az égen. Hirtelen sötétség borult a tájra. Hallottam, amint Rezső nagy fújtatva közeledett a sátra felé, majd hatalmasat esett. Káromkod-va felkelt, továbbindult, majd me-gint hatalmas szaltót csinált, szinte döngött a föld. Ordított torka sza-kadtából, szentségelt, szidta azt az istenverte, rohadt világot, ahol ilyesmi megeshet. Engem persze ez nem lepett meg különösebben, hi-szen saját kezűleg feszítettem ki Rezső sátra elé azt a pár sátorfe-szítő madzagot, amit a saját sátrá-ból szereltem ki. Úgy éreztem, hasznosan töltöttem az estét, és a jól végzett munka boldog megelé-gedettsége töltött el. Éppen elnyu-godott, amikor kirántottam az utol-só madzagot is a helyéről. Össze-dőlt a sátra, kezdhette felállítani a szakadó esőben és tomboló szél-ben. Kényelmesen elhelyezkedtem a meleg takaró alatt, és hallgattam, amint Rezső üvöltve átkozódott, és segítségért esengve egy sátornál kezdett kotorászni; valaki kedélye-sen kiszólt: - Eltakarodjál innen Rezsőkém! - Hepaj a vízben - kipi-pálva. Másnap jelentkeztem a táborveze-tőségen, és elmondtam, hogy az éjszakai felfordulás (itt láttam, hogy az arcok megrándulnak, s tudtam, Rezsőmnek nem igazán áll jól a szénája, hiszen senki sem tudott aludni az állandó, hangos káromko-dástól) ékesen bizonyította a ter-mészeti csapások elleni védekezés szükségszerűségét. Rögtön felvá-zoltam egy vízelvezető csatorna-rendszer munkatervét. Nem kis megelégedettségemre a vezetőség egyhangúlag el is fogadta. A más-nap hajnal máris szorgos munkával kezdődött: kijelöltem Rezső szá-mára a kiásandó árok nyomvonalát. Estefelé még ellenőriznem kellett persze. Megpirongattam, mivel elég lassan haladt, úgy tűnt, a tábor hátralevő részében sem fog unat-kozni. Ahol nem találtam elég mélynek az árkot - és bevallom, elég sok ilyen hely volt - utasítot-tam, hogy mielőbb javítsa ki. A nyaralás hátralevő részében már nem kellet szegény szerencsétlen Rezsővel foglalkoznom, kezes lett, mint a bárány. Végre kitűnően éreztem magam. Ifj. Neumann Miklós Győr, 2000. április 11-12.