Ahhoz képest, hogy saját megyém adott otthont ennek a sokak által legalább hallomásból ismert rendezvénysorozatnak, kapásból sikerült elvétenem a kapolcsi kereszteződést. Sebaj! Éljen az ISMERDMEGSZŰ-KEBBKISHAZÁDAT - mozgalom! - gondoltam magamban, s már kanyarodtam is Nagyvázsony felé, hogy aztán egy Stájerországot megszégyenítő szerpentinen leereszkedve elém táruljon a Balaton-felvidék egyik legszebb medencéje. Elhaladtomban egy pillantást vetettem a vázsonyi várra, amelyben egykor Kinizsi Pál pihente ki szakadatlan, a csoportos török illegális határátlépőkkel vívott "idegen-rendészeti" harcát.
A falu határához közeledve aztán hirtelen valódi európai forgatagba csöppentem. A keskeny, poros országúton sosem látott kocsisor kígyózott, benne franciák, svédek, hollandok, németek s persze hazaiak tűrték a csigalassú araszolást. A csillogó autócsodák lihegve és irigykedve néztek a mellettük elhúzó hátizsákos stopposok után. Sűrű fohászkodásomat meghallgatva, végül megajándékoztak egy parkolóhellyel az égiek (igaz, a falu túlsó végén), jutalmul azért, hogy sikerrel átjutottam az utcákon hömpölygő tömegen. Jó előre beszerzett programfüzetem a hátizsák mélyén lapulva várta ideje eljöttét. Végre ott feküdt előttem Kapolcs, Monostorapáti, Taliándörögd és Vigándpetend, a XII. Művészetek Völgyének rendhagyó színpada, a tájékoztató szerint tele színházzal, koncertekkel, képzőművészettel.
Az elsők, akikkel találkoztam, kissé morcos házőrző kutyák voltak, kik a kapuknak támaszkodva, csupán egy nyelven, de még a külföldiek számára is egyértelműen adtak tájékoztatást bárkinek (a kíváncsi falujárás és a magánlaksértés egyértelmű határairól). Bevallom némi aggállyal viseltettem a várható élményekkel kapcsolatban. Reméltem, hogy nem a "jó öreg" disznótoros, céllövöldés, lagzi zenés "kulturálódásról" lesz szó. Szimatom azonban hamar megérezte: ez itt most valami egészen más. A szépen helyreállított parasztházakkal, takaros kertekkel szegélyezett utcákon mindenki a programok helyszíneit kereste. A vidám sokasággal gyermekes családok, népi táncosok, amatőr színjátszók, hírességek és környékbeliek sodródtak. A kapukban idős nénikék igazították útba a látogatókat, estig helytállva a szűnni nem akaró kérdések özönében. A portákon sok helyütt 3-4 sátor épült már, a több napra érkezők kifüggesztett táblákon találhattak vendégfogadó családokat. A megnyitón számos színész és közéleti személyiség (pl. Dávid Ibolya igazságügyi miniszter) volt jelen. Zászlóforgatók gólyalábon, fúvószenekar indulóval, a polgármesterek pedig kenuval érkeztek a Malom-szigeti főhely-színre a falu bokáig érő kis patakján "A Paradicsom meg-hódítása" című Vangelis-mű dallamaira. A főszervezők - Márta István és Galkó Balázs színművész - szép és vidám köszöntője után ünneprontás-ként hatott az egyik fő szponzor, a ... tv-csatorna elnöke. Erőltetett és oda nem illő monológját elnézően mosolyogva, türelemmel hallgatta a publikum. Az "igazgató úr" előtt üldögélő 80 éves nénikéket és 2-3 éves gyermekeket valószínűleg rendkívül foglalkoztatta (a közszereplésnél manapság elhagyhatatlan) EURÓPAIÚNIÓSINTEGRÁCIÓ-POLITIKA meg MULTI-KULTURÁLISMANAGEMENT.
A nap legmeghatóbb pillanata az őt követő vendég érkezése volt, aki nehézkesen, de korát meghazudtoló tartással vette át a neki titokban készített életműdíjat. A falu 90-es éveiben járó lelki-pásztora, aki nélkül ma nem lenne "VÖLGY", s akinek halk, de szívből jövő köszöntőjét hallanom kellett, hogy rájöhessek: talán még értek magyarul, de azt a nyelvet én már nem beszélem. A megnyitó végén szélnek eresztett színes lufikkal indult útjára a 12. Művészetek Völgye. A délutáni programokból igyekeztem jó néhányat elcsípni. A zsebemben lapuló napijegyet egész nap nem kérték rajtam számon, a felfedezések örömét senki nem akarta elrabolni a látogatóktól.
Voltam dzsessz-koncerten, országos kézműves találkozón, pajta-moziban, ahol fatönkön üldögélve nézhető a kortárs magyar filmművészet, papírmerítő- és kovácsműhelyben. Az amatőr zenei tábort, a pincetárlatokat, a focipályát (ahol a parlamenti válogatott is megfordult) a Klastrom-színpadot (ott jártamkor Horgas Eszter fuvolaművész játszott éppen) rendszeres buszjárat kötötte össze. A szervezők a pincétől a padlásig minden helyet kihasználtak, a párhuzamos programokat ismétlésekkel tették elérhetővé. Délidőben némi pihenőt engedélyeztem magamnak az öreg tűzoltóautónál, amelyből most víz helyett sört pumpáltak a szívélyes tűzoltók. Szerencsére a "búcsúi" árusok csak a hétvégére érkeztek, s hétfőre a tolongás is enyhült, megőrizve a hely varázsát. A meghitt esték beszélgetései hamar megoldották az efféle szórakozástól rég elszokott vendégek nyelvét a Csigaház "vendéglő" udvarán, ahol megállás nélkül forgott a nyárs, és sült a rostélyos.
A szívem csücske minden kétséget kizáróan a színház volt. Esténként sokan zarándokoltunk át Dörögdre, a Pegazus-udvar gyümölcsösébe vagy a kapolcsi Gástya-árokba (pardon, Gástya - sétányra) megcsodálni Csehovot,
Guareschit, Goldonit, Brechtet, vagy éppen Hobó háromféle estjét. Idén az Új Színház, a Merlin és a Pesti Körszínház vállalták a vendégjátékot. A darabok többsége habkönnyű, alkalomhoz illő volt, mégis sokat tanulhatott belőlük a dideregve is kitartó lelkes közönség. A helyiek közül sokan állva nézték végig a késő estébe nyúló darabokat, vastapssal fizetve az amúgy megfizethetetlenért: a (fő)városba zárt Tháliáért. Az egyszerű közönség egyszerű háláját köszönettel fogadták a színpadokon a sztárallűröktől mentes sztárok. (pl. Darvas Iván, Hirtling István, Bánsági Ildikó, Nagy-Kálózy Eszter, Dengyel Iván, Jordán Tamás stb.)
Lassan éjfél is elmúlt, mi-re a nézők szét-széledtek: az álmatlanabbak a blues-kocsma felé, a sietősebbek, mint én is, hazafelé. Kissé irigykedve hagy-tam magam mögött a kerte-ket, ahol a sátrakban zseblámpák világítottak a másnapot tervezgető egyetemisták fölött. Aznap még azok is álmot láttak, akik egész éjjel le sem hunyták a szemüket: négy bátor vidéki falucska álmát a XX. század végi magyar kultúráról.

Kulcsár Gábor



	Művészetek völgye