A nagy vihart kavart ORTT v. Írisz-ügy főszereplője, Révész T. Mihály, jogtörténész, egyetemi docens. Az ORTT előző elnöke lapunk kedvéért tett kivételt fogadalma alól, miszerint egyelőre nem nyilatkozik az ügyről. Exkluzív interjú:

- Az ORTT-t a működése alatt rengeteg támadás érte. Ön összefoglalóan hogyan értékelné a négyéves munkát?
- Ahogy a hallgatóimnak is el szoktam mondani: volt egy kínálati piac, médiapiac. Ma másfél országos műsor helyett a lakásokban legalább három teljes műsoridővel rendelkező fogható Magyarországon. Ha valaki a rádiós piacot nézi, akkor azt látja, hogy két kereskedelmi rádió országosan szór műsort. Valamennyi műsorszolgáltató - köztük a pályázaton nyertesek - végrehajtják a műsorszolgáltatási szerződést, teljesítik vállalásaikat, míg a 90-es évek közepén jogi rendezetlenség és jogbizonytalanság volt ekörül. Ezek az előnyök. Ezenközben kudarcok is történtek. A közszolgálati televíziózás kudarca jelzi azt, hogy a törvény nem tudta megóvni a televíziót befolyásoktól, és főleg nem helyezte biztos gazdasági feltételrendszer közé. Bizonyára az sem erénye a törvénynek, hogy nem sikerült a szükséges mértékben ezt minimalizálni. Úgy látszik, rendszereken átívelően befolyásolják a műsorszolgáltatást.
- Az ORTT szakmai műhibaként értékelte-e a jogerős legfelsőbb bírósági ítéletet, illetve az ítélet fényében a kereskedelmi televíziók pályázatának eredményét?
- Amit én erről gondoltam, az az volt, hogy a Legfelsőbb Bíróság hibás ítéletet hozott. Ma is az a meggyőződésem, hogy törvénysértő, ami nem jelenti azt, hogy a mi pályázati eljárásunk hibátlan lett volna. Nem volt hibátlan. Csak osztottam azt a véleményt, ami az elsőfokú ítéletben van, nevezetesen, hogy a kisebb alaki hiányosságok nem alapozzák meg a pályázati eljárás tekintetében a semmisség kihatásait. Ezt egyébként a másodfokú ítélet sem mondja ki. Azt kell mondanom, hogy tanítani fogják az elsőfokú ítéletet, a másodfokú ítéletet és a felülvizsgálati kérelmeket. Ha más nem fogja tanítani, akkor én fogom tanítani.
- A bíróság által érvénytelennek minősített pályázati eredmény nem alapozta-e meg az ORTT felelősségét?
- A bíróság nem mondta ki érvénytelennek, hanem megállapította azt, hogy az ORTT szabályt sértett mindkét kereskedelmi csatornával kapcsolatban. A TV2 esetében még elmulasztotta az indokolási kötelezettségét is, úgyhogy nem is tudta a hatóság értelmezni az ítéletnek ezt a részét. Az ítélet indokolása számos figyelemreméltó, egyébként nehezen tartható jogi álláspontot fogalmazott meg. Tehát az indoklásról az volt a véleményünk, hogy azt a bírói testületek döntésének magyarázataként, véleményeként kell értelmeznünk, és így nincs is kötőereje. Vagyis egy olyan ítélet született - másodfokon is -, amely végrehajthatatlan volt. Különösen azért, mert a hivatkozott jogszabályi helyek nem azt tartalmazzák.
- A felülvizsgálati kérelem visszavonásával Ön szerint joga volt-e a Legfelsőbb Bíróságnak arra is, hogy a jogerős ítéletet megsemmisítse?
- Szerintem igen, de ennek az indokolásához jogtörténeti-jogelméleti megalapozottságú érvelés kellene. Én nem láttam a Legfelsőbb Bíróság határozatát, mert szóban csak annyit közöltek, hogy írásban is indokolni fogják. Mások lehet, hogyha majd elolvassák az indokolást, akkor azt fogják mondani, hogy valamilyen álláspont kifejtése. Azok, akik ezt mondják, egészen másképp értelmezték korábban a Legfelsőbb Bíróság másodfokú ítéletét.
- Ön szerint etikailag nem visszás-e a TV3, tehát közvetve az Írisz eltüntetése, ami gyakorlatilag az ellenfél felvásárlása, megvásárlása?
- Nem akarok cinikus lenni. Az etika a műsorszolgáltatásban jogszabály. A médiagazdaságban - hacsak az nem erőfölénnyel való visszaélés - ez működhet, amiről egyébként nekem az a véleményem, hogy a formálódó médiagazdaságban szokványos történet tulajdonképpen. Egy hosszú válságát élő multinacionális vállalat feloldódott egy médiakonszernben, amelyről meg az a hír járja, hogy az feloldódik egy még nála is erősebben. Senki nem kérdezi meg, hogy vajon az SBS által tervezett egyesüléshez etikailag hogyan kell viszonyulni.
- Úgy tudom, hogy nem vett részt már azon a bizonyos utolsó ORTT-ülésen, amikor a rádiófrekvencia-pályázatok elbírálása volt, de mégis, Ön szerint ideológiailag semleges volt ezeknek az elosztása vagy sem?
- Akkor is elmondtam: a bírálat módszere volt az, amelyben a bírálók szabad mérlegelési jogának túlságos szerepe lett.
- Ide kapcsolódó kérdés az, hogy mi az oka annak, hogy a rádió kapcsán nem alakult ki hasonló helyzet, tehát a Kossuth Rádió...
- Tudom. Tehát hogy hogyan úszta meg az ORTT botrány nélkül a rádiókat, igaz? A rádió sokkal kisebb, mint a televízió. Egyszerű a műsorszolgáltatás kínálata, kevésbé összetett a helyzet. Vagyis inkább üzleti, üzletileg számít a befektetés, míg a kereskedelmi televíziózást övezi egy sor prekoncepció, például az, hogy a televízió nagy hatalom, politikacsináló. És ami azért fontos, hogy két kereskedelmi rádióért igazi verseny folyt, a két kereskedelmi televíziós frekvenciáért pedig hárman indultak harcba, tehát arra nem volt esélyük. Nem tartalmi és egyéb törekvés is kísérte a pályázatot. És még valami: a pályázat kiírásánál a rádiófrekvenciák esetében hasznosítottuk, amik problémaként a kereskedelmi televízós pályázatoknál visszaköszöntek.
- A közszolgálati rádió nem veszítette el annyira a hallgatótáborát, mint a televízió.
- Először is a közszolgálati televízió úgy viselkedett, mint ahogy Franciaországban is, mint egy kereskedelmi műsorszolgáltató, és kevesebb forrással akarta megteremteni ugyanazt a műsorfilozófiát, mint a kereskedelmi. Abban a kereskedelmiek voltak gyorsabbak, frissebbek, a saját programjukat is jobban ki tudják használni. A közszolgálati rádió nem akart kereskedelmi rádió lenni (legalábbis nem változatlan műsorstruktúrával), és változatlan műsort sugárzott. Még valami: sokkal kevéssé pazarló a közszolgálati rádió, takarékosan kell működniük. Az átalakulás is 96-97-ben nem indult akkora hazugsággal, mint a közszolgálati televízió, úgyhogy ez éppen elég ahhoz, hogy ne érje akkora presztízsveszteség. És hát a szokás is elég nagy úr: az emberek reggel meghallgatják a Krónikát, este hazamennek, meghallgatják ugyanazt. Más: mosogatás közben is lehet rádiózni. Egymillió ember a Vasárnapi Újságot hallgatja, másik egymillió ember a 16 órát, és mindenki megtalálja a maga kínálatát. (Ez nem jelenti azt, hogy létezne például liberális délután.)
- Mint médiajogásznak, mi a véleménye a médiakuratóriumokban kialakult helyzetről?
- Fájlalom. Az a véleményem, hogy a legfőbb ügyésznek jogértelmezése helyes. A nyolctagú kuratórium nem négytagú, egyébként sehol nincs a törvényben lefektetve a kényszer. Az egy pozitív szabály szerintem, hogy meg kell egyezni, de a törvényben egy helyütt van konszenzuskényszer: az alelnök esetében, ha ez nem jön létre, akkor sorsolják az alelnököt. Az Országgyűlésnek a legtöbb szavazatot kapott négy jelöltet kell majd megválasztania. Hogy ezt nem teszik, azt én értem. A kérdés másik avatott szakértője Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár, aki több újságcikkben fogalmazta meg véleményét az ORTT v. Írisz-ügyről.

- Hibázott-e az ORTT a kereskedelmi televíziók pályázatainak elbírálásakor, vajon szakmai vagy politikai megfontolások játszottak elsősorban szerepet?
- Azt, hogy hibázott az ORTT, a bíróság ítélete megállapította. Azon lehet vitatkozni, hogy ez a része a megállapításnak a bírósági ítélet indoklásában van csak, lehet azon egy jogelméleti vitát folytatni, hogy mennyiben kötelező ez az indoklásban szereplő megállapítás, s mire kötelezi az ORTT-t, de azon nem lehet vitatkozni, hogy a Legfelsőbb Bíróság egyértelműen megállapította a jogerős ítéletben, hogy az ORTT mind a pályázatoknak a befogadásakor, tehát a jogellenesen befogadott pályázatoknak a versenyben tartásával, mind pedig a pályázat elbírálásával megsértette a szabályokat. Ez nem vitakérdés. Hogy e mögött milyen megfontolások voltak, azt persze én innen kívülről nem tudom megállapítani. Nehezen tudom elképzelni, hogy ez politikai megfontolásoktól mentes, egyszerű tévedés volt. Tudjuk, hogy az ORTT-ben számos jogász működik, maguknak az ORTT-tagoknak egy jelentős része is jogász, az apparátusban is nagyon komoly jogászok működnek, nagyon sok pénzért, szerintem irreálisan sok pénzért ügyvédi irodát bíztak meg az egész pályáztatásnak a lebonyolításával, tehát nehéz azt feltételezni, hogy itt ennyi jó jogász jogi hibát, jogi műhibát követne el. Ennek következtében nehéz másra gondolni, minthogy nem jogi hiba eredménye a döntés.
- Megállapítható-e az ORTT felelőssége?
- Természetesen, a bíróság megállapította az ORTT felelősségét. Nem én mondom, hogy az ORTT felelős, a bíróság mondja.
- Viszont a Legfelsőbb Bíróság ebben az ügyben a felülvizsgálati kérelem visszavonása után magát a jogerős ítéletet is hatályon kívül helyezte. Vajon ezzel helyesen járt-e el?
- Én most már több cikkben fogalmaztam meg, hogy szerintem ez egy téves bírói döntés, a polgári perrendtartás téves értelmezésével jutott a Legfelsőbb Bíróság erre az eredményre. Azt a szabályt nem vette figyelembe szerintem a Legfelsőbb Bíróság - a Pp. 228.§-nak az egyik bekezdését -, ami arról szól, hogy valóban, lehet felülvizsgálati szakban a felek kezdeményezése nyomán megszüntető határozatot hozni, de ennek az a korlátja, hogy a megszüntetés nem érintheti a jogerőre emelkedett részét az ítéletnek. Tehát a jogerő korlátja mind a megszüntetésnek, mind a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésének. Hiszen a jogerőnek ez a lényege. Az egész intézménynek az a lényege, hogy az nem a peres felek akaratán múlik, hogy egy jogerős ítélettel mi lesz, és egy eljárást úgy szüntetnek meg, mintha azt el sem kezdték volna. Tudniillik - most függetlenül attól a szabálytól, amibe szerintem tételesen beleütközik a Legfelsőbb Bíróság döntése -, ha az intézmény funkcióját nézzük, ha egy jogerős ítéletet semmissé lehet tenni, meg nem történtté lehet tenni, és úgy lehet megszüntetni az eljárást, mintha az el sem indult volna, akkor a jogerőnek az a funkciója nem érvényesül, ami az egyik fő funkciója, hogy az anyagi jogerő azt jelenti, hogy ugyanabban a jogvitában, ugyanazok a felek, még egyszer keresetet nem nyújthatnak be: még egy per abból nem származhat. Ma ennek semmi akadálya nincs. Lefolyt egy eljárás, megszületett egy jogerős ítélet, majd egy felülvizsgálati kérelem folytán még egy eljárás elindult, és holnap elindulhatna az ügy a legeslegelejéről. Ha az Írisznek még érdekében állna - mint tudjuk, gazdasági okok miatt nem áll érdekében, mert hiszen megvásárolták tulajdonképpen a vesztesek, de ha holnap újra visszavásárolná az Íriszt egy olyan gazdasági társaság, amelyiknek érdekében állna ezt a pert újra kezdeni -, akkor ezt a pert újra lehetne kezdeni. Ez egy abszurdum. Ez nem lehetséges a jogerő intézményének a funkcionálása mellett. Pontosan erre szolgál a jogerő, hogy ugyanabban az ügyben ugyanazok a felek ne indíthassanak még egyszer keresetet.
- Érintette is azt a témát, amit meg akartam kérdezni, hogy mennyiben tartja etikusnak azt, hogy a pályázaton nyertes két társaság kivásárolta magát a perből?
- Ezt én nem tartom etikai kérdésnek. A cikkemben is megírtam, és tartom ezt a véleményemet: ez lehet, hogy nem szép, ez lehet, hogy a kapitalizmusnak valamiféle olyan farkastörvénye, amit fanyalogva fogadunk, de ez ellen nincsen orvosság. Tehát bárkit bármikor mindenhonnan ki lehet vásárolni. Ezzel szemben lehet mindenféle rossz érzése az embernek, történetesen nekem is van, tehát én is azt érzem, hogy egy picit a joggal is, mint egy játékszerrel játszanak, mert a jog úgy működik, hogy vannak nyertesek, meg vannak vesztesek egy adott ügy kapcsán. Ha a nyertest a vesztes meg tudja vásárolni, akkor a jognak ez a kategorizálása - ami persze csak egy adott ügyre érvényes, hogy valaki megnyerte, valaki meg elveszítette azt a bizonyos pert -, hát ez elrelativizálódik, mert lám a vesztesből nyertes lett. De mint jogász, ez ellen nem tudok jogi érvet felhozni. Ha valakinek van pénze, megvásárolhatja a nyertest. Nem ez a probléma. Az a probléma, hogyha ennek következtében a jog erre még rásegít azzal, hogy nem elég, hogy megvásárolta, és ezzel tulajdonképpen elérhette azt, hogy majd nem hajtják végre az ítéletet - nyilvánvalóan nem fogja végrehajtani a számára kedvezőtlen ítéletet az az egykori vesztes, aki most már nyertes -, erre a jog még rápakolt azzal: nem is kell végrehajtanod, mert meg is semmisítem az ítéletet. Itt összekeveredik két dolog. Azt elfogadom persze, hogy egy ilyen gazdasági tranzakció következtében a jogban korrekt módon megszületett ítéletek is "elrelativizálódnak", mert úgysem fogják a felek végrehajtani. Ugyanaz az eset, mintha én a haragosomat beperlem egy tartozás miatt, a bíróság megítéli a javamra a tartozást - a haragosnak meg kellene fizetni -, majd kibékülök vele, rájövök, hogy tulajdonképpen én szívesen odaadom neki ajándékba azt a pénzt, amivel tartozik, és azt fogom neki mondani, hogy itt van a bíróság ítélete, de ne add ide azt a pénzt. Ezzel szemben a jognak nincs ellenszere, és nem is kell, hogy ellenszere legyen. Mert mi megegyeztünk egymással abban, hogy nem hajtjuk végre a bírósági ítéletet. De a bíróság nem mondhatja neki azt, hogy nem is kell odaadnia. A bírósági ítéletnek csak az lehet a következménye, hogy neki fizetnie kell. Ha nem fizetem meg, az egy más kérdés, az a mi problémánk. A jog ebben nem segíthet nekünk. Mert akkor a jog olyan mértékben válik bizonytalanná és kiszámíthatatlanná, hogy nem fog tudni betölteni olyan funkciót, amit be kell töltenie: jogvitákat el kell döntenie.
- Ön a Nyilvánosság Klub ügyvivőjeként több alkalommal is szót emelt a közszolgálati televízióban uralkodó viszonyokkal kapcsolatban. Lát-e Ön torzulást a közszolgálati televíziók politikai, illetve hírműsoraiban?
- Én azt gondolom, hogy sajnos ezt a torzulást nap, mint nap érzékelem. Hadd mondjam el egy teljesen friss, tegnapi élményemet. Tegnap este Torgyán József földművelésügyi miniszter volt a vendége az Aktuális című műsornak a közszolgálati magyar televízióban. Egy olyan ügyben kérdezték, amelynek a lényege az, hogy valaki őt bizonyos manipulációkkal, bizonyos megengedhetetlen előnyök nyújtásával vádolta meg (egy másik képviselő). A közszolgálati televízió kizárólag Torgyán Józsefet kérdezte meg erről az ügyről, és azt a képviselőt, akit egyébként ő hamis vád miatt feljelentett, és a műsorban többször mondta el, hogy börtönben a helye, azt a képviselőt furcsa módon ez a műsor nem hallgatja meg. Kérdezem én, milyen kiegyensúlyozottság ez. De ezeket a példákat én elég hosszasan tudnám említeni. Sajnos nincsen persze sehol, semmilyen rendszerben valamiféle atombiztos garancia arra, hogy a közszolgálati televízió kiegyensúlyozottan működik, de hogyha a garanciákat is eltorzítják - gondolok én arra, hogy a kuratóriumok elnöksége egyoldalú -, akkor ez a garancia még kevesebb, majdnem semmi garancia nincs, tehát pusztán egy-egy szerkesztőnek a jóindulatán múlik, hogy odaülteti-e az ellenfelet Torgyán Józseffel szemben. Gyanítom, hogy azért nem ültette oda, mert Torgyán József ragaszkodott ahhoz, hogy kizárólag ő legyen a műsor vendége, és nem egy párbeszédet folytat. Mint ahogy egyébként a riporterrel sem folytat párbeszédet, hanem kinyilatkoztat. Nem kérdésekre válaszol - kérdésekre egyáltalán nem válaszol -, beszél valamit. És akkor szembesítik azzal mondjuk például, hogy nem igaz az, amit a megállapodás kapcsán mond, akkor azt mondja, hogy az nem érdekes. De mindegy, ezek részletek. Szóval én azt gondolom, hogy azok a minimális garanciák, amik a törvényben benne vannak, sem érvényesülhetnek akkor, hogyha ezek az egyoldalú kuratóriumi elnökségek fennmaradnak.
- Ez a kérdés, a közszolgálati televízió elfogultsága talán összefügg az ORTT átpolitizáltságával, mert ugye a TV 3-at többször büntették azzal, hogy főműsoridőben nem sugározhatott, míg az MTV 1-et egyszer, egy déli órában egy percig büntették felfüggesztéssel. Ez is aláhúzza azt, hogy a háttérben politikai alkuk vannak.
- Sajnos a probléma igazából véve a rendszerrel van. És ha már a Nyilvánosság Klubot említette, én a Nyilvánosság Klub nevében 1997 januárjában az Alkotmánybírósághoz fordultam, és ez az indítvány az óta ott fekszik, tehát több mint három és fél éve. Ennek az indítványnak az volt a lényege, hogy a médiatörvénynek ezek az intézményei - például az ORTT - összetételükben bizony nem felelnek meg annak a követelménynek, amit az Alkotmánybíróság 1992-ben - amikor az akkori, 1974-es kormányhatározat alkotmányellenességéről döntött, és megpróbálta egy alkotmányos médiatörvénynek a követelményrendszerét előre kidolgozni, amit akkor lefektetett - mondott, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók alkotmányos működése, kiegyensúlyozottsága azt feltételezi, hogy ezek a műsorszolgáltatók ne csak a kormánytól legyenek függetlenek, hanem a parlamenttől is abban az értelemben, hogy a parlament sem lehet abban a helyzetben, hogy kizárólagos befolyást tudjon gyakorolni ezeknek a műsorszolgáltatóknak a műsorai tartalmára. Márpedig például az ORTT összetétele - ami kizárólag pártok jelöltjeiből álló testület - azt jelenti, hogy a parlamentnek meghatározó befolyása van. Itt nem szükségképpen arról van szó, hogy a parlament mely részének, az ellenzéknek-e vagy a kormánypártoknak: az összes pártnak sem lehet meghatározó befolyása. Az ORTT egész működése, a panaszbizottság működése az elmúlt öt esztendőben gyakorlatilag arról szólt, hogy a pártok egymást is segítik abban, hogy korlátozzák a szerkesztés szabadságát. Egyszer az egyik párt támadja meg a műsort, és akkor a másik párt segíti a panasznak az elfogadásában, máskor fordítva történik, de pártszempontú műsorszerkesztés folyik az ORTT-ben és a panaszbizottságban, ami szerintem megengedhetetlen. Ráadásul ebben az elmúlt időszakban az ORTT-n belüli viszonyok úgy alakultak, hogy nem szükségképpen kormánypártok - ellenzéki pártok mentén strukturálódott a testület, hanem például az említett Írisz TV-ügyben és általában a pályázatok ügyében, úgy tűnik, hogy kialakult egy koalíció az akkori kormánypártok és bizonyos ellenzéki pártok között. De mindegy is, hogy hogyan alakulnak ezek a koalíciók, amit én itt egyszerűen elfogadhatatlannak, sőt alkotmányellenesnek tartok, hogy a pártok felügyeljék kizárólag a közszolgálati rádiókat és televíziókat.
- Ehhez kapcsolódna a következő kérdésem is. Nagy vihart kavart február végén a rádiófrekvenciák elosztása, amit az ORTT végzett. Itt is ugyanaz a kérdés merül fel, mint eddig is, hogy ezek az eredmények ismeretében mennyiben lehettek pusztán szakmai alapúak, vagy szintén bekapcsolódott a politikai szempont, hiszen olyan jól bejáratott rádiók, mint például a Tilos Rádió nem kapott frekvenciát, de új, ideológiailag elkötelezett rádiók viszont igen.
- Itt is azt kell mondjam, hogy nyilvánvalóan - anélkül, hogy én ezt bizonyítani tudnám - csak politikai megállapodások lehetnek a háttérben, mert máskülönben a BBC, a Deutsche Welle vagy éppenséggel a Tilos Rádió - ami nagyon népszerű a maga műfajában - kiakolbólítása a pályázat nyertesei közül nem képzelhető el. "No name" pályázók nyertek, akik semmit sem bizonyítottak még - én nem vagyok előítélettel senkivel szemben -, de hát a BBC is bizonyította, hogy tud rádiót csinálni, a Deutsche Welle is bizonyította, meg a Tilos Rádió is bizonyította, azok, akik most nyertek, vagy legalább sokan közülük, semmit sehol sem bizonyítottak. Nem azt akarom mondani, hogy nem lehet, hogy jó rádiót fognak csinálni, de hát nehéz elhessegetni azt a gyanút, hogy itt politikai megfontolások voltak. Még egyszer mondom: e mögött sajnos a rendszer hibája van. Én mégcsak azt se mondom, hogy az ORTT-tagok rosszabbak, mint más emberek. Olyan emberek, amilyenek mindenki, vagy a nagy átlag. Az emberek általában az érdekeiket, és nagyon is különösen a politikai érdekeiket követik, mert hiszen a politikai pártok küldték oda, abba a testületbe őket. Azok, akiknek ez egzisztenciális kérdés, és akik mondjuk egy következő ciklusban is az ORTT tagjai akarnak maradni - lám, maradtak is tagok az ORTT-ben a korábbiak közül - azok úgy kell, hogy viselkedjenek, ahogy a pártjuk elvárja tőlük, mert legközelebb nem lesznek ORTT-tagok. Márpedig minden embert a saját érdekei vezérelnek, ezért nem kell őket elítélni: a rendszer a rossz. Nem szabad őket abba a helyzetbe hozni, hogy ők politikai érdekeik mentén viselkedve politikailag torz és szakmailag torz döntéseket tudjanak hozni.
- Négytagú médiakuratóriumok álltak fel. Az MSZP bejelentette, hogy ismét az Alkotmánybírósághoz fordul. Várható-e, hogy az Alkotmánybíróság ebben dönteni fog, vagy ítélt dologként elutasítja, és ha dönt, akkor várható-e, hogy Németh János, illetve Holló András alkotmánybíró urak véleménye most többségbe kerül?
- Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszoljak, ismernem kellene az MSZP beadványát. Én nem ismerem, én csak azt ismerem, amit az újságokban olvastam erről. Azt ott nem pontosan értem, hogy a Duna Televízióval kapcsolatban például azzal érvelnek, hogy a határon túlra sugárzás jelent valamiféle alkotmányos problémát. Nem ismerem a beadványt, erről nem akarok nyilatkozni. Nyilvánvalóan nem ugyanaz a beadvány: annyira azért gondolom, értenek hozzá, hogy ugyanazt még egyszer nem adják be. Most függetlenül attól, hogy ők mit adtak be, én el tudok képzelni például egy olyan beadványt, ami az elmúlt időszak történései alapján azért alkotmányos problémaként megfogalmazódhat: nem tudom, hogy van-e olyan politikai szereplő, aki ezt megkérdezi. De például az a helyzet, amiben egy törvényességi felügyeletet ellátó legfőbb ügyész intézkedésére az alapító képviselője - ebben az esetben az Országgyűlés elnöke - azt mondja, hogy ez egy irreleváns intézkedés vagy vélemény volt, amit nem kell figyelembe venni, akkor meg lehet kérdezni azt, hogy alkotmányos-e az a szabályozás, nincsen valamilyen alkotmányellenes mulasztás abban a szabályozásban, ahol egy törvényességi felügyeleti szerv nem tudja érvényesíteni a törvényességi szempontjait egy alapítvánnyal kapcsolatban. Megkérdezem: akkor minden alapítványi képviselő mondhatja azt a törvényességi felügyeletnek, hogy igaz ugyan, hogy maga azt mondja, hogy én törvényellenesen hoztam létre mondjuk a kezelő szervét az alapítványnak, de engem ez nem érdekel, amit maga mond. Ha a törvényességi felügyelet nem tudja keresztülvinni egy jogrendszerben a maga törvényességi felügyeleti intézkedéseit, és nem tudja érvényesíteni az abban foglaltakat - márpedig Györgyi Kálmán világossá tette, hogy szerinte a kuratóriumok megalakulása törvénysértő volt -, akkor ott valami probléma van: ott egy alkotmányos probléma van, akkor itt valami hiányzik a rendszerből, ami garantálná azt, hogy a törvényességi felügyeletnek az intézkedését tessék végrehajtani. És itt most zárójelbe is tehetjük azt, hogy a törvényességi felügyeletnek igaza van, vagy nincs igaza. (Történetesen az én véleményem szerint Györgyi Kálmánnak igaza volt a véleménye megfogalmazásában.) De hozzáteszem, hogy ez a probléma akkor is fennáll, ha nincs igaza. Egy törvényességi felügyeleti szervnek az intézkedését akkor is végre kell hajtani, ha valakinek az a véleménye, hogy az nem jó. Az nem az alapítókon múlik, hogy a törvényességi felügyeletnek a döntését a szerint hajtja végre, hogy tetszik-e neki vagy egyetért-e vele. Történetesen én egy alapítványnak az igazgatója vagyok egy emberi jogi információs központban. Ha én, mint alapítványi igazgató egy törvényellenes intézkedést hozok, vagy törvényellenesen járok el akármilyen tekintetben, és az ügyészség azt mondja nekem, hogy ez törvényellenes volt, tessék megszüntetni a törvényellenességet, és én nem értek ezzel egyet, akkor mindent csinálhatok, csak azt nem mondhatom neki, hogy ne haragudjon, nem hajtom végre, mert ez hülyeség, nem értek ezzel egyet. Ha a jogrendszer így fellazul, hogy egy törvényességi felügyeleti intézkedésnek nincsen következménye, mert az intézkedésnek a címzettje azt mondja, hogy ő azzal nem ért egyet, mert egyébként is irreleváns, akkor a jogrendszerben valami nem működik helyesen. Tehát én ezt látom az egyik fő problémának - és ennyiben általánosítható ez az egész -, hogy ezekkel az intézkedésekkel sajnos a jogban való bizalom van aláásva, és ez igaz az ORTT-döntésben hozott legfelsőbb bírósági ítéletre, igaz a legfőbb ügyész végre nem hajtott törvényességi felügyeleti intézkedésére. Hogyha az állampolgár azt látja, hogy nem kell végrehajtani egy intézkedést, hogy a Legfelsőbb Bíróság azt is megteheti, amit egyébként a polgári perrendtartás szabályai szerint nem tehet meg, akkor azt fogja mondani az állampolgár, hogy én miért hajtsam végre a jogszabályokat, én miért fizessek adót, én miért kövessem a törvényességi felügyeletnek az intézkedéseit, ha van, akinek nem kell követnie. Ezt látom messze túlmutató tanulságának, rossz tanulságának ezeknek az ügyeknek - most a politikaitól függetlenül -, hogy nem szabad a jogot ilyen módon aláásni, mert onnan nincsen visszaút akkor. Holnap nem lehet azt mondani az állampolgárnak, hogy te kövesd a jogot, majd én meg meglátom, hogy követem-e, attól függően, hogy tetszik-e a döntés.

Csörgits Lajos - Farkas Dénes