Organization for Security and Cooperation in Europe (OSCE)
	- Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet -

Általános tudnivalók az EBESZ-ről Az EBESZ 55 részes államból álló biztonsági szervezet, melynek földrajzi hatóköre Vancouvertől Vlagyivosztokig terjed. Ezen a területen ez az elsődleges eszköze a korai figyelmeztetésnek, a konfliktus-megelőzésnek, a konfliktuskezelésnek és a konfliktusok utáni helyreállításnak, rehabilitációnak. Az EBESZ a biztonság fogalmát átfogóan, kiterjedten és együttműködve közelíti meg. Rendkívül széles eszközeinek és intézkedéseinek skálája: katonai ellenőrzés, megelőző (preventív) diplomácia, bizalom és biztonságfejlesztő és építő rendszabályok, emberi jogok, választások megfigyelése és gazdasági-környezetvédelmi biztonság. Mivel a döntések konszenzuson alapulnak, minden - az EBESZ akcióiban résztvevő államnak - egyenlő jogai vannak, helyzetük egyenlő. Ezek azon fő jellemzők, melyek megkülönböztetik az EBESZ-t minden más európai szervezettől és intézménytől. Az 55 részes állam alkotta EBESZ joggal tarthat igényt arra, hogy a legnagyobb létező regionális biztonsági szervezetnek tekintsük. Hatóköre kiterjed a kontinentális Európára, a Kaukázusra, Közép-Ázsiára, Észak-Amerikára és mediterrán, illetve ázsiai országokkal is együttműködik. A biztonság átfogó értelmezése Az 1973-ban kezdődő Helsinki folyamat kezdete óta az EBEÉ, illetve most az EBESZ széles és kiterjedt értelemben foglalkozik a biztonsággal. Az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelme és érvényesítésük elősegítése, a gazdasági és környezetvédelmi együttműködés legalább olyan fontosnak bizonyult a béke fenntartása és a stabilitás szempontjából, mint a politikai- katonai eszközök, intézkedések. Ezek az EBESZ akcióinak integráns összetevői. A biztonság változatos szemléletmódjait szorosan összefüggőnek és összekapcsoltnak minősíthetjük, amely így oszthatatlannak tekinthető. Az EBESZ részes államai folyamatos erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy fokozzák a biztonság változatos dimenzióinak kiegészíthetőségét. A szervezet a konfliktuskezelés minden fázisában aktív, a korai figyelmeztetéstől és konfliktus-megelőzéstől kezdve a konfliktus kezelésen át a konfliktus utáni helyreállításig. Együttműködés Kezdve azzal, hogy a biztonság oszthatatlan, a részes államok érdeke az európai béke fenntartása, ezért együtt kell működniük a válságok keletkezésétől fogva, illetve, hogy a már létező válságok kockázatát a minimálisra csökkentsék. Az alapul szolgáló előfeltételezés az, hogy az együttműködés előnyökkel jár minden részes állam számára, míg az egy államban, illetve régióban fennálló bizonytalanság, válság az összes állam jólétét befolyásolja. A megoldás az lehet, hogy együtt dolgoznak, a biztonságot együtt valósítják meg, nem pedig egymás ellen. A Lisszaboni Charta az Európai Közös és Átfogó Biztonsági Modellről a XXI. században.(1996 december): "Eltökéltek vagyunk, hogy tanuljunk a múlt tragédiáiból és hogy a jövőre vonatkozó együttműködést a jelenbe valósítsuk meg azzal, hogy megteremtünk egy közös biztonsági teret választóvonalak nélkül, melyben minden állam egyenlő partner. Komoly kihívásokkal nézünk szembe, de közösen esszük ezt." Ez az idézet is azt mutatja, hogy a közös biztonsági kapcsolatok az együttműködésen kell hogy alapuljanak, és hogy egy állam se erősítse biztonságát bármely más résztvevő állam kárára. A biztonsági együttműködés előfeltételezi a részes államok felsőbbségmentes magatartását. Ez igazi partnerkapcsolatot kíván meg, mely a közös felelősségre-vonhatóságon, átláthatóságon és bizalmon alapul. Egyedülálló státusz Egyrészről a nemzetközi jogban nincs törvényes státusza és minden döntése politikai jellegű. Ennek ellenére egy nemzetközi szervezet legtöbb hagyományos jellemzőivel rendelkezik: állandó döntéshozó szervek, állandó központ és intézmények, állandó személyzet, rendszeres pénzügyi erőforrás. Legtöbb eszköze, döntése, állásfoglalása jogi nyelvezetű keretbe foglalt, és értelmezésükhöz a nemzetközi jog alapelveinek és a nemzetközi egyezmények állandó technikáinak ismerete szükséges. Az, hogy az EBESZ állásfoglalásai jogi kötőerővel nem rendelkeznek, eredményességéből semmit sem csökkent. Az, hogy a legmagasabb politikai szinten születnek ezen állásfoglalások, olyan tekintéllyel rendelkeznek, melyek védhetően legalább olyan erősek, mint bármely más törvényi statútum a nemzetközi jog hatálya alatt. Történelmi áttekintés A Pán-európai biztonsági konferencia ötletét a Szovjetunió vetette fel az 1950-s években. Az első konkrét indítvány 1954-ben született, amikor a SZU azt javasolta, hogy dolgozzanak ki egy 50 évre szóló egyezményt, amelyet minden európai állam aláír és egy állandó intézményi szervezet támogat. Mivel a tervezet magába foglalta az NDK-t, és kizárta volna az NSZK-t a NATO-ból, elterelve ezzel az európai és amerikai biztonsági érdekeket, a nyugati hatalmak elfogadhatatlannak tartották. Az ötletet néhány évre elhalasztották olyan események, mint Magyarország megszállása, a lengyel események és a Berlini Fal megépítése. Az 1960-s évek közepén az enyhülésből és az egyre gyakoribbá váló kereskedelemből előnyre tettek szert a keleti és nyugati hatalmak, melyek javaslatot tettek egy európai biztonsági konferencia összehívására, amely ünnepélyesen elfogadott volna egy szöveget Európa fennálló határairól, és mely meghatározta volna egy nagyszabású Kelet-Nyugati gazdasági együttműködés szerkezetét. Ezt az ötletet, melyet a legtöbb semleges európai és el nem foglalt állam támogatott, a NATO igen óvatosan fogadta. 1969-ben a szövetségesek jelezték, hogy készek részt venni egy ilyenfajta konferencián, feltéve, ha bizonyos feltételek megvalósulnak. Ezek a következők voltak: USA és Kanada részvétele, Berlin törvényes helyzetének ismételt megerősítése, párbeszéd a hagyományos európai leszerelésről, továbbá napirendi pont az emberi jogok kiadványba foglalásáról. 1970-re a konferencia megtartásának akadályai megszűntek, és Finnország adott otthont az előkészítő tárgyalásoknak. Ezek a megbeszélések 1972 nov. 22-én kezdődtek Dipoliban, és egészen 1973 június 8-ig tartottak. A konferencia a Helsinki Tanácskozás Záró Ajánlásával végződött, mely körvonalazta és részletezte egy három részből álló konferencia gyakorlati megvalósítását: napirend, résztvevők, időpont, hely, szabályok, és pénzügyi kérdések. Az első szakaszban (1973 július 3 - 9.) 35 külügyminiszter - Albánia és Andorra kivételével - továbbá USA és Kanada kiadott egy ún. Kék Könyvet melyben a kormányok kifejtették álláspontjukat az európai biztonságról és együttműködésről és a konferencia további teendőiről. A második szakaszban (1973 szeptember 18-tól 1975 július 21., Genf) megalkottak egy lényegi munkatervezetet. A 35 részes állam szakértői azzal voltak elfoglalva, hogy megvalósítsák az első multilaterális kelet-nyugati tárgyalási folyamatot. Az eredmény az EBEÉ Zárónyilatkozata volt. Ezt a szöveget írta alá 35 állam és kormányfő 1975 július 30-án és augusztus 1-én Helsinkiben, a harmadik szakaszban. A Zárónyilatkozatban a résztvevő államok megállapodtak abban, hogy folytatják a multilaterális folyamatot, melyet a Konferencia elkezdett azzal, hogy periodikus eljárások keretében, a nyilatkozat rendelkezésének megvalósítása érdekében, a résztvevő államok alaposan kifejtik nézeteiket, továbbá elmélyítik közös kapcsolataikat, fejlesztik a biztonságot és az együttműködés folyamatát. Ezeket további egymást követő találkozókon - Belgrádban, Madridban és Bécsben érték el. A Helsinki Zárónyilatkozat az ajánlások 3 fő sorozatát ölelte fel, melyet a köznyelv kosaraknak nevez. Első kosár: A biztonság politikai, katonai nézőpontjai - A kapcsolatokat vezérlő alapelvek (Tízparancsolat) - A katonai bizalomépítési szabályok Második kosár: Együttműködés - gazdaság - tudomány - technológia - környezetvédelem Harmadik kosár: Együttműködés - humanitárius kérdések - emberi kapcsolatok - információ - kultúra - oktatás Helsinki Tízparancsolat 1. szuverén egyenlőség, a szuverenitásból fakadó jogok elismerése 2. fenyegetés és erőszak alkalmazásától való tartózkodás 3. határok sérthetetlensége 4. államok területi integritása 5. viták békés rendezése 6. belügyekbe való be nem avatkozás 7. emberi jogok és alapvető szabadságjogok elismerése - gondolkodás, lelkiismeret, vallás, hit 8. emberek egyenlő jogai és szabad akarata 9. államok közötti együttműködés 10. kötelezettségek jóhiszemű teljesítése a nemzetközi jog hatálya alatt Az EBEÉ számos vonatkozásban különleges és innovatív szervezet. Először is egy olyan területen, amelyet a blokkok közötti szembenállás jellemez, az EBEÉ széles tagsága minden az értekezleten résztvevő állam szuverenitása, függetlensége és teljes egyenlősége tart egységben. Másodszor, abban az időben, amikor a legtöbb tárgyalás és biztonsági szervezet apránként közelítette meg a biztonság kérdését, az EBEÉ átfogó nézőpontot képviselt és szentesített. A biztonság különböző elemei közötti kapcsolatteremtés bizonyult az EBEÉ legnagyobb erősségének. Harmadszor az értekezleten hozott döntések konszenzuson alapultak, így a folyamat legalább olyan fontos volt, mint a döntés maga. Negyedszer, az EBEÉ döntések politikai kötőerőt jelentettek, jelentős rugalmasságot biztosítva ezzel az értekezlet számára. Végül az EBEÉ-nek nem volt intézményi struktúrája, s ez azt eredményezte, hogy a folyamat legnagyobb hajtóerejét a folyamat végén megjelenő döntés képezte. A Helsinki folyamat a résztvevő államok számára a kommunikáció állandó csatornáját biztosította, úgy mint egy "igazgatási törvénykönyv - Code of Conduct", továbbá egy hosszú távú együttműködési program keretében. Ezek mind a stabilizációt, mind a békés átalakulást előmozdították Európában. Ennek eredményeként a hidegháború alatt az EBEÉ valódi minőségi változást vezetett be a kelet-nyugati kapcsolatokban akkor, amikor a legtöbb kapcsolatot a feszültség és a kétértelmű enyhülés váltakozása jellemzett. Ez europaizálta a bipoláris légkört azzal, hogy a semleges és meg nem szállt országokat bevezette az európai biztonsági rendszerbe, egyenlővé téve őket a szövetséges hatalmakkal. Szélesítette az államok közötti kapcsolatok területét azzal, hogy az együttműködés új területeit honosította meg, köztük az emberi jogok és a környezetvédelem a legfontosabbak. A kelet-nyugati kapcsolatokban hosszú ideig tabunak számító emberi jogok a Zárónyilatkozat következtében a párbeszéd jogszerű tárgyaivá váltak. Abból a feltevésből kiindulva, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak az emberi szempontokat is tartalmazniuk kell, az ezen a területen megjelenő kötelezettségvállalások nem kizárólag egy állam belügyébe tartoznak. Az EBEÉ-nek köszönhetően az alábbi humanitárius esetek nagy száma oldódott meg pozitívan: családi kapcsolatok, családegyesítés kétnemzetiségű házasság Az Európában élő emberek így közvetlenül érintetté váltak a Helsinki folyamatban. Kelet-Európában és a Szovjetunióban polgárok százai tömörültek csoportokba, hogy vizsgálják a Zárónyilatkozat megvalósítását és ezek megvalósulásának elmaradása esetén szemrehányást tettek vezetőiknek. A másik hagyományos és fontos kérdés a katonai biztonság. Az EBEÉ képes volt a katonai feszültség csökkentésére azzal, hogy megvalósította a bizalomépítő szabályokat, melyek fokozták a katonai átláthatóságot, és bevezették a hadi vizsgálatokat és katonai akciókat akkor, amikor Európában a biztonságot gyanakvásból eredő fenyegetés veszélyeztette. Ebben a vonatkozásban az EBEÉ katalizátor volt az európai biztonság és együttműködés terén és legyőzte Európa ideológiai megosztottságát a '70-es, '80-as években. Hogyan lett az EBEÉ-ből EBESZ? A kommunizmus összeomlásával, melyet a berlini fal leomlása is szimbolizált, drámaian megváltozott Európa biztonsága, és ezzel együtt az EBEÉ is. Azzal, hogy a demokrácia, a béke és biztonság új szakasza kezdődött el Európában, az EBEÉ részes államai világosabb jövő felé nézhettek, de még mindig nem tudtak túllépni a múlt örökségén. Az EBEÉ új kihívásokkal és új felelősségvállalással nézett szembe az átmeneti időszakban, melyet az intézményesítés, az operacionális képességek erősítése, a további állásfoglalások és alapelvek kidolgozása jellemzett. Ebbe az irányba az első lépést a Párizsi Statútum jelentette, melyet 1990 november 21-én írtak alá az államok állam- és kormányfői. Ez mérföldkőnek bizonyult a Helsinki-folyamatban. Ez volt az első olyan multilaterális egyezmény, amely kimondta és felbecsülte a hidegháború befejezésének jelentőségét, és amely utat nyitott egy új időszaknak. Az Egyezmény kimondta továbbá, hogy szükséges intézményesíteni az EBEÉ rendszerét politikai konzultációkkal és állandó intézményekkel. Elhatározták, hogy az államok állam- és kormányfői kétévente, a külügyminiszterek évente, a magas rangú külügyi tisztségviselők pedig alkalomszerűen találkoznak. Ezen találkozók elősegítésére állandó adminisztratív infrastruktúrát hoztak létre. Részei: Titkárság, Konfliktus-megelőző Központ, Szabad Választások Hivatala. Annak érdekében, hogy elkerüljék egy nagy és centralizált rendszer hátrányait, kis létszámú és decentralizált hivatalokká váltak Prágában, Bécsben és Varsóban. 1991 áprilisában megalakult az EBEÉ Parlamenti Gyűlése. Jugoszlávia és a SZU szétesése destabilizálta a helyzetet, és ahhoz, hogy ezen problémák megoldásával megbirkózzon a szervezet felgyorsította és kiterjesztette az intézményesülést. A legfigyelemreméltóbb fejlődés az emberi jogok területén mutatkozott. 1989 és 1991 között a bécsi, koppenhágai, párizsi és moszkvai találkozók speciális rendelkezéseket hoztak a szabad választások, a média szabadsága és a kisebbségvédelem területén. Az ajánlások végrehajtásának mechanizmusa is erősödött. 1991 június 19-20-án létrehozták a sürgős konzultációk mechanizmusát, melyet azonnal alkalmaztak a jugoszláviai konfliktusban. A következő tanácsülésen, mely 1992 január 30-31-ig tartott, aláírták az EBEÉ További Intézményi és Strukturális Fejlesztéséről szóló Dokumentumot Prágában. Ezzel erősítették a CSO funkcióját, intézményesítették a konszenzus alóli kivételeket, mely azt eredményezte, hogy az emberi jogokkal és alapvető szabadságjogokkal kapcsolatos egyértelmű, durva és kijavíthatatlan erőszak alkalmazása esetén a döntéseket konszenzus hiányában is meg lehet hozni. Ezt a szabályt hívták segítségül, amikor beszüntették Jugoszlávia tevékenységét az EBEÉ-ben. Az 1992 március 24 - június 8-a között tartott Helsinki találkozó vízválasztó volt az EBEÉ intézményesítése szempontjából. A találkozón hozott döntések új intézményeket hoztak létre: Biztonsági Együttműködési Fórum, Nemzeti Kisebbségek Főbiztosainak Tanácsa, Gazdasági Fórum, CSO Szakértőinek Informális Pénzügyi Bizottsága. Az elnöki hivatalt (CiO), amelyet a párizsi Statútum hozott létre a Helsinki döntések szabályozták. Feladata: koordináció és konzultáció az aktuális EBEÉ ügyekben. A főtitkár pozícióját az 1992 december 14-15 közötti stockholmi miniszteri tanács hozta létre. Az első EBESZ hosszú ideig tartó misszióját Koszovóba vezényelték és 1992-1994-ig nyolc missziót vezényeltek ebbe a térségbe. Ezekkel az intézményi változásokkal az EBEÉ valójában egy folyamatból szervezetté alakult. Ennek eredményeképp az EBEÉ-t EBESZ-re változtatták. Ezt a döntést az 1994 december 5-6-a között Budapesten tartott csúcstalálkozó határozta el, amely 1995 január 1-én lépett hatályba. Ezen döntés eredménye továbbá az, hogy a döntéshozó testületeket is újra elnevezték: Miniszteri Tanács, Legfelsőbb Tanács, Állandó Tanács. Ez a változtatás nem módosította sem az EBEÉ ajánlások karakterét, sem pedig a szervezet helyzetét és intézményeit. A bosznia - hercegovinai és a csecsen válság - többek között - rávilágított arra, hogy a Szervezet még ennél is többet képes tenni az európai biztonság és együttműködés érdekében. A budapesti csúcstalálkozó célja volt, hogy erősítse a fent említett Szervezetek kompetenciáját. A budapesti csúcstalálkozón elhangzott, hogy a szabadságjogok kiterjesztését régi konfliktusok feléledése és új konfliktusok kísérték. A résztvevő államok elhatározták, hogy kidolgoznak egy modellt a közös és átfogó európai biztonság megteremtésére a XXI. században. Az EBESZ ma Az EBESZ ma egyedülálló helyet foglal el a világban működő nemzetközi szervezetek között, különösen biztonsági intézményei miatt. Ez széles tagságából, a biztonság átfogó megközelítéséből, a konfliktus-megelőző eszközökből, a nyílt párbeszédek és konszenzusépítés hagyományaiból és a más szervezetekkel való együttműködésből származik. Az EBESZ fő elsőbbségi jogai - a részes államok közös értékeinek megszilárdítása és a jogon alapuló tökéletesen demokratikus polgári társadalmak építése q helyi konfliktusok megelőzése, a stabilitás helyreállítása és a háborús övezetekben a béke megteremtése q a valós biztonsági hiányosságok leküzdése és az új politikai-gazdasági- vagy szociális megosztottság elkerülése Az 1990-s jelentős növekedés ellenére az EBESZ rugalmas és innovatív maradt. A biztonság katonai szempontjai Az EBESZ katonai cselekvéseinek fő eszköze a Biztonsági Együttműködési Fórum. A BEF felelős a katonai biztonság és stabilitás tekintetében a kapcsolatok fenntartására és a konzultációkra. A Fórum az EBESZ részes államainak képviselőiből áll, akik hetente találkoznak Bécsben a Hofburgban. A Fórum fő feladatai: - tárgyalások a fegyverzetkorlátozásról, leszerelésről, béke és biztonsági szabályokról - rendszeres konzultáció és intenzív együttműködés a biztonsági kérdések tekintetében - a konfliktusok lehetőségének további csökkentése - a szabályok végrehajtása Ezt a Fórumot az 1992-es helsinki megállapodás V. fejezete tartalmazza. 1993 novemberében a Fórum négy dokumentumot adott ki Azonnali Cselekvési Program címen: - A lokalizált krízishelyzeteket stabilizáló szabályok - A hagyományos fegyverzet áthelyezést irányító alapelvek - A katonai kapcsolatok és együttműködés programja - A védelmi tervezés 1994-ben a Fórum további két dokumentumot adott ki: - Katonai információk átfogó cseréje - A biológiai, kémiai és nukleáris fegyverek elszaporodásának megakadályozásáról szóló alapelvek Ez utóbbit az 1994-s budapesti dokumentum VI. fejezete tartalmazza. Az 1994-es budapesti találkozó áttekintette és megállapította a Fórum által elért eredményeket, és tovább bővítette programját a következőkkel: béke- és biztonságépítési szabályok további fejlesztése, regionális biztonsági eszközök, a fegyverzet ellenőrzés kereteinek fejlesztése. 1996-ban a Fórum Lisszabonban jelentést készített munkájáról. Ennek eredményeképpen két dokumentumot fogadtak el: - fegyverzetellenőrzési keretszabályok - a Fórum Biztonsági- Együttműködési teendőinek fejlesztése Béke- és Biztonságépítési szabályok (CSBMs) A CSBMs tartalma: - A katonai információk éves kicserélése - A kockázatot csökkentő szabályok - Az aktuális katonai tevékenységek feljegyzése, és ezek figyelemmel kísérése - A katonai tevékenységekre vonatkozó éves naptárak kicserélése - A fővárosok közötti közvetlen kommunikációt szolgáló hálózat kiépítése - Éves találkozók - A katonai információk átfogó kicserélése - A lokalizált krízishelyzeteket stabilizáló szabályok - A katonai fegyverzet áthelyezését irányító alapelvek Ezen szabályok célja az, hogy a katonai tevékenységekkel kapcsolatos aggodalmat eloszlassák, a kölcsönös bizalmat építsék, a nyilvánossággal és az átláthatósággal. A szabályok alapkövét a Helsinki Záróokmány első kosara tartalmazza. A biztonság politikai, katonai szempontjaira irányuló szabályzatot 1994-ben Budapesten fogadták el. A Szabályzat megerősítette és megismételte a Helsinki Záróokmány vezérlő elveit. Továbbá a Szabályzat utat tör új normák alkotásával, különös tekintettel a fegyveres erők szerepére a demokratikus társadalmakban. Nyitott légtéregyezmény Ez az Egyezmény lehetővé teszi, hogy a részes államok légterében fegyvertelen megfigyelő-repüléseket hajtsanak végre. Az ötletet Eisenhower elnök sugallta 1955-ben. A kanadai-magyar kezdeményezést, mely az ottawai konferencián jött létre, a NATO és a Varsói Szerződés között, a megvalósítás követte. Az Egyezményt 1992 március 24-én Bécsben írták alá. Az Egyezmény akkor lép hatályba, ha 20 állam aláírja. Szabó Attila