Szeretném azt hinni

Szeretném azt hinni, hogy megváltozott minden, hogy közel két óra leforgása alatt átalakult, jobb lett az egész világ. Reményem lángja még pislákol, javított pillanatok sora követi egymást, gyönyörű lány mosolya, segítőkész szíves tekintetek, frissítő szellő, már majdnem nem érzem magamat, csak a kicsi melegítő napsugarakat, az éltető fényt. De túl hosszú az út hazáig, hosszú ahhoz, hogy ne jutna eszembe jó néhány bukás, megskalpolt szerelem, bujkáló tekintetek a tükör elöl, és máris elfüstölt kicsi lángom. Újra érzem lépteim súlyát, a fájdalmat minden porcikámban, a félelmet, a remegés elhagyhatatlan ütemtelenségét, a szürkeséget, a rideg valóságot. Nehéz sóhajtásom után szemem még mindig a mozivásznat bámulja. Én láttam valamit, valamit, ami többet ér annál, minthogy ne higgyek benne. A jövő árnyai elolvadnak, és szép lassan rászánom magamat, hogy elinduljak hazafelé. Egy jó adag önbizalom a zsebemben, száradó könnyek és szerelem, útravalók egy éjszakai sétához. Péntek Zoltán